Budapest, 1968. (6. évfolyam)

11. szám november - Kovács Judit: Az élettárs

Kovács Judit Az élettárs Olvastam könyvét, amelyet Kun Béláról írt és elcsodálkoztam azon, hogy ő, aki valójá­ban mellette állt, mert nemcsak a felesége volt, hanem az elvtársa is, meghúzódik a hát­térben, szánt szándékkal életlenre exponálja a saját képét. Dús életének egyetlen olyan élményét sem írja le, amely nincs Kun Bélával kapcsolat­ban, s ha az egymástól távol eltöltött időkről számol be, akkor is inkább róla ír, mint ma­gáról, a történelmet és mások emlékezéseit híva segítségül. Találkozásunkkor erről a szokatlan szerénységről szólok. Ő tiltakozik. — Nem volt szándékolt. Amikor Kun Béláról írtam, magamról is írtam. Egyek voltunk mi ketten. A könyvből megismertem egyszerűségét is. Szikár a stílusa, minden fellengősségtől, fel­fokozott pátosztól, nagyotmondástól mentes. S amit életükről elmond, abból is látni, hogy férje és ő sohasem a pozíciójukhoz igazítot­ták életmódjukat, baráti kapcsolataikat. Min­dig megőrizték a fiatalság közvetlenségét. — Nemrég a Zrínyi Akadémián jártam. Az egyik fiatal tiszt megkérdezte, milyen ember volt Kun Béla. Olyan, mint maga, — vála­szoltam —, meg maga, meg maga — mutattam a többiekre. A könyv egyszerű előadásmódjának nemcsak a szerző egyénisége a nyitja. Volt egy belső „lektora" is. — Minden mondat leírásakor arra gondoltam: mit szólt volna hozzá Kun Béla ? Mert ő szeretett szelíden csipkelődni a fele­ségével, csak annyira, hogy meg ne bántsa, és kérlelhetetlenül ragaszkodott az igazsághoz. Kun Béláné is a csúf rágalmazó, vagy csak a felületesen, fölényesen ítélkező történelem­hamisítókkal szemben — az igazság egyszerű vértezetét ölti. Az a Kun Béla, akit bemutat nekünk, nem tévedhetetlen. Több annál: tud okulni a tévedéseiből. * Kicsit félve mentem el Kun Bélánéhoz. Kró­nikási szerénysége már-már a szerzetesekére emlékeztetett. S én nem szeretem a komor forradalmárokat. Attól is tartottam, hogy terhére leszek, mert kórházban fekszik, ízü­leti bántalmakkal. Szerencsére mindjárt rám mosolygott. S én még kevés ilyen szép mosolyt láttam. A fehér hajhoz, a sok régi szenvedéshez és a mostani fájdalmas betegséghez nem illőt. Nem rezignált ez a mosoly, nem éteri, hanem fiatal és közeli. Egy asszonyé, aki nagyon boldog volt, egy forradalmáré, aki nem szob­ra régi önmagának, hanem együtt él a mával, az emberekkel. Arról mesél, hogyan ismerke­dett meg Kun Bélával. — Éppen az imént hívott fel az a fiatalember, aki bemutatott bennünket egymásnak. Ha Pestre jön, mindig felkeres. „Az a fiatalember" Gór Pál, ma 83 éves. Amikor Kun Bélát Gál Irénnek bemutatta, a fiatal lány Kolozsvárott zongoratanárnő volt. Tizenhat esztendős kora óta tanult és tanított, s néhány kisebb hangversenyen fel is lépett. Azt mondták, tehetséges. — Bár nem voltak zongorista ujjaim. Kicsi a keze. Hogyan is foghatott át egy oktá­vot ? Még csak 78 éves. Hogyan is élhetett át ennyit, egy egész történelmi korszakot; min­den győzelmével és kudarcával ? — Azt jósolták, megbánom, hogy a felforgató Kun Bélához megyek feleségül. Milyen férj az, aki utópiákat kerget — mondta az apám. Soha se bántam meg. Csak azért fáj a szívem, hogy a zongorázást abbahagytam. Kun Béla na­gyon szerette a zenét. Moszkvában, amikor már együtt volt a család, úgy írta a beszédeit, vagy a cikkeit, hogy a fiát a nyakába ültette, én pedig a másik szobában zongoráztam. A lánykérés a következőképpen történt. Min­den szóra emlékszik, ahogy elmeséli, úgy írta a könyvében is. Kun Béla így fordult hozzá: „Tudja mit, Gál Irén, legyen a feleségem. Saj­nálnám, ha valami kispolgárhoz menne felesé­gül és azzal töltene el egy unalmas, nem ma­gához való életet.'''' 1913 Péter-Pál napján tartották meg az es­küvőt. Az ünnepi vacsora Nagyenyeden volt, az asszony szüleinél. Utána Kolozsvárra utaztak. Ilyenformán „a nászút két óráig tar­tott. A mézeshetek addig, amíg Kun Bélát 1937-ben el nem vitték". S Kun Béláné élete valóban nem volt unalmas. Egy percig sem. Kun Béla nem nősült, hanem élettársat vá­lasztott. Nem azt várta el a feleségétől, hogy hálás közönsége legyen, hogy helyeselje cse­lekedeteit, megtapsolja gondolatait. Szere­tett vitatkozni, gyűléseken, előadásokon és Gink Károly felvételei odahaza is. Feleségének könyveket vitt, és es­te későn, amikor hazavergődött; gyakran elv­társakkal együtt érkezett és otthon folytatta a be nem fejezett diszkussziót. így kezdődött Kun Béláné politikai iskolája. Azután „le­velező" oktatás következett. Kitört az első világháború és Kun Béla bevonult. A front­ról szorgalmasan írt, tiszt létére a katonák borzalmas helyzetéről számolt be. — Akkor sem panaszkodott. Az nem volt a szokása. Akkor is optimista volt, mint min­dig. 1916-ban hadifogságba esett és Tomszkba került. Tudtam, hogy részt vesz a hadifogoly­mozgalomban. Két brossuráját, amit odakint írt, becsempészték az országba. Egy éjjelre adták csak kölcsön, hogy elolvashassam. Mikor meghallottam, hogy kitört az Októberi Forra­dalom, bizonyos voltam benne, hogy Kun Béla is velük harcol. Bár 1977 októbere után egyet­lenegy levelet sem kaptam. Kun Béláné számára elérkezett a „gyakorlati oktatás" ideje. A házkutatásoké, a kihallga­tásoké, a provokációké. A reakció akkor kezd­te meg Kun Béla eltorzított portréjának a fel­vázolását, amit oly aprólékosan kidolgozott az ellenforradalom éveiben. Kun Béláné ba­ráti köre szűkült, tanítványai otthagyták. Az őszirózsás forradalom idején azonban egyes politikai opportunisták rokonszenve hirtelen feléledt Kun Béla iránt. Feleségét kérdezget­ték, hogy mikor jön már meg Oroszország­ból. Azt várták el tőle, hogy lecsendesíti oda­haza a feltámadt tengert. -Én meg azt mondtam nekik, hogy nem ma­guknak, hanem maguk ellen jön haza. Amikor Kun Béla megérkezett, örömmel látta, hogy nemcsak ő haladt a forradalmi eseményekkel együtt odakint, hanem fele­sége is idehaza. Amikor első találkozásukkor az asszony beszámolt a kolozsvári állapotok­ról, hangulatokról, Kun Béla így szólt: „Tud­tam, hogy bízhatok magában. Látom, hogy velem együtt fog dolgozni." — Ekkor kezdődött életünk legszebb korszaka. * Kun Béláné ott volt, amikor ötven esztendő­vel ezelőtt megalakult a párt. Megannyi fia­talember gyűlt össze, munkások, értelmisé­giek, volt hadifoglyok, baloldali szociálde­mokraták és antimüitaristák. Hangosak, lel­kesek, tettrekészek. Kun Béla volt az előadó. 7

Next

/
Thumbnails
Contents