Budapest, 1968. (6. évfolyam)

10. szám október - Karig Sára: Károlyi Mihályné

Ahuszadik század magyar történelme nem bővelkedik példaképekben. Különösen kevés nőalakja van, akiket a fiatalság elé példaképül állíthatnánk. Károlyi Mihályné a kivételek, a kevesek közé tartozik: a magyar nagyasszonyok, Zrínyi Ilona, Lórántffy Zsuzsánna, Brunswik Teréz mellett a helye. Életrajza első részében, az „Együtt a forradalomban" címen nemrégiben megjelent emlékirataiban, fél évszázad hátteréből ragyogó elevenséggel lép elénk. „Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek!" — idézi jeligeként az apostol szavát, és ezt a figyelmeztetést önmagának is szánja: könyvében az emberi, a művészi hitelesség sokszor szinte kegyetlen őszinteségben nyilvánul meg. Gyermek- és ifjúkorának emlékei így válnak egyben a magyar arisztokrácia legérdekesebb, leghitelesebb és legkeserűbb rajzává. A „két szomszédvár": az Andrássyak és a Károlyiak találkozása, Andrássy Katinka és Károlyi Mihály házasságának, életének története nem csak családtörténet, hanem kortörténeti dokumentum is, amelyet mindenkinek el kellene olvasnia, akit Magyarország legújabbkori történelme érdekel. A Károlyi palota — amelynek egyik szobájában ezek a felvételek készültek — szintén része a magyar történelemnek. Innen hurcolták el Batthyány Lajost, a magyar szabadságharc hősét; itt írta alá Haynau a szabadságharcosok halálos ítéletét; ebben a házban született Károlyi Mihály; ide hozta haza annak idején ifjú feleségét; és ebből a házból indultak el a hosszú vándorútra, a száműzetésbe. A régi házba már csak az özvegy térhetett vissza, akinek Károlyi „Egy egész világ ellen" című könyvét ajánlotta, ,,. . . mert több voltál, mint feleségem, mert örömben és csapásban, mindenben társam, mert küzdőtársam, dolgozótársam, szenvedőtársam, igazi elvtársam vagy és voltál". Az egyik fénykép íróasztalánál mutatja: sakkozik. A másikon elmélyülten olvas. A képek csupán egy-egy pillanatot rögzítenek, nem adhatják vissza egyéniségének fiatal lobogását úgy, mint azt emlékiratai teszik, amelyekből ma is kihangzik lázadó, vidám hangja; hadat üzenve a közömbösöknek, a maradiaknak, fiatalon kiáltja oda Anne de Noailles költőnő szavaival: „Még a hamvaim is forróbbak lesznek az ő életüknél." Ezt a mondást választotta egyébként mottójául annak a fejezetnek, amely pályaválasztásáról számol be. így ír erről az érdekes időszakról: „. . . érdekesebb életre vágyódtam, amely ha talán izgalmakkal és veszedelmekkel is jár, nem mindennapi; valami mást akartam: újat látni, tapasztalni, tenni, sokat tenni, élni." Ha ennek a könyvnek nem a történelem adná alapját, vezérfonalát, hanem tárgya kigondolt eseménysorozat, elképzelt személyek története volna, bátran nevezhetnénk Károlyiné könyvét az akarat regényének. Idejét ma megosztja Károlyi palota-beli otthona és a vencei Károlyi Alapítvány között — ahol egyszerű parasztházban lakik, mert az volt férje otthona élete utolsó éveiben. (A Károlyi-kiállítás egyik emlékszobája örökíti meg a vencei ház egy szobáját.) A vencei alapítvány vendégeként a világ minden tájáról összegyűlnek ott a fiatal művészek, festők, szobrászok és költők: alkotnak, és megismerik egymást az első magyar köztársasági elnök, Károlyi Mihály eszméinek jegyében. A huszadik század magyar nagyasszonya Budapesten és Venceban a nagy szellemi örökségnek, Károlyi eszméinek gondozását tartja legfontosabb feladatának. Karig Sára Károlyi Mihályné 5