Budapest, 1968. (6. évfolyam)

9. szám szeptember - Bajor Nagy Ernő: Egy teleplakó észrevételeiből

Egy teleplakó észrevételeiből Az új lakótelepek születése egyszerre tette szükségessé és divattá a velük foglalkozó szociológiai kutatást. Érdeklődéssel és nem csekély haszonnal olvasgatom a már publikált ilyen jellegű munkákat. Távol áll tőlem a szándék, hogy most következő kurtácska írásomat az általában komoly apparátussal összegereblyézett tények — publikációk — mellé tegyem. Csupán abból a helyzeti előnyömből kiindulva, hogy háromnegyed esztendeje élek Budapest egyik legfiatalabb lakótelepén, a kelenföldin, néhány személyes tapasztalatomat szeretném megosztani e város barátaival. Azt is előrebocsátom, hogy elkerülöm az architektúrával kapcsolatos kérdéseket. Főként az a probléma foglalkoztat, hogy a társadalmi akaratból létrejött telepen — legalábbis életének jelenlegi szakaszában — a folyamatosan beköltöző lakók ezrei korszerű emberi közösséggé alakulnak-e, vagy csak a lakásbérleti szerződés fűzi őket a telephez. Klub kívántatik Azt tapasztalom, hogy még a közvetlen szomszédok sem igen tartanak kapcsolatot egymással. Ennek olyan okai vannak, hogy általában más környezetből kerültek ide, a lakók társadalmi összetétele legalább olyan heterogén, mint a főváros lakosságáé általában. Az asszonyokat mégcsak egymáshoz közelítik az olyan problémák: hol van itt egy jó fodrász? mi módon lehet elintézni, hogy kijöjjenek a szögbelövők, mert a betonfalakba hagyományos módon nem lehet szöget verni; hol van az óvoda és van-e még szabad kapacitása, és így tovább . . . Nem tudok olyan esetről, hogy amikor egy lépcsőházban már minden lakás gazdára talált, összehívták volna a lakókat, hadd ismerjék meg egymást, s akiknek ilyen igényük van, barátságot köthessenek valakikkel. A fiatalság persze nem vár ilyen etikettszerü alkalmakra. Esténként, amikor hazamegyek, a lépcsőházakban a korlátra támaszkodva, a földre guggolva egész csapatok csevegnek, zsibongnak. Klub? Nincs a környéken. A házak hatalmas pincéit — nem tájékoztattak bennünket, mi okból — a lakók nem vehetik bérbe. Már négy egyetemista korú fiatal keresett föl az ötlettel: egy pincerészt ifjúsági klubbá kéne alakítani, hogy úgymond: „ne ácsorogjanak esténként a ház bejáratánál, vagy a lámpák alatt a gyerekek, mint valami faluban, ahol nincs szórakozás, az ég csillagainak számlálásán kívül." Félő, ha rövidesen nem találnak valami ilyesfajta keretet a fiatalok cselekvési vágyának, közösséget alkotó igényének kielégítésére, majd jönnek a telepet körülülő csapszékekből olyan „nevelők", akik nem sajnálják a fáradságot néhány galeri összekovácsolására. Labdarúgás, óh! Egyéb testedzési lehetőség híján szinte eszelős járvánnyá lett az új házak tövében a foci. A Bartók Béla útról bevezető legfontosabb közlekedési útvonalat, a Bánk bán utcát a nap jelentős részében dühödten futballozó húsz év körüli legények népesítik be. A bevásárlásból tejjel-kenyérrel arra tartó háziasszonyok csak riadtan kapkodják fejüket a körülöttük zúgó kapáslövések elől. Tanúja voltam annak, hogy egy hetvenéves forma nénit úgy kaszált el egy siheder, mint keményebb hátvéd a kitörni készülő Albertet, valamely kupaküzdelem során. És, amikor tovább csoszogott az idős nő, valaki röhögve jegyezte meg: „Minek lófrálnak erre ilyen bányarémek!?" Senki sem avatkozik be ha ilyesmit lát. Kényelmeskedésből ? Inkább amiatt, hogy a magányos rendcsináló nagyonis egyenlőtlen küzdelmet folytatna a szervezett rendbontókkal szemben. Ezen az állapoton csak úgy lehetne segíteni, ha mind a rendőrség, mind a HKI fölhagyna azzal a hallgatólagos gyakorlattal, hogy ez a telep egyelőre senki földje — ha teljesen kész lesz, teljes lesz a rend is. Vitathatatlanul felemás álláspont a mostani. Mert amint elkészül egy épület, megindul a beköltözők áradata. Új lakást foglal el, de még évekig egy nagy építkezés kellős közepén él. Ahol pedig toronydaruk lesnek be az ablakokon, ahol gyakran anyagkazlakba botlik nemcsak a tekintet, de a láb is, ott óhatatlanul az átmeneti állapot sok lazasága jellemzi az életet. Egy kicsit félszeg is az új beköltöző: mi jogon avatkozzék be olyan dolgokba, melyek már az ő idejövetele előtt alakultak ki? És ez nagy társadalmi károk forrása. Csak egyetlen egy példát mondok erre. . . . Bizonyára százezrekbe kerül a házak környékének parkosítása. Kora reggel — nem éppen viharos tempóban — nekilátnak a kertészek a földmunkáknak. Amint letelik a munkaidejük, gyermeksereg ront a fölásott, elgereblyézett talajra. Futball-labdák süvítenek a tegnap ültetett fenyőfácskák között, némelyik fiú a facsemetéken próbálgatja karja erejét. .. olyan ez, mint a balladabeli Déva vára sorsa: ami elkészült egyik nap — majdnem semmivé lesz holnapra. Balla Demeter felvétele 28