Budapest, 1968. (6. évfolyam)

9. szám szeptember - dr. Viszkei Mihály: Mennyibe kerül a város tisztasága

felkavarják, és így az a levegőbe kerül, ahonnan annak egy része bejut a lakásokba, másik részét pedig a járókelők belélegzik. Ezért a lakosság egészségének megóvása céljából döntően fon-, tos, hogy az utakról a port rendszeresen eltávolítsák, illetve átmeneti időre locsolással lekössék. Az utcák pormentesítésének korszerű megoldása a rendszeres, bővizű lemosás. A mosást ered-1958 100,0 52

,4 1959 136,4 53=i i960 151,3 48,5 1961 154,8 50,2 1962 160,4 47)7 1963 227,0 37,6 1964 200,5 48,3 1965 218,5 48,6 1966 232=5 46,6 1967 237,1 47,3 A táblázat adataiból megállapíthatóan a köztisztasági költségek az 1958-tól 1967-ig terjedő menyesen végzik az erre a célra szerkesztett gépek. Budapest köztisztaságának megfelelő szinten való tartása ma már közel évi 180 millió forintot igényel, melyből a szemétszállítás költsége — n,5 km-es átlagos szállítási távolság mellett — közel 50 %. A költségráfordítás évenkénti növekedését a következő táblázat adataival szemléltetjük. 100,0 4,0 100,0 >38,3 2,2 75,5 139,9 • 6,7 252,1 148,2 3,5 134,6 146,2 6,1 244,6 162,7 23,5 1327,5 185,0 4,4 220,2 202,6 4,6 250,0 206,6 7,5 435,o 213,8 7,6 449,7 idő alatt 137,1%-kal emelkedtek, ezen belül a szemételszállítási költségek 113,8%-kal. A hóeltakarítás költsége a téli időjárástól függően nagy ingadozást mutat. A főváros köztisztaságának megfelelő szinten tartása jelentős beruházási és felújítási összegeket is igényel. A második ötéves terv időszakában pl. beruházásra évi átlagban 18,6 millió forintot, felújításra pedig 17 milliót fordítottak. Az utóbbi öt évben beszerzett gépjárművek és egyéb gépek beruházási költsége mintegy 90 milliót tett ki. Ennek kb 66%-a külföldről behozott jármű és gép. A köztisztasági munkák gépesítése megnövelte a Fővárosi Köztisztasági Hivatal állóeszköz állományát, amelynek bruttó értéke 1968 január elején már 391 millió volt. Ebből a gépjárművek és egyéb gépek értéke több, mint 250 millió. A fővárosba tömörült és állandóan növekvő lakosságszám, valamint a város közelében levő, a szemét elhelyezésére alkalmas területek szűkülése, egyre inkább sürgetik új — a technikai és higiéniai követelményeknek leginkább megfelelő —, és kevésbé költséges eljárások keresését a szemét megsemmisítésére. Ezzel kapcsolatban egyre inkább az a nézet alakult ki, hogy a szemét megsemmisítésének legcélszerűbb és higiéniai szempontból a legtökéletesebb módja a szemétégetés. A szemétégetés nem új keletű. Egyes fejlett országok ezt a módszert már évtizedek óta alkalmazzák. Elterjedését azonban gátolja az, hogy nagy a beruházási igénye és viszonylag magas az üzemelési költség. Ezért a szemétégetésnél nyert hulladékhő hasznosításával igykeznek az üzemeltetési költségeket csökkenteni. A szemét elégetés útján nyerhető gőz ugyanis épületek fűtésére, avagy villamosenergia előállítására használható fel. A Fővárosi Tanács VB — a lehetőségekhez mérten — minden anyagi támogatást megad ahhoz, hogy a főváros köztisztasága olyan szinten legyen tartható, hogy az nemcsak a belföldi lakosságban, hanem a hozzánk látogató külföldiekben is a legjobb benyomásokat keltse. Ez utóbbi azonban csak úgy érhető el, ha Budapest lakossága is hozzájárul magatartásával a főváros köztisztaságának megóvásához. A költségek nagyság szerinti változása Év Az 0ss7.es költségráfordítás az 1958. évi %-ában Az összes költségráfordításból Év Az 0ss7.es költségráfordítás az 1958. évi %-ában a szemétszállítás költségeinek %-os aránya Index: 1958 = 100 a hóeltakaiítás költségeinek %-os aránya Index: 1958 = 100 14 lémpaqyújtoqató Amikor a Nap utolsó szelete a János-hegy mögé bújik, a Várban felbukkan egy alacsony, tömzsi, bakancsos ember. Kezében hosszú pózna. Jancsiszöggel kivert talpa a Tárnok utca elejétől kopog szaporán. Szinte futva ér minden egyes gázlámpához. Egy koppintás és az üvegburákban felizzik a láng. Hetek óta alkonyról alkonyra figyelem. Pörge csikóskalapja a melegtől csapzottan ül a fején. S ahogy a Mátyás-templom mögött, a sarokbástya mellvédjére lép, lentről csak kalapja, s hosszú botja látszik. A várost néző emberek észre sem veszik. Egy angolna fürgeségével siklik közöttük a lépcsőkön fel és alá. Kétszer lestem rá, s tegnap estig szinte észrevétlenül siklott el mellettem is. Végre sikerült elkapnom. Régóta izgatott: ki az, aki estéről estére a romantika fényeit gyújtja ki fent a Várban, miközben odalent a Dunaparton ezerwattos higanygőz-lámpák villannak fel. — Miska bácsi vagyok — mondja, és szaporán lépked tovább, mert megállni nem lehet, mint később mondja: tizenöt perc alatt kell a 270 gázlámpát fényre lobbantani. Közben 300 lépcsőfokát futjuk be, míg végül a Babits bástyasétány Bécsi kapu felőli végén megáll. Lihegek, ő meg komótosan megtömi pipáját. Ötvenkét éves, ahogy ráncoktól mélyen vésett arcát nézem, mindenfélére gondolok. Honnan jön ? Talán a külvárosokból ? A fejét rázza. — Nem. Egyekről. Az igazi meglepetés ez. A Hortobágy széléről jár fel a budai Várba estéről estére lámpát gyújtani? — Este gyújtani, hajnalban, mikor a nap kél, pedig ojtani — igazítja ki kérdésemet. Meg aztán nem is minden este jön ő a hortobágyi pusztáról, hanem havonta csak egyszer, mert egyszer utazik haza. Röviden azt mondhatnám: ő a Halászbástya környékének romantikafelelőse. Hat éve dolgozik Pesten, azelőtt, gyerekkorától fogva, csikós volt a mestersége és a pusztaszéli falu ménesét terelgette, míg be nem ütött a „krach", vagyis a gépesítés! A lovak eladása miatt összeveszett a szövetkezet vezetőségével, és első mérgében akkor nyomban feljött Pestre. Egyik földije beprotezsálta a Gázművekhez, ahol segédmunkás lett. Az idei tavaszon pedig megkapta ezt a tisztséget. — Ez nagyon jó — mondja. — Dupla pénz, amolyan mellékes. Hajnali kettőkor kel. A zuglói munkásszállásról felgyalogol a Várba, s ahogy keleten felbukkan a nap első sugara, keze nyomán sorban kihúnynak a gázlámpák. — Nagyon jó állás ez — ismétli újra. Nyáron a lámpafújás után néhány órára még le is dőlhet a várfal tövén a fűbe, s hatkor a Vízivárosból a házak fölött a Vár fokáig felbongó harangszóra ébred. Hétre így ér a Margit-híd melletti gáztelepre és dolgozik délután négyig... — Télen mégis jobb. Olyankor korábban kell gyújtani és későbben oltani. Többet pihenhet az ember. Mint a mesében: a nyűtt, hortobágyi csikóskalap gazdája karikásostor helyett hosszú póznával nem a lovakat, hanem a fényt tereli az andalgó szerelmesek feje fölött. Büszkén mondja: odalent a hortobágyi faluban házat épít, már a fedele is rajta van. Az élet olyan, amilyen. Itt meghúzza magát, s a havi 1900—2000 forintból, kétszáz kilométerre a budai Vártól, még házépítésre is telik neki. Hogyan? — Nehezen. Beosztással, mert nem borravalós szakma ez. Pedig lennének, akik még egy tízest se sajnálnának, hogy késleltesse a fényt a barangoló szerelmesek útjain. S mit lát a városból? — Kenyeret — válaszolja tömören. Megélhetést, mert négy gyermekéből kettő még iskolás, és neki nyolc évet ki kell itt húznia. Ezért kérdi aggódva: — igaz-e, hogy a Várban is leszerelik majd a gázlámpákat? Nem mondja ki, csak sejteti, legalább nyolc évig maradjanak még a gázos lámpák. Aztán legyen, aminek lenni kell, akkorra ő úgyis nyugdíjba megy és pusztaszéli házában, reméli, öreg napjaira villany világít majd neki is. Mire a János-hegy mögött ma este újra elbújik a nap, újra a Bécsi kapuhoz ér a hajdani hortobágyi csikós, és a befutott gázlámpák sora után komótosan tömködi meggyfaszárú pipáját. (számos) 14