Budapest, 1968. (6. évfolyam)

7. szám július - Regős István: Nyitott kapuk

Holtszezon? Ahogy a hőmérő higanyszála elhagyja a plusz 25 fokot, úgy szoktuk meg: beáll a közéleti holtszezon. A város utcáin a tavasz elején kiásott gödrök egy részét sikerült már betemetni. Elkészült a Rákóczi út és Baross tér torkolatában az új kis-aluljáró. A távfűtés csőkígyója eljutott a Várba. A főváros küldöttsége visszatért az északi fővárosokból. A budapestiek megkezdték a népvándorlást, az Osztyapenkó-szobor és Siófok között. A nyár nyitányaként számos jelentős döntés, hazai és nemzetközi esemény történt a fővárosban. S bár az építkezések láza mit sem csökkent, és az épülő Metró első szerelvényei szorgalmasan róják próba-kilómétereiket a nagy alkotások mellett az érdeklődés előterébe kerültek a négylábúak is. Még májusban, a Magyar Nemzet egyik vasárnapi számában, néhány nyíregyházi eb panaszos ugatása országos visszhangot keltett: egységes megmozdulásban tiltakoztak az olvasók a helyi gyepmester — kinek hivatalához a sintérség is tartozik eljárása ellen. Az eljárás ezúttal a hagyományos kutyapecér tevékenységre, és bizonyos üzleti ténykedésre vonatkozott. A kutya-barátok tiltakozása nemcsak humánus — pontosabban: caninus, azaz kutyabaráti indítékokból táplálkozott. Lényeges elemként tulajdonjogi kérdések is felmerültek. Joga van-e például á pecérnek az utcán elfogott ebet a Philaxiának vagy más tudományos intézetnek eladnia? Egy budapesti hozzászóló szerint: ha valaki az utcán mondjuk — egy békésen gágogó, de felügyelet nélkül legelő libát „fog be", vagyis elemel, ha még oly fennkölt tudományos vizsgálódás céljára adja is el, áron alul vagy felül, tette mindközönségesen lopásnak minősül. Igaz, a jogi védelem eddig is kiterjedt a kutyák egy részére. A családfával rendelkező pedigrés ebek nyugodtabban bolyonghattak az utcán, mint a közönséges házőrzők pedig lehet, hogy e kis felügyelet nélküli csavargásra, egy bizonyos időszakban, azonos szerelmi indíték sarkallta őket. Az utóbbi — bizonyos hasznos „munkát", illetve munkakört ellátó — ebet minden további nélkül fülön lehetett fogni, és törvényes következmények nélkül el lehetett adni. Bár a falu és város főváros és megyei város között az utóbbi évtizedekben egyre csökkent a különbség, a budapesti kutyák helyzete mint ezt a nyíregyházi példa is igazolta vidéki társaikénál még mindig kedvezőbb. A fővárosban kutyavonalon is fejlettebb „társadalmi viszonyokat" sikerült már teremteni. Igazolja ezt a közelmúltban megnyüt kutya-menhely, kutya-kórház, kutya-napköziotthon ... S bár a pesti kutyák kevesebbet ugatnak, mint a vidékiek, viszont nem hiába: új és messzemenően „kutyális" törvény lép rövidesen életbe! A rendelet apró részletekre is kiterjed, mint például: az, aki ebet oktalanul és feleslegesen ingerel, uszít, a bántalmazásról nem is szólva, 1000 forintig büntethető. A pesti kutyákat a jövőben — az eddiginél sokkal árnyaltabban — jogszabály védi az éhség, a kutyához méltatlan kutyaól-körülmények ellen. A rendelet szelleme példamutatóan demokratikus. A jövőben ugyanis a legteljesebb utcai egyenrangúság illeti meg a tiszta fajúakat és a korcsokat egyaránt, és a nyakörvre akasztott ebvédjegy védelmet jelent minden emberi zaklatással szemben. Sőt, a főváros utolsó két sintére is nyugalomba vonul, mert a társadalom maga vállalkozik a kutya-ügyek és viták békés, igazságos elintézésére. Magam is kutyabarát vagyok. Hogy úgy mondjam: pulipárti. Ám ez, a Fradi -drukkerséggel szemben, nem jelent elfogultságot az összes többi kutya-törzs iránt. így rokonszenvezek az agárral, uszkárral, komondorral, sőt a televízió bizonyos Maxija hatására a foxival is. Talán ezért értettem meg azt az embert, kivel délelőttönként a Luther utcában találkozgattam, miközben vegyes összetételű falkáját a Köztársaság tér felé terelgette. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy a különböző fajú ebek egy pórázon hogyan tudják békén elviselni egymást. Válasza kissé meglepett: nem emberek ezek! Elmondta még: nyugdíjas, és a kutyák a ház lakóié, és ő szerény tarifa ellenében vállalta felettük a védnökséget. Naponta kétszer vonulnak egészségügyi sétára, s méltatlankodva említette, hogy állandó vitája van a körzeti rendőrrel a jámbor négylábúak természetes szükségleteinek kielégítését szolgáló hely miatt. Azzal példálózott, hogy számos európai nagyvárosban már a kutyáknak is — az emberekéhez hasonló — ilyen célra rendszeresített nyilvános helyiségeket építettek. S mert a VIII. kerületben álltunk, eszembe jutott, hogy a Fővárosi Tanács ülésén, az ebrendelet-vitában, e kerületi tanácstagok javasolták: legyen néhány kert-vendéglő, ahova kutyák is bemehetnek, sőt, a védjegygyei ellátott pedigrések póráz nélkül is közlekedhessenek . .. Elképzeltem, hogy az én emberem meg fogja keresni tanácstagját: legközelebb a nyilvános helyiségek ügyének rendezését is javasolja! Míg ezen vitatkoztunk, az egyik bóbitás kis uszkár, talán a vita eldöntésére vagy talán, mert unta már a számára céltalan időhúzást és szócséplést, egyéb híján a fal tövén, — s nem az előírt utcai lefolyóban —, bizonyította a szükség igazát. S mit a vita nem tudott tisztázni, a példa nyomban megmagyarázott: bizony Budapest már nemcsak nagyváros, de európai világváros is, célszerű lenne — akár társadalmi erővel — tisztázni a kérdést és az utcát. Szóval, nem lesz többé se sintér, se kutyapecér, s hogy helyettük társadalmilag is megoldható az ebtartás napi gondja, bizonyítja a tiszteletdíjas kutyasétáltató. Ám nem eb-pártiak érdekét is védi a rendelet. A kutyák sem sérthetik meg a társas együttélés szabályait, sőt: ha az ebtulajdonos nem tartatja be, mondjuk, az ugatási tilalmat, 1000 forintig lesz büntethető. Ebből is látható, mennyi mindenre kell egy rendelet figyelmének kiterjednie. Annál is inkább, mert gyakran egy kis családon belül sem könnyű a kutya-vitákat elrendezni, hát még a nagyban . .. Mert vannak mások, teljesen más, egyáltalán nem „kutyális" szemlélettel. A nagyvárosi kutyatartás bonyodalmait tárja elénk az az olvasó, aki az alábbi levelet küldte hozzánk: „Szívesen olvasott lapjukban rövid cikket olvastam az Állatvédő Egyesületről. A Nők Lapja már korábban ismertette a fenti egyesület társadalmi munkáját. Minden tiszteletem és becsületem az övék. Azonban nem tud véletlenül a t. Szerkesztőség valami szülővédő egyesületről? Ugyanis nekem arra volna nagy szükségem! Kedves lányom ez évben töltötte be 18. évét. Számtalanszor emlegette nekem, hogy kutyát szeretne, azonban lakásunk kicsiny (egy szoba összkomfort), azonkívül mindhárman dolgozni járunk, tehát nem is tudnánk a kutyával törődni. Hozzávéve, hogy 55 éves vagyok, elfáradtam az életben, én már inkább pihenni szeretnék s nem kutyával bajlódni.. . Kérésem ellenére a lányom egy fehér komondort költöztetett a konyhába. Négy hónapos, de már akkora, hogy két lábra állva eléri az asztalt, a gáztűzhelyt, és belenyal mindenbe. Most éppen vedlik, de a lányom szerint füröszteni nem szabad, ennél fogva kissé szagos. Hogy ne nézzen ki olyan mocskosnak, a lányom időnként a kutya szőrébe belekefél egy doboz hintőport. Képzeljék el, milyen a lakás .. . Arra kényszerültem, hogy hetek óta ne egyek főtt ételt, mert abban a kutyaólban, mely korábban a konyhám volt, képtelenség bármit is főzni. . . Már minden illetékes fórumot megjártam. Válasz: családi ügy, beleszólni nem lehet. . . Félreértés ne essen, az állatokat szeretem, ezt is szeretném, de tudnám nélkülözni. A fentebb említett Állatvédő Egyesülettel már tárgyaltam. Nagy részvéttel vannak irántam, és hajlandók a kutyát napi 7 forintért eltartani, de honnét vegyek erre pénzt ? . . . Mikor megkérdezték a lányomat, miért tartja a kutyát, ezt felelte: „Mert divat." Vajon az édesanyát kínozni és gyötörni is „divat?" A lányom szerint a kutyát védi a törvény, hát az én nyugalmamat ki védi meg?" Hát erre bizony még Törcsvári Frédi, a pesti kutyák népszerű szószólója is csak ezt mondaná a Kutya című lapban: „Azt a kutyafáját". S ha „szülővédő egyesület" nincs is — abból eredően, hogy a társadalom feltételezi: a szülő meg tudja védeni magát —, az új ebrendelet közvetve védelmet nyújt majd a levél küldőjének is. Hiszen a konyha a komondor számára nem megfelelő „kutyaól", és így az lakás céljaira alkalmatlan. Viszont, aki nem tud megfelelő lakásról gondoskodni kutyájának, attól azt majd el lfhet akár kobozni is. Mármint a kutyát. Ebpártiak és kutyaellenesek tábora áll egymással szemközt „véres" harcban. Ki gondolná, mennyi bonyodalom támadhat egy kutya körül?! Akár közüggyé is válhat az ember ősi barátja. Ezért is indokolt volt az ebtartást szabályozó új rendelet megalkotása. (számos) 21