Budapest, 1968. (6. évfolyam)

5. szám május - Kemény G. Gábor: Pest nemzetiségi lapjai 1848-49-ben

A v>ZERKESZTÖ POSTAJA Tisztelt Szerkesztőség! Nagyon egyetértek: 1918 ötvenéves jubileuma alkalmából aBudapestnek nagy szerepe lehet a „portörlésben", a még élő hősök megszólaltatásában. Különösen fontosnak tartom Mesterházi elvtársnak azt a gondolatát, hogy minél többet fel kell deríteni a szibériai magyar százezrek és a fővárosi munkásmozgalom megtermékenyítő kapcsolatából. A harmadik magyar szabadságharc körvonalai tisztázódhatnak így. Tudatosan és öntudatlanul ott voltunk akkor, ahol a történelem tengelye a legnagyobbat fordult, s fordítottuk mi, magyarok -i. Nagy figyelemmel olvasom Heim Ernő cikkeit: „Milyen lesz, milyen legyen ?" Általában a Fórum rovat hivatása magaslatán áll: ébreszti és modernebbé, szakszerűbbé teszi a lokálpatriotizmust. Lelkesítő a februári cikk a Váci utca környékének fejlesztési terveiről — csak a megvalósítás ne tartson annyi ideig, mint a Trattner-ház rekonstrukciója! (Heim Ernő tollbotlása: a Trattner-udvar netn a Petőfi és Váci, hanem a Petőfi és Városház utcát köti össze.) A nyolc éve húzódó renoválással kapcsolatos megjegyzéseimet Önök már a múlt év augusztusában az illetékesek figyelmébe ajánlották — alighanem hiába. Heim Ernő javaslataihoz annyit fűznék hozzá: igaz, nem versenyezhetünk pl. a bécsi Kürtnerstrasse forgalmával, eleganciájával, de legyünk modernebbek, főleg: levegősebbek! A Régiposta utca sarki beépítés rajzvázlata ígéretes, csak a hagyományos háztetőt tartom erőltetettnek. Itt még kevésbé szükséges a régihez alkalmazkodni, mint a Várban. Igen előnyös a reprodukciók szaporodása. Jó példa erre a Komlós Aladár cikke mellett hozott Ady-fotó, Székely Aladár csodálatos, szuggesztív felvétele. Komlós Aladár egyértelmű vallomása Ady kiemelkedő nagysága mellett — üdítően hatott rám; az Ady-kultusz csökkenésének okaival kapcsolatos fejtegetése már nem volt olyan meggyőző. Ügy érzem, nem elég magyarázat az, hogy eltávolodtunk a kor napi politikai aktualitásaitól. Azt írja: a történelem előbb-utóbb „alacsonyabb beosztásba helyezi" a halhatatlanokat, de olykor „reaktiválja" őket. Miért az előbbi s nem az utóbbi eset áll fenn ? Ady épp azért volt óriás, mert hallatlan művészi erővel ásott a politikai aktualitások és a közelgő tragédiák évszázados gyökereiig. Ilyen hamar leráztuk volna a nyomasztó örökséget — vagy nagyon is jelenvaló még? — De sokan vannak itt abból a népből, melyről Ady rettenetes keserűséggel írta: „Ki egyszer rúgott a magyarba, Szinte kedvet kap a rúgáshoz." S a volt szolga de sokszor szeretne egyszer úr lenni! . . . Talán ez — szárazabban fogalmazva a feudális múlt jelenvalósága, a polgári demokratikus fejlődés hiánya az oka az Ady-kultusz háttérbe szorulásának. S általában a divattól a filozófiáig a polgári áramlatok mennyiségileg félelmetes, minőségileg nem kívánatos hatásának. Még egyet: ellenzem Boór Vilmos javaslatát, hogy ti. létesítsünk Történelmi Képtárat a Citadellában. A Budapestet százezerszám látogató külföldiek szinte kivétel nélkül megfordulnak itt, hiszen széttekintve innen a természet és az emberi alkotás páratlan harmóniáját csodálhatják meg. Ez után a látvány után lehangoló lenne másodrangú festészetünk harmadrangú alkotásaival találkozniuk. (Tudom, vannak gyönyörű képeink szobraink. De ahogy a magyar irodalom évszázadok során végignyúló vonulatának újra meg újra olyan csúcsai magaslanak fel, melyek nyelvi elszigeteltségünk ellenére is a világirodalom legnagyobbjaihoz mérhetők, úgy festészetünk az idegen műértő számára inkább csak azt bizonyítja, hogy nem vagyunk vademberek, ránk is hatottak a nagy európai áramlatok. Nem véletlen, hogy a párizsi kiállítás után Londonban már csak középkori képzőművészetünket csodálták fenntartás nélkül, újkori anyagunkat ki sem állították.) Remélem, hogy a Nemzeti Könyvtár költöztetésével a Nemzeti Múzeumban felszabaduló tér lehetővé teszi a Történelmi Képtár bővítését, és így a művészileg nemzeti vonatkozásban is másodrangú, de dokumentáló értékű anyag hozzáférhetővé lesz. Boór Vilmos javaslatából annyit tartok megvalósíthatónak, hogy a Citadella igen nagy külföldi és vidéki — nem utolsó sorban fővárosi — forgalmát használjuk fel a budapesti múzeumok kincseinek a népszerűsítésére. Legyen a Citadellában múzeumainknak egy-egy vagy több vitrinje, kiállítási tere, melyben jellegzetes, értékes anyagokat mutathatnak be és írásos tájékoztatót adhatnak. Tisztelettel és üdvözlettel: Kuthy Örs Budapest, XI. Sándor László, Budapest XVIII. — Kissé meghökkentő levelének következő mondata: „Engedjék meg, hogy egy kívánsággal álljak elő: nagyon szeretném, ha szép fővárosunk közelebbi-távolabbi fejlesztési terveiről is rendszeresen tájékoztatnának." Hiszen semmit olyan folyamatosan nem tartunk napirenden, mint a főváros fejlesztésének közelebbi-távolabbi terveit — elkerülték volna a figyelmét ezzel a témakörrel foglalkozó cikkeink? Levele további részében azután pontosabban fogalmaz: „Az új, Lakatos utcai lakóteleppel szemben, a Vöröshadsereg útja túloldalán levő rész, a Kemény Zsigmond és a Marx utca között építési tilalom alá van vetve, de a beépítés idejéről, módjáról még hozzávetőlegesen sem tudunk semmit. Továbbá szeretném, ha tájékoztatnának, hogyan kártalanítják az ilyen, lebontásra váró körzetekben levő magánházak lakóit." — A beépítés idejére és módjára a Városrendezési és Építészeti osztály szerkesztőségünknek küldött válasza sem tér ki, a tulajdonosok kártalanítására vonatkozóan pedig a következő tájékoztatást adja: a jelenleg kisajátításra kerülő ingatlanok tulajdonosainak kártalanítása az 1/1965(VII. 24.) P. M. — I. M. számú rendelet előírásainak megfelelően történik, éspedig a kisajátított telkeket készpénzzel, a házingatlanokat készpénzzel és a benne lakóknak juttatott cserelakással váltják meg. „Amennyiben a levélben megjelölt XVIII. ker. Pestlőrinc, Lakatos utcai lakóteleppel szemben levő terület beépítéséig újabb jogszabály a kisajátítások kártalanítására vonatkozóan nem lép hatályba, akkor ezen ingatlanok kártalanítása is a fent megjelölt rendelet szerint történik." Detrői István, Budapest V. — „A Régiposta utca 7. számú házba vezetett utam, ablaküvegezés ügyben — írja. — Üvegvágó nagy asztalán gondosan, óvatos figyelemmel dolgozott a már nem fiatal mester. Meglepett, amikor az egyik ügyfél azzal köszönt el. hogy a mester százéves születésnapján szívesen meginna vele egy pohár bort. Megkérdeztem: Hány éves, kedves bátyám? — Még csak kilencvennégy! — Hát mikor megy nyugdíjba! — Majd, ha megöregszem! — mondta. — Kifaggattam azután Schlesinger Józsi bácsit, aki egyedül méri, viszi, vágja az üveget, és anynyi derűs jókedvvel, hogy öröm hallgatni. 1874-ben született Alsólendván, 1889-ben kezdett dolgozni a szakmájában. Járt a Himalája lejtőin, katona fogoly volt Taskentben, üveget vágott New Yorkban és több más amerikai városban. 1910 óta üvegező mester itthon. Azt hiszem, az egyetlen 94 éves önálló kisiparos az országban! Dicséret a veterán munkásnak, szocialista társadalmunk érdemes tagjának! — Kérem szeretettel, találják meg a módját, hogy ezt ő is tudomásul vegye." — Aki olvassa, adja át Schlesinger Józsi bácsinak szerkesztőségünk üdvözletét is, azzal a toldalékkal: mi is szeretnénk betársulni ahhoz a pohár borhoz a százéves születésnapon! Balogh András, festőművész. — íme, közöljük helyreigazító megjegyzését, melyet „A főváros életéből" című rovatunk egyik januári közleményéhez fűz. A budapesti legnagyobb fáról szóló híradás szerint: a László kórház épülete mögött áll egy fekete nyár, melynek törzsmérete mellmagasságban 820 cm. Ugyancsak itt szerepel a Lukács fürdő két faóriása, az egyik 6,5, a másik majdnem 8 méteres körmérettel. „Az idős fák adatait — írja — akkor szoktuk mellmagasságban mért körmérettel jellemezni, ha az nem közvetlenül a föld felett ágazik el, mert különben — mint ebben az esetben is — hamis adatot kapunk, hiszen a 8 méteres körméretekben mintegy 4 méter levegőt mérünk." Dr. Gál Erzsébet, Budapest XIII. — A rákoskeresztúri temető elhanyagolt állapotát teszi szóvá: „Nagyon megörültem annak idején, amikor több ízben is megemlékeztek a temetők elhanyagoltságáról, és a művészi kiképzés hiányosságairól. Feltételezem, hogy a »Budapest« cikkeit az illetékesek is olvassák, és így reméltem, hogy kedvező változásra van kilátás. De csalódtam. Drága édesanyám hat éve nyugszik a rákoskeresztúri >>új« köztemető 80. parcellájában. Az első sorban vettem meg az akkor kapható legdrágább sírhelyet. Sajnos, az oda vezető utak a legelhanyagoltabb képet mutatják. Esős időben a mély sártól meg sem lehet közelíteni a parcellát: a kiültetett fasor fácskáinál görbébbeket még sehol sem láttam, nem tesznek melléjük karót, és így a szél játékai. Az egész út véges-végig szemetes, törött dunsztos üvegek, eldobált papirosok, cserepek és elszáradt csokrok szegélyezik. Az október-novemberben eldobált hulladék felgyűlt a fák tövén, s a lehullott vadgesztenye is megtalálható — február végén. Talán azt akarják ezzel elérni, hogy a szomorú hely az elhanyagoltságával még inkább lehangolja a gyászolókat? — Véleményem szerint a temető olyan fontos közterület, melynek gondozása a köz feladata, még ha ráfizetéssel jár is; hiszen egy parkból semmi pénzbeli jövedelem nincs, mégis jól gondozzák, a temetőért pedig fizetünk. Például a szemét rendszeres eltakarítását munkaerőhiány esetén nyugdíjasok is elvégezhetnék, ehhez nem kell kertész, írtam már a temető irodájába is, kedvező ígéreteket kaptam, de semmi sem történt. Azaz csak annyi, hogy renoválták azóta az irodaépületet." Ezúton hívjuk fel az illetékesek figyelmét: a nyilván szorongató költségvetési és egyéb problémákhoz kiegészítésül tegyék oda a dossziéba ezt a levelet is. Bizonyosan nem áll egyedül ezzel a panaszával a levélíró. Endréd/ Mimi, Budapest, VI. — Örömmel olvastuk értesítését, hogy a Pesti utcán című dal megjelent lemezen, továbbá, hogy a ,,Pest—Buda dalait" műsorába iktatta hollandiai dalos körútján. Sok sikert kívánunk, helyesebben — beszámítva a nyomdai átfutási időt —: hisszük, hogy a külföldi körúton sok sikere volt. Dr. Magyar Dezső, Budapest, VIII. — A Lágymányosról szóló, februári számunkban közölt cikkel foglalkozik, s fölveti levelében azt a problémát, amelynek már több ízben hangot adtunk: ,,Végigolvasva a múltat és jövőt is tárgyaló cikket, ismét azt a gondolatot ébresztette fel bennem, hogy milyen lelkesedéssel, lendülettel vették ki a főváros dolgozói a részüket a feltöltött lágymányosi terület rendezéséből, és mennyire várták, mikor indul meg a vásárváros építkezése, és mikor lesz ismét a Városliget csak a zöldbe vágyók pihenőhelye. Valóban, ennél a területnél jobb helyet el sem lehetne képzelni a nemzetközi vásár részére. Hasonló lenne, mint Kölnben, a Rajnaparton a kiállítási csarnok. Sajnos, évek óta nem történik ez irányban semmi, még csak tervezgetés sem, mint ahogy ezt a cikk is szóvá teszi. Megértem, hogy egy ilyen nagyszabású építkezést esetleg most nem tudunk elkezdeni más, sürgősebb feladatok miatt. De valamit azért lehetne tenni. Arra gondoltam, hogy indulásként néhány nagyobb budai gyár (MOM, Április 4 Gépgyár, Kelenföldi Textilművek, stb.) összefogva megtervezné és fel is építené az egyik pavilont, melyet a vásár idején ők használnának, és természetesen annak idején kedvezményesen vehetnének igénybe. Addig pedig nagyon jól fel lehetne használni évenként akár többször is új termékeik bemutatására és propagálására. De nagyon jól felhasználhatnák a helyiséget sportcélokra is, hiszen, ami a fedett pályákat illeti, meglehetősen szegények vagyunk. Továbbá rendezhetnének itt alkalmi kiállításokat is. A drága pénzen vásárolt s jelenleg a pincékben tárolt műkincsekhez így hozzá juthatna a nagyközönség . . ." — Javaslatát, íme, közre adjuk, annál is inkább, mert a vásárváros megépítése bizonyára csak fokozatokban történhet, és az Ön által javasolt átmeneti megoldás is érdemes a megfontolásra. 44