Budapest, 1968. (6. évfolyam)

4. szám április - A hátsó borítón: Szántó Piroska: Futórózsák (Szelényi Károly reprodukciója)

Szántó Piroska i Mindnyájan ismerjük Radnóti sorait: „írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska — miákol és az eb vonít s a kis halacska — ikrát ürít kacéran . . ." Hát i festő? Fest, mi mást is tehetne. Megfesti, megrajzolja a világot. „Festeni muszáj; és azt muszáj festeni, amit festek" — mondja Szántó Piroska. Azt a világot, amit ő lát. Ezt s világot úgy, ahogyan ő látja. A világ a formák paradicsoma. A forma nem járulék; a forma egy a lényeggel. Ha változik a forma, vele változik a dolog lényege. A formák folyton változnak. A világ illandó- metamorfózi;; ami van, éppen legteljeseab^EH lanataiban úgy van, hogy már éppen átlépőben van valami másba. A szín, az ecset, a szén, a toll, esetleg egy filctoll röpke vonása gyorsan megragadja, rögzíti, elkapja a csodát: az alakuló világot, egy leheletnyivel azelőtt, hogy átalakulna. Szántó Piroska képeinek láthatatlan madár

szárnyai vannak. Mint Eluard verseiben: „Oly könnyű a világ, hogy nincs is a helyén már,' De azért még a helyén van, még egy pillanatig, ebben az elszállni kész könnyűségében. A formák nemcsak változékonyak. Sokrétűek, sokértelműek is: minden lehetséges változás ott rejlik bennük. Minden lehetséges és valóságos varázslat. „Furcsa formák vannak egy tulipánszirmon belül is — mondja Szántó Piroska. — Fej, száj, szem; és boltív. És a színek dinamikája." Minden lehetséges képzettársítás, és minden valóságos analógia, Ami az én szememnek szirom, egy másik szemnek boltív. Ami nekem tulipán, egy méhnek talán fej, száj, szem. Ez mind valóságosan benne van a valóságban. Ezt mind meg lehet látni benne: szem kell hozzá. És mind meg lehet ragadni, ki lehet fejezni: művész kell hozzá. Kifejezni, ábrázolni ezt a halálosan komolyan játékos valóságot. Ezt az egyszerre komolyan és játékosan egyidejű valóságot: a valóságban és bennem. Abban, ami van; és bennem, aki nézem, élem, megfestem azt, ami van. A valót a maga többletével. Habzó éggel a tetején. De ez a hab: a saját habja. A realitás szürrealitása. A művészet aztán — Szántó Piroska művészete — mindezt eggyé, egységgé, szervessé szerkeszti. Költői valósággá. Művészi természetté. Rónay György