Budapest, 1968. (6. évfolyam)

4. szám április - Nádass József: A mezítlábas csavargó utcája

r A SZERKESZTŐ POSTAJA „Budapest fürdőváros" alapjai Fenti címmel 1936-ban Bálás Jenő bányamérnök egy 38 oldalas füzetet adott ki. Ebből kiderül, hogy 1934. október 24-én a Magyarhoni Földtani Társulat Hydrológiai Szakosztályában előadást tartott a Gellérthegyben létesítendő „barlangfürdőről". Az előadás teljes szövege nincs a füzetben, csak a hozzászólások és az azokra adott válasz. Az előadás szövegét a Hydrológiai Közlöny akkori számaiban nem találtam. A 38 oldalas füzetben Bálás Jenő kifejti, hogy a források még nincsenek teljesen feltárva és feltérképezve. Viszont a meglevő forrásokvize a szállítás folytán sokat veszít eredeti gyógyerejéből. Ezért azt javasolja, hogy a hegy belsejében, közvetlenül a források tövében, létesítsenek „barlangfürdőt". Így a különböző gyógyhatású források gyógyító hatását jobban ki lehet aknázni. Természetesen a fürdőt a hegy belsejében, a forrásoknak megfelelően kibővítve, gyógyfürdőnek kell megépíteni, s a hegy környékét gyógyszállókkal, villákkal övezni. Azóta — 1934 óta — a technikai fejlődés olyan hatalmas arányú, hogy ma már talán sokkal gyorsabban és esetleg olcsóbban is megépíthetnénk a barlangfürdőt. Ennek a pár sornak egyébként az ad aktualitást, hogy a Budapest ez év novemberi számában kis hírt olvastam, hogy a Gellérthegy oldalában, azaz a barlangban, gyógyhelyet akarnak létesíteni, egyelőre 10 személy részére. Bálás László Vigyázzunk a Gellérthegy szikláira! Egykori festőtanárom, Burghardt Rezső mondta, hogy akármerre fogok járni a világon, a Gellérthegy szikláinál szebbet nem fogok találni. Igaza volt. Sehol sem láttam fenségesebb és zordabb homlokot. Ez a kőszakadék mindig a torkomra forrasztja a szót, valahányszor fölnézek rá. Valóságos geológiai dráma itt a Duna mellett, a főváros közepén. Földtörténeti és nemzeti emlék. Azt hittem, hogy ezt a szikla-csodát nem lehet elrontani. De aztán, amint nőtt alatta a rakparti forgalom, megjelentek a „plombáló emberek". Eleinte óvatosan és körültekintően, restaurálási szakértelemmel végezték szilárdítási munkájukat. A rázkódásoktól meglazult köveket alátámasztották és a repedéseket betömték betonnal; a szép mohos sziklafelületeket szabadon hagyták, ittott a növényzet is meg tudott kapaszkodni a kövek között. Az utóbbi években sajnos már nem lehetett ilyen műgondot tapasztalni a szilárdítási munkálatoknál. Hatalmasfelületeken öntik végig a sziklákat. A Gellérthegy sziklái egyre jobban kezdenek hasonlítani az Állatkertéihez. Nem tudom, melyik vállalat végzi ezt a tudományos és művészi szempontból sem közömbös munkát. Kérem, ne engedjék, hogy betonhegyet csináljanak ebből a csodálatos sziklafalból. Javaslom, hogy a munkálatokba a műszaki szakértők mellett vonjanak be tájvédelmi és városképi szempontokat is érvényesítő szakembereket. Balogh András festőművész Gémes Tibor, Budapest VIII. — „A kisháztulajdonosok ügyével kapcsolatban már egész irodalommal rendelkezem — írja levelében. — Minden szerv, minden hivatal, amelyhez kérésemmel fordultam, elismeri az ügy sürgős rendezésének fontosságát, de ezen kívül semmi egyéb nem történik. Képzeljük el: törvényes tulajdonuk van s a vele kapcsolatos mindennemű kötelezettségnek eleget kell tenniök. Ha viszont bérlő lakik a házban, jogaikat semmiképp sem érvényesíthetik. Lehet, nagy koplalások árán építették a házat annak idején, hogy nyugdíjas korukra legyen hová költözniök; lehet, a gyerek, az unoka családot alapít, szüksége volna a lakásra, de csak egyetlen megoldás van: a pénz. Fizessék meg még egyszer, amit már egyszer megkoplaltak. — Nem vitatom: > iknia kell mindenkinek valahol. De .láljunk erre minél előbb jogilag is, meg szociálisan is kielégítő megoldást. A kirívó szélsőségekről már nem is beszélek, annyira közismertek: amikor pl. a tulajdonos jóval nehezebb anyagi körülmények között él, rosszabb feltételek között és jóval drágábban lakik, mint a bérlője, amikor a bérlő jól keres, személykocsija van (ami szintén magántulajdon, de természetesen senki sem veheti igénybe), jól fizető albérlőket tart stb. De a szélsőségek helyett nézzük csak az általános képet: igenis, túlságosan gyakran — megítélésem szerint az esetek többségében — a szerényebb jövedelmű ember kényszerül a nagyobb jövedelműről gondoskodni, de nem is akárhogyan. Vizet, külső világítást, kéményseprést stb. biztosítania kell a lakbér fejében. A járdasöprési kötelezettség még abban az esetben is a tulajdonost terheli, ha nem lakik a házban. A 30 forintos lakbér mellett maga ez a kötelezettség legalább 40 forintos kiadást jelent — ha kerül egyáltalán valaki, aki szívességből lesöpri naponta a járdát, mert mi más volna ez napi 1,30-ért, mint szívesség. — A karbantartási, tatarozási kötelezettségről mit mondjak ezek után ?" — Több ízben helyt adtunk már posta rovatunkban az önéhez hasonló panasznak; meggyőződhet róla, ha régebbi számainkat átnézi. Legfeljebb annyit változott időközben a heiyzet, hogy a lakásügyekkel kapcsolatos problémák és ellentmondások mind nagyobb számban kerülnek napirendre. Senki sem vitatja ma már, hogy új, a gazdaságirányítás új rendszeréhez perspektivikusan igazodó, átfogó rendezési elvre van szükség. Olyan átgondolt koncepcióra, amely reálisan számol a lakásépítés, karbantartás, felújítás tényleges költségeivel, a lakásállomány amortizációs problémáival, fokról fokra megvalósítja a terhek igazságos megoszlását, és csak esetenként — csak megindokolhatóan — tér el az állampolgári normáktól a többlet terhek irányába is, a kedvezmények irányába is. Csak példaként, a különbségek jellemzésére : tegyük fel, hogy A géplakatos (mellesleg: nem kitalált személy) a harmincas évek végén, részben takarékoskodással, részben örökségből egy peremkerületi kertes, kétszobás családi házat vásárolt. Meszsziről kellett volna bejárnia, tehát bérbe adta B géplakatosnak. Nyugdíjaztatásakor azonban A géplakatos nem költözhetett be a saját házába, mert B géplakatos, aki havi 40 forintért lakja a házat, nem költözik ki; annál kevésbé sem hajlandó erre, mert időközben az egyik szobát kiadta albérletbe C géplakatosnak havi 600 forintért. B tehát — a lakásügyi rendelkezések jóvoltából — havonta igen jelentős kedvezésekhez és jövedelemhez jut illetéktelenül: C és a nyugdíjas A rovására. Vagy egy még könnyebben áttekinthető séma: XésY testvérek, mindkettő egyenrangú, dolgozó állampolgár. Családi örökségükön is testvériesen megosztozkodnak: 120 — 120 ezer forint jut mindkettőjüknek. X, aki háromszobás, régi bérű állami lakás főbérlője, egyik szobában albérlőket tart, a másikat — a küiön bejáratút — az IBUSZ rendelkezésére bocsátja. így teljesen szabályosan — minden költséget, rezsit, saját lakbért stb. leszámítva — mintegy 1200 Ft nettó jövedelmet nyújt számára a lakás; ehhez járul még a takarékban elhelyezett örökrész havi 500 Ft-ot kitevő kamata. Y az egész örökrészt egy másfélszobás öröklakásba fizette be; így is marad még annyi törleszteni valója, amely a lakás fenntartási költségeivel együtt kb. havi 700 forintot tesz ki; természetesen a befektetett örökrész az ő számára egy fillért sem kamatozik. Hangsúlyozzuk: X nem spekulál, Y épp oly hasznos tagja a társadalomnak, mint testvére, tegyük fe!: pontosan ugyanannyit is keres a munkahelyén, mégis — csupán lakáshelyzetük különbsége miatt — életszínvonalukban havonta 2400 forintnyi szintkülönbség jelentkezik. Ezek a sémák azt is sejttetik, hogy az összekuszálódott lakásügyekben gyors átrendeződés nem várható, s igen alapos és igen széles körű vitát igényel az új lakásügyi koncepció kidolgozása, a kidolgozás előkészítése. (S kellő éberséget is. Gondoljon azokra, akik már eleve olyan szándékkal vásároltak potom áron lakott, magántulajdonú házat, hogy majd a lakótól megszabadulva a befektetett tőke többszöröséhez hozzájutnak.) M. M.-n é. Mélykút. — Nagyon megtisztelő a bizalma, hogy a mélykúti vendéglőst illető panaszával hozzánk fordul (hogy tudniillik háromszori ígérete ellenére sem biztosított szilveszteri asztalt a vendéglős). Higgye el, nem kényelemszeretetből tanácsoljuk: célravezetőbb az ilyen és hasonló panaszokkal a napi és a heti sajtóhoz fordulni. Éspedig olyan laphoz, amely szélesebb olvasótáborral rendelkezik Mélykúton, mint a Budapest. Fries Éva, Budapest VIII., Palotás Erzsi, Budapest VI., Rétéi Lajos n é, Budapest XII., Séder lánosné, Budapest X., Szondi György, Budapest IX. — Múlt havi számunk első üzenete Önöknek is szól. Természetesen — lehetőségeinkhez képest — igyekszünk továbbra is helyet szorítani a témának: a pest-budai daloknak. Pálinkás József, Budapest — „Az eddigi különféle publikációk — írja — olybá tüntették fel a dolgot, mintha ebben az országban csak a falusiak daloltak volna", stb. — Mi úgy látjuk, a Volly István által közölt dalszövegek és kották nem adnak alapot a városi és a falusi folklór — egyébként sem indokolt — szembeállítására. Ha figyelmesebben elolvassa ezeket a — voltaképp nem annyira pest-budai, mint inkább Pest-Budáról szóló — dalokat, igazat fog nekünk adni. Körmendy László, Budapest— Köszönjük figyelmeztetését: a februári számunk Mozaik rovatában szereplő egyik név — Ferenc Jó?sef merénylőjének a neve — helyesen: Libényi János. Cz. N. — Figyelmébe ajánljuk februári számunk utolsó üzenetét: ott fejtettük ki, miért nem lehetünk mi ideális, fürge levelező partnerek. Egyébként az ön esete kitűnően példázza, hogy Budapest mennyire nem csak a budapestieké. „Fővárosomat, sajnos, nem ismerem — írja —, most fogom tanulmányozni." Most, idős korában, falusi magányában előfizetett a lapra, miután a helybeli Művelődési Ház révén nem tudott rendszeresen hozzájutni. Szerény anyagi körülményeit számba véve külön is megtisztelőnek érezzük, hogy éppen lapunkat választotta, hiszen az Ön számára Budapest igazán „csak" a főváros, és semmi több. Kérdésére válaszolva: Semmelweis Ignácnak van szobra a fővárosban. Mégpedig a Semmelweis Kórház — a volt Rókus — előtti téren; Stróbl Alajos alkotása. 46