Budapest, 1968. (6. évfolyam)

1. szám január - Borsos Béla — Gink Károly: A nagytétényi kastélymúzeum

ben álló Nepomuki szobrot. A múzeum je­lenleg csak a kastély egyik felét használhat­ta fel. A másik felében gyermekkórház mű­ködik. Világos, hogy a távolabbi jövőben ennek az intézménynek is más, sokkal alkal­masabb, korszerűbb elhelyezést kell találni. A múzeum nagyszerű kezdeményezésének pedig ki kell töltenie az egész kastélyt. Ez esetben biztosítható lenne a teremsor tel­jes körüljárásának lehetősége is, aminek hiányát ma annyira zavaróan érezzük. Egy kicsit félünk előre a majdnem egyórás HÉV-utazástól hazafelé. Talán ezen is lehetne a jövőben segíteni. Milyen kellemes lenne legalább a nyári hónapokban a Dunán vala­mi közvetlen kis gyors-hajójárattal eljutni ide Nagytéténybe, amelynek megejtő va­rázsát, történelmi levegőjét még a vérbeli fővárosiak közül is olyan kevesen ismerik. Puszpángfa ún. reliefintarzia egy XV11. századi égeri (Cheb, Csehszlovákia) kabinetszekrényről Ébenfa, békateknőhéj és elefántcsont-berakásos XVII. századi németalföldi kabinetszekrény Egy felvilágosult nemes nappali- és dolgozószobájának részlete az 1800-as ivekből Soproni későrokokó ruhásszekrény beégetett rajzú intarziával Egy XVII. századi holland szék esztergályozott támlája

Next

/
Thumbnails
Contents