Budapest, 1968. (6. évfolyam)
4. szám április - Vörös Károly: Egy világváros születése
ben a 3 fővárosi bank mellé további kettő alakult: a Rotschild tőkeérdekeltségű Hitelbank és a helyi kezdeményezésű Budai Kereskedelmi és Iparbank (ennek megfelelően 15, ill. 1 millió forintos alaptőkével). 1872-re azonban Pest-Budán már 9 takarékpénztár és 16 bank működött; közülük csupán az öt legnagyobb, döntően külföldi tőkével létesült bank együttes tőkeereje már a 140 millió forintot közelítette meg. E nagy bankalapítások s az általuk mozgásba hozott hazai tőkék révén Budapest a városegyesítés előestéjén az ország legnagyobb pénzpiacává is változott. Kétségtelen, hogy a pesti terménykereskedelem ilyen roppant megerősödésében jelentős része volt az 50-es évek végétől Európa-szerte kibontakozott, s kisebb megrázkódtatásai ellenére is egészen az 1873. évi összeomlásáig felfelé ívelő általános konjunktúrának, a Gründerzeitnek. Ennek hazai érvényesülése szoros időbeli összefüggésben zajlott le a nagy tervei megvalósításához végül is gyengének bizonyult Habsburg abszolutizmus rendszerének a vesztett olasz háború nyomán meginduló felszámolásával 1860-ban, s a kiegyezéssel — olyan politikai eseményekkel tehát, melyeknek kapcsolata a magyar nemzeti mozgalmakkal s ezek bázisaként a konjunktúrában megerősödött magyar nemzeti piac önállósulási törekvéseivel is teljesen nyilvánvaló. Ezért, ha a csődbe került abszolutizmus 1860-nal meginduló fellazulásának és a kiegyezés nyújtotta korlátozott állami önállóságnak jelentőségét nem becsülhetjük is le a rákövetkező gazdasági fellendülésben, hangsúlyoznunk kell benne a hazai — s élén éppen a pesti — gazdasági élet saját erőforrásainak rendkívül jelentős szerepét is. Mert 1867 nemcsak utat nyitott a gazdasági élet további erősödésének a megfelelő politikai stabilizálódás megteremtésével, hanem részben következménye volt az ország 1849 óta elért gazdasági fejlődésének. Az ifjú főváros büszke polgárai egyelőre még lóvasuton döcögnek Az emelkedés erejét és erőforrásait legjobban e pest-budai fejlődés legdöntőbb területén, a városok gyáriparának megteremtésében tudjuk lemérni. A pesti terménykereskedők már az 50-es évek végén világosan láthatták, hogy jövőjük attól függ: mennyiben lesznek képesek a városon tengelyen és hajón átözönlő nyersterményt saját ellenőrzésük alá vonni, s ennek értékesítésében maguknak monopolhelyzetet teremteni. Hiszen a 60-as évek elején még a Bécs számára dolgozó győri gabonakereskedők lóval vontatott uszályaikkal nagyobb tömegű gabonát forgalmaztak, mint a pestiek. Az Alföldről vasúton érkező gabona spekulációs célú tárolása a hatalmas raktárigények révén akkora befektetést igényelt volna, ami nem látszott kifizetődőnek — a vasúti tarifapolitika folytán az export gabona útjának pesti megszakítása a szállítási, s így a gabona önköltségét már eleve jelentősen megemelte. A megoldást a pestiek hamar megtalálták. A megállított termények feldolgozása és ilyen, immár feldolgozott állapotban való továbbszállítása volt a megoldás: tehát a malomipar, szeszipar, élelmiszeripar megteremtése. A 60-as évek elejétől a pesti terménykereskedelem tőkefelhalmozása így - támogatva a részben ugyancsak általa, vagy legalábbis tevékeny közreműködésével létrehozott pestbudai hitelszervezettől — elsősorban a malomipar megteremtése felé fordult. A terménykereskedelem különféle érdekcsoportjai — s mellettük egyes külföldi tőkések is — néhány év alatt megteremtik a testvérvárosokban Európa legmodernebb technikájú s legnagyobb kapacitású nagymalomiparát. Hosszadalmas — szinte külön regény — lenne elmondani ezeknek a malmoknak a történetét. Csupán néhány számadatot idézünk a fejlődés érzékeltetésére: 1856-ban Pest-Buda 4 gőzmalma közül 3 egyéni tulajdonban volt, összesen 178 ezer métermázsa évi őrlési kapacitással: a negyedik, az 1844-ben alapított Hengermalom már kezdettől fogva egy pesti terménykereskedőkből álló rt. kezén volt, s ekkor évi 101 ezer métermázsát őrölt. 1862-ben e malmok (és Berger Lajos, valamint Haggenmacher Henrik időközben létesült malmai) már 616 ezer métermázsát őröltek. Ez utóbbi malmának kivételével 1862 és 1866 között a másik 4 malom ugyancsak pesti terménykereskedők rt.-ának tulajdonába került. Közben 1863-ban létrejött a Pannónia malom rt. s 1866-ban, egyetlen év alatt még további 4 malom. E 4 malommal együtt — nagyobb részük a Lipótváros északi részén (hol a Pannónia malom emlékét még ma is őrzi egy utcanév), kisebb részük már a Ferencváros Duna-part felőli peremén települt — Pest malomipara ekkor már évi 1 830 000 métermázsát tudott őrölni. A pest-budai kereskedőtőkések eddigre 3 850 000 forintot fektettek be a malomépítésekbe. 1868-ban további három nagy malom kezdte meg a termelést: ezekkel és a már meglevők bővítésével, valamint alaptőkéjük 10 millió forintra emelésével a budapesti malmok őrlőképessége r869-re már több mint öt és fél millió métermázsára emelkedett (ha a városegyesítés előestéjére, a válság előszelében 2 800 000 métermázsára zuhant is). A gépek teljesítőképessége 7200 lóerő s mellettük 3000 munkás dolgozik. A nyers termények mellé egyre erőteljesebben felzárkózó magyar lisztexport már nemcsak a hagyományos piacokon Németországban, Angliában, Svájcban — jelenik meg, hanem Brazília nagy kikötőiben: Pernambucóban, Bahiában is. Az e láncolaton át felfejlődött pesti gazdasági élet erejéből nemcsak a malomalapításra tellett. Mert a gabona-bázison nagy lendületet vett a szesz-, különösen a söripar is. Itt az 50-es évek közepétől a reformkorban megindult helyi vállalkozások mellett még bécsi tőkések is próbálkoznak. 1860-ban a bécsi származású Schmidt Károly szeszgyárai 76 ezer mérő gabonából 15 és félezer mérő szeszt főznek, valamint élesztőt. A 60-as évek végén e gyárak már pesti tőkés, Krausz Mayer kezére jutnak, aki azokból csakhamar az ország legnagyobb szeszipari vállalkozását építi ki. A Gründerzeit sodrában ezután egyre-másra alakulnak a részvénytársasági szeszgyárak és szeszfinomítók (1869-ben már 14 millió litert szállítanak el a városból) — ha jórészükre (a Gschwindt gyári rt.-t kivéve) 1873 után az összeomlás vár is. De megmaradt egy másik, bécsiből pestivé változó, itt letelepedő tőkés, Dreher Antal több kisebb kőbányai sörgyár átvételévej és modernizálásával felépített hatalmas sörgyára, s a malomalapításban is tevékeny Haggenmacher Henrik budafoki sörfőzője. A városegyesítés éveire e gyárak már évi közel félmillió akónyi sört állítottak elő, nemcsak a születő főváros, de az egész ország piacára is számítva. Ám nemcsak az élelmiszeripart lendítette fel a tőkés fejlődés kibontakozása: a városépítés és főleg a vasútépítések az 50-es évek elejétől jelentkező hatalmas faigénye Pesten csakhamar óriási faipart is létrehozott. A fa szinte ingyen, szállítási költség nélkül érkezett a Felvidék őserdeiből a Vág vagy a Garam A Kossuth Lajos utca 1880 körül (Klösz Gy. felvétele) 22
