Budapest, 1968. (6. évfolyam)

3. szám március - Harrer Ferenc: Az októberi forradalomban

döttségileg kérje fel a főváros tanácsát. Erre a formára a tanács tekintélye miatt helyeztem súlyt. Egyedül a főváros tanácsa volt az az intézmény, amely ebben a megkülönböztetett megtiszteltetésben részesült, mert minden egyéb intézmény­nek és közszolgálati személynek, beleértve József főherceget is, a csatlakozás be­jelentésére a Nemzeti Tanács előtt kellett megjelennie. Elindultunk tehát Szendével és egy nagyobb kísérettel a központi városházá­ra, ahol a tanácsteremben Bódy polgármesterrel az élen a tanács fogadott ben­nünket. Szende rövid beszédet tartott. Felkérte a tanácsot, hogy támogassa a Nemzeti Takácsot nehéz munkájában, és hogy a főváros ügyeit vele összhangban intézze. Közölte, hogy az összhang biztosítására a Nemzeti Tanács engem bizalmi férfinak nevez meg, s kérte a tanácsot, hogy összes határozatait ezentúl velem egyetértésben hozza. Bódy polgármester válaszában kijelentette, hogy a főváros tanácsa a Nemzeti Tanácsnak minden tekintetben készséggel alárendeli magát. Ezután mindenekelőtt a Nemzeti Tanács átköltöztetéséhez fogtunk. Egy órán belül az elhelyezkedés meg is történt, úgy, hogy mire Károlyi mint kinevezett miniszterelnök a Várból visszatért, a Nemzeti Tanácsot már itt találta. A kormány még a délelőtt folyamán megalakult; József főherceg, aki a kor­mányt feleskette, ez alkalommal a következőket mondotta: - Ebben az ünnepi pillanatban, amikor szeretett szent hazánk hajnala pirosod­ni kezd, magyar szívem egész melegével üdvözlöm Önöket, akik hivatva vannak évszázadokon át annyit szenvedett nemzetünket új korszakba és boldogabb jö­vőbe átvezetni . . . magyar szívem legmelegebb áldáskívánságai kísérjék minden lépésüket. A kormány megalakulásával a Nemzeti Tanács - amely e napon engem is mint a főváros képviselőjét, tagjául kooptált -, szükségképpen megszűnt végre­hajtó hatalmi szerv lenni és arra volt hivatva, hogy a nemzet egyetemét képvisel­je. E hivatásának annyiban meg is felelt, hogy végrehajtó hatalmi funkciókat nem végzett, hanem az ilyen irányú kezdeményezéseket, akár saját ketalében kelet­keztek, akár kívülről jöttek, egyszerűen az illetékes miniszterekhez továbbította. Szerepe lényegében az volt, hogy a nemzet akaratának megnyilatkozásait összegyűjtse és a kormánnyal megvalósíttassa. Előbbi szerepét úgy teljesítette, hogy fogadta a forradalomhoz való csatlakozásokat, és meghallgatta a vele szem­ben támasztott igényeket és kívánságokat. Ezek alapján alakította ki saját kezde­ményezéséből, majd a kormány kívánságára az állami cselekvés számára az irány­vonalat. Nem volt képes azonban a Nemzeti Tanács a nemzet egyetemét magába foglalni, mert nem tudta meggátolni, hogy a katonaság a katonatanácsokban - ele­inte ilyen több is volt, csak később egyesültek Pogány József vezetésével -, a munkásság pedig a munkástanácsban különálló közjogi életet ne éljen, és köz­vetlen, sőt a Nemzeti Tanácsnál nagyobb, mi több, döntő befolyást ne gyakorol­jon a kormányra. A kormány megalakulásával a Nemzeti Tanács létszáma csökkent. Átköl­tözvén a városházára, Hock János elnökletével fogadta a küldöttségeket, amelyek megrohanták, hogy csatlakozásukat nyilvánítsák. Ezzel töltötte a Nemzeti Tanács a következő napokban idejének legnagyobb részét. A fővárosi közigazgatás körében a forradalom első napjának eseményei a következőkben foglalhatók össze. A forradalomhoz csatlakozott tanács első tette e kiáltvány kibocsátása volt: ,.Budapest polgárai! A székesfőváros tanácsa az idők hívó szavára lelkesedéssel csatlakozott a közszabadság kivívására és a hamisíthatatlan népuralom megvalósí­tásóra alakult Magyar Nemzeti Tanácshoz. Ünnepélyesen kijelentjük és fogadjuk, hogy hazafias lelkesedéssel és szívünknek minden érzésével szegődtünk azoknak a magasztos eszméknek a szolgálatába, melyeket a Magyar Nemzeti Tanács pillanatok alatt vérontás nélkül megvalósított. Minden intézkedésünket a Magyar Nemzeti Ta­náccsal egyetértőleg fogjuk megtenni, és fő gondunk lesz a személy- és vagyonbizton­ság megvédése, a polgárság elemi szükségleteinek és a közigazgatás zavartalan mene­tének biztosítása. Bizalommal fordulunk a főváros hazafias közönségéhez, hogy tö­rekvéseinkben bennünket a haza üdvére és a nemzet polgárainak javára hathatósan támogasson." A kiáltványt a későbbi ellenforradalmár, Buzáth János tanácsnok fogalmazta. Ezután a tanács elrendelte az alkoholtilalmat és erre az estére a teljes utcai világítást. Sürgősen gondoskodott továbbá - éspedig eredményesen - a köz­üzemek működésének és az élelmiszer ellátásnak zavartalanságáról. Az első ren­delkezéseket én is külön aláírtam a Nemzeti Tanács nevében, az egyetértés bi­zonyságául. Később ez elmaradt, ténylegesen azonban hozzájárulásom nélkül fontosabb intézkedés nem történt. Délután 6 órára Bódy polgármester összehívta hivatalos helyiségébe a tör­vényhatósági bizottsági tagok 36-os bizottságát. Javasolta, hogy november 4-ére hívjanak össze törvényhatósági közgyűlést, amelyen a polgármester tegyen jelen­tést a tanácsnak a nemzeti tanácshoz való csatlakozásáról, és indítványozza,hogy a közgyűlés üdvözölje a kormányt, biztosítva a főváros ragaszkodásáról. A polgár­mester javaslatát a bizottság egyhangúlag elfogadta. A másnapi események folytán azonban a tervbe vett közgyűlés elmaradt. A bizottság határozati javaslata a kö­vetkező volt: „Budapest lakossága üdvözli az új kormányt és az élén álló miniszterelnököt, és kijelenti, hogy a kormány iránt, amelyben egy független Magyarország terem­tésének biztosítékát látja, a legnagyobb bizalommal viseltetik, és minden erejével támogatja". A bizottság tanácskozása alatt érkezett Tisza István meggyilkolásának híre, amely megrendítette a jelenlevőket. Hock János megindultan adott kifejezést a tragikus eset feletti sajnálatnak. Az éjszakát a városházán töltöttem, de a városi hatóság részéről az éj folya­mán nem volt szükség intézkedésre. Egyébként is a külső részeken történt kisebb zavargásokon és fosztogatásokon kivül a városra nyugodt éjszaka borult. Másnap, november 1-én. a városi alkalmazottak előbb a városházán, majd a miniszterelnökség előtt tömegfelvonulást és tüntetést rendeztek, követelve a városi igazgatásban a plutokratikus rendszer félretátelét és a demokrácia ér­vényesítését, valamint azt, hogy újjászervezésig a város igazgatását kormánybiz­tosra bízzák. A tüntetésnek Bódy polgármester személye ellen irányuló éle is volt. Ez Bódyt sajtónyilatkozatra indította, amely szerint helyén marad, szabadságra sem megy, mert sosem politizált s nem is fog: a város ügyeit mindig a közgyűléssel egyetértőleg intézte, s úgy érzi, hogy szociális érzése az új áramlatokkal nem áll ellentétben. Károlyi miniszterelnök a tüntetők nála megjelent vezetőinek kijelentette, hogy kívánságukat a minisztertanács előtt tolmácsolni fogja, s a maga részéről állást foglalt a főváros igazgatásának legsürgősebb demokratikus átalakítása mel­lett, sőt hangsúlyozta, szükséges, hogy a demokratikus szellem a főváros igaz­gatásában a végleges szervezeti reform előtt is már érvényesüljön. A főváros igazgatása körében két alapvető probléma foglalkoztatott: a fő­város közigazgatási szervezetének átalakítása és a villamos vasutak átvételének ügye. A főváros közigazgatásának demokratikus újjászervezésére két irányban in­dult mozgalom. Az egyik kormányzati vonalon megfelelő törvény alkotására. A másik társadalmi úton a forradalmi szervezetek részéről azonnali ideiglenes meg­oldásra. Ezek eredményeként először megszületett a nemzeti tanács, a munkás­tanács és a városi alkalmazottak szövetsége egy-egy képviselőjének (Bokányi, Preiss és Czobel) belépése, majd a tagok számának a függetlenségi, a radikális és szociáldemokrata párt három-három és a feministák két (közülük szintén egy szociáldemokrata) képviselőjével növelése. Sok viszontagság és még további halogatás után 1919. január 29-én megszületett az 1919. VII. néptörvény Budapest főváros közigazgatási szervezeté­nek ideiglenes módositásáról. Leglényegesebb rendelkezése az volt, hogy a tör­vényhatósági bizottság jogkörét a néptanács gyakorolja; így nevezték el a közgyű­lési hatáskört ellátó bővített tanácsot. A fővárosi néptanács a fővárosi tanács 20 tisztviselő tagjából s abból a 24 delegáltból állt, akiket a belügyminiszter az 1918.1. néptörvény szerint fővárosi törvényhatósági választójoggal felruházott lakosok közül kiküldött. Elnöke a polgármester volt. A miniszteriális kiküldöttek számát a minisztertanács emelte fel 24-re Kunfi javaslatára, hogy a társadalmi elem túl­súlyba kerüljön a tisztviselőkkel szemben. Mivel a testület a közgyűlés hatáskörét volt hivatva gyakorolni, ezt nem is lehetett kifogásolni. A tanács ülésein részt vett - de szavazati jog nélkül - a néptanácsnak az a 6 tagja, akiket a néptanács nem tisztviselő tagjai közül az ügyek intézésének irá­nyítására és ellenőrzésére a fővárosi tanácsba kiküldött; továbbá, szintén szava­zati jog nélkül, a tiszti főügyész. Ha a jelenlevő nem tisztviselő tagok többsége kívánta, a fővárosi tanács hatáskörébe tartozó bármely ügyet a néptanács döntése alá kellett bocsátani, kivéve a tanács hatáskörébe utalt választásokat. A főpolgár­mesteri állás megszűnt, jogait a polgármester gyakorolta. Megszűnt a fővárosi közmunkák tanácsa is, bár tisztviselői kara, és Polonyi Géza, az elnök, a tanács megmentéséért még a forradalom fő személyeiről utcá­kat és tereket is hajlandó volt elnevezni. Á minisztertanácsot emlékiratokkal bombázták az intézmény fenntartása érdekében, de ezek felett vita nélkül napi-Őszirózsás forradalom I<)i8. október 31-én (MTI archívumából) 8

Next

/
Thumbnails
Contents