Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - Kolozsvári Grandpierre Emil: Amit tudni illik

A OZERKESZTŐ POSTÁJA Szigeti Imre. Woollahra, N. S. W. Australia. — „Budapest kedves, de kevéssé ismert díszei voltak — írja — a régi házak udvarán álló kutak. Például a Deák tér i. számú ház gyönyörű ovális udvarán két Hermes-szobros kút állott, a volt Földhitelintézetben kőoroszlános. A Lloyd palotából — ahogy hallom — kő kövön nem maradt, és valószínűleg a kedves Hébe szobor is megsemmisült. De ugyanennek a szobornak másodpéldánya állott a Nagykorona utca 15. udvarán, lépcsőházát pedig Michelangelo II Pensierosójának kicsinyített másolata díszítette. Érdekesek voltak a régi épületek folyosórácsai is, amelyek a maiakkal ellentétben többnyire egyéniek voltak, sok esetben a tulajdonos iniciáléját és az építés évszámát is magukban foglalták (Curia utca 1.). Talán nem lenne érdektelen, ha a Budapest fotóriportere felfedező útra indulna, és megörökítené azt, amit az ostrom és a csákány meghagyott, örülnék, ha lapjukban viszontlátnám ezeket a kis, de jellegzetes műemlékeket (a folyosórácsokat is beleértve), amelyeket fiatal koromban annyira szerettem . . ." — Fotoriporterünk az ön javaslatára „felfedező útra" indult. Az említett dolgokat sajnos nem sikerült megtalálnia. Egyrészt, mert az ön által említett adatok nem fedik a maiakat, másrészt, mert a háború bizony sok mindent lerombolt, megrongált a kedves és szép momentumok közül, amelyek az ön emlékezetében — hosszú évtizedek után is — élénken élnek. Emlékeztetőül - és önmagunk igazolásául közöljük az egykori Nagykorona utca (ma Alpári Gyula nevét viseli) 13 számú klasszicista ház udvarát ábrázoló képet. Éppen renoválják a házat. Az építőanyagok és a nagy hó részben takarja a régi kutat (sem a Hermes szobrot, sem az II Pensieroso másolatát azonban nem találtuk). Dr. Braxatoris Rudolf. Mátészalka. - Érdeklődik, hogy Gink Károly művészi fényképe a Duna-partról, melyet novemberi számunk 15. oldalán közöltünk, hogyan, milyen technikával készült. „Nem tudtuk ugyanis eldönteni, hogy fotomontázs-e, avagy nagylátószögú objektívvel történt a gyönyörű felvétel?" — Nem nagylátószögűvel. Ellenkezőleg: teleobjektívvel. Sugár Béla. Budapest, XIII. -Nóti Hona cikkéhez szól hozzá („Pestiek, vigyázat!"), melyet októberi számunk Fórum rovatában közöltünk. „Megrendüléssel és együttérzéssel olvastam a cikket a világító-testek rombolásáról. Mélységesen felháborít a vandalizmus, amely nemcsak a mi lakótelepünkön — a Thällmann utcai lakótelepen — és egyebütt a fővárosban, hanem vidéki városainkban is tapasztalható. Nagyon egyetértek azzal, hogy az ilyen rongálok tettenérése — amely bizony ritka eset — feltétlenül társadalmi tulajdon elleni bűntettnek minősüljön. Bár a napi sajtó is foglalkozik ezekkel a vandalizmusokkal, de szerintem ez mind kevés. Javasolnám, hogy a Rádiót, de főleg a Televíziót kellene ebbe a felvilágosító és tényeket ismertető akcióba bevonni..." — Egyetértünk : a Rádió és a Televízió is segíthet a közvagyon-rongálók megfékezésében. De mi változatlanul hatékonyabbnak tartjuk az eredeti javaslatot: lépjenek fe! az eddiginél sokkal szigorúbban hatósági szerveink a tetten ért rongálókkal szemben, hogy az efféle hajlamúaknak menjen el a kedve a vandálkodástól. A sajtó, a Rádió, a Televízió is eredményesebben foglalkozhat az üggyel akkor, ha a muníciója nem fenékig — rózsavíz. A. Barnabás. Budapest, XVI. és mások. — Fotopályázatunk részletes feltételeit áprilisi számunkban közöltük. Kérésükre röviden megismételjük a feltételeket: A pályázat folyamatos. Elsősorban olyan müveket várunk, melyek Budapest ismert és reitett szépségeit, a fővárosi élet jellegzetességeit művészi kifejező erővel mutatják be. Pályázni lehet fekete-fehér és színes egyed' képekkel, és képsorokkal. A fekete-fehér képek mérete 18 x 24, a színes felvételek lehetőlev. középméretű vagy nagyobb (6x6, 6x9, 9X12 cm) fordítós diapozitivek legyenek, de a zsűri elfogad ofsetreprodukálásra alkalmas, legalább középméretű színes negatívról készült papírkópíát is. A jeligés pályázatokat szerkesztőségünk címére (Bp. I. Országház u. 20.) kérjük. A beérkezett pályaműveket lapunk szerkesztő bizottsága, a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által delegált zsűri bírálja el. Az arra alkalmas pályaműveket folyóiratunk közli, ill. a Képzőművészeti Alap — külön elbírálás és jutalmazás alapján — levelezőlapként hozza forgalomba. A negyedévenként kiosztásra kerülő, esetenként változó számú nívódíj, melybe a közlési díj is beleértendő : egyedi fekete-fehér: 500, —Ft, képsorozat: 1000,—Ft; egyedi színes: 1000,—Fr, képsorozat: 2000,—Ft. A pályázati év végén a zsűri külön évdíjakkal jutalmazza a legjobb pályázatok beküldőit. Szebényi Géza. Budapest, XIV. — Novemberi számunkban a Kerepesi temetőről két cikket közöltünk, az ott felvetett problémákkal kapcsolatban küldi be javaslatát: „Nemzetünk nagyjainak sírját egy-egy intézmény, iskola vagy más társadalmi szervezet vehetné pártfogásába. Bekapcsolódhatnának ebbe a munkába a Hazafias Népfront kerületi bizottságai is, sőt, irányító gazdái lehetnének a mozgalomnak ... A Kossuth-mauzóleum mellett eltemetett szabadságharcosok között például különböző nemzetiségű hősök nyugszanak. Ezeket a sírokat a különböző baráti társaságok gondozhatnák . . . Nem tudom, mi történt Lötz Károly sírjával, mert a síremlék darabokban hever a földön ..." — Javaslatában voltaképp nem kíván többet, mint a már eddig is meglevő kezdeményezések, a helyenként és szórványosan vállalt önkéntes sírgondozás továbbfejlesztését. És ez szerintünk is kívánatos volna. Különösen az ifjúság szervezetei tehetnek sokat az elhanyagolt sírokért, és persze azok a társadalmi egyesületek, szövetségek, amelyek a nagy halott legközvetlenebb örökösei. A probléma megoldására tesz jó javaslatot egyébként e számunkban (33. lap) Gaál Jenő cikke is. Dr. Batizi László. Budapest, TIT. — Válaszol egy tűnődő kérdésre, melyet Granasztói Pál irt le decemberi számunkban közölt cikkében: „Hüledezve olvastam, hogy a BKVT-nek már 1896-ban négytengelyes, 10 métert meghaladó hosszúságú kocsijai voltak, hová lettek?..." — íme, közöljük az ön szakszerű tájékoztatását: „Ezek a négytengelyes kocsik azonosak voltak a cikk más helyén említett „ládaszerű i-es" kocsikkal, de — ezt én sem tudom, miért — a négy tengelyt néhány év múlva leszerelték, és a kocsikat átalakították két tengelyesre. Ezek a barna kocsik a húszas években a BHÉV tulajdonába mentek át, s a Közvágóhíd-Pesterzsébet Pacsirta-telep közt — részben a mai 31-es útvonalán — közlekedtek. Amikor a BSZKRT a vonalat átvette, sárgára festették a kocsikat, és a felszabadulásig elsősorban a Váci úton jártak. De megvannak most is, modernebb karosszériákkal: az FW 1600-as számú kocsijai, amelyek részben Újpest-Rákospalota felé járnak, részben a 42-es viszonylatban." — íme, a bizonyság: az anyag nem vész el, csak időnként átalakul. D. Endre. Budapest, II. A hegyi kilátás védelmében emel szót: „Városunk gyönyörű fekvését a Duna és a budai hegykoszorú határozza meg. Készítünk általános és részletes építési-rendezési terveket, de úgy látszik, arra keveset gondolnak a tervezők, hogy ezt a hegy- és dombkoszorút meg is őrizzük. Azt kell látnunk, hogy a növényzet helyett magas — mind magasabb — házak borítják a hegyoldalakat, úgyannyira, hogy előbb-utóbb majd a magas épületektől „nem látni az erdőt". Mindnyájan tisztában vagyunk azzal a fontos szemponttal, hogy tömegével kell termelnünk a lakásokat — de nem mindenütt és nem minden áron! Kellene végre arról is beszélni, miért nem gondolnak a városrendezők arra, hogy az engedélyezett magas épületek a szomszédok kilátását elzárják, holott ettől az Ét. 29. § (2) bek. utolsó mondata óva inti az érdekelteket. Ugyanis számos helyen tapasztalható, hogy a szép hegyi kilátással rendelkező földszintes ház elé úgy építenek egy többszintes dobozházat, hogy azután a lakók az addigi szép kilátás helyett legfeljebb az eléjük épült ház WC-jében és éléskamrájában gyönyörködhetnek ..." — Nem adhatunk megnyugtató választ önnek, és azt hiszszük, a világ egyetlen — hasonló fekvésű — nagyvárosában sem kapna ezekre a problémákra olyan választ, amely eloszlatná aggodalmait. Még egyetértésünkkel sem biztathatjuk. Azzal, persze, könnyű egyetértenünk, hogy a budai dombokat és hegyoldalakat ne építsék tele — a mai fogalmak szerinti, tehát 15-20 emeletes — magasházakkal. De ön nyilvánvalóan nem ilyenekről beszél; a földszintes házhoz méri a „magasat", s a földszintről nézve az egyemeletes épület is lehet „magasház". Voltaképp egy másik földszintes építmény is, ha a kilátást elveszi. — A városrendezés: állandó kompromisszum. Kétmilliós nagyvárosban mindenfajta rendezést s minden követelő szempontot csakis más — egyébként szintén jogos — szempontok rovására lehet érvényesíteni. A közművesítés, a közlekedés, az egyéb kommunális ellátottság, a műemlékvédelem, a városkép, a lakásépítési program, a városfejlesztés, a levegőtisztaság, a zajszint, a termelés, a raktározás, az idegenforgalom, a kilátás stb. szempontjai soha nem férhetnek össze egymással — a városrendezés próbál egyensúlyt teremteni köztük, aszerint, mit követel erősebben a közös érdek s a parancsoló szükség. A szóban levő esetben valószínű, hogy a város vertikális terjeszkedése tovább folytatódik a budai domboldalakon, elég sok esetben a földszintes házak teraszáról nyíló szép kilátás rovásara. Azzal a követelménynyel viszont, hogy a budai panoráma egészét a sűrűbb beépítés se rontsa el — teljesen egyetértünk. 1966 karácsonyára elkészült az új budapesti gázgyár. A négy és fél hónap alatt épülő új kőbányai üzem az alföldi földgázt áramoltatja a budapesti gázszolgáltatásba. Ugyanide futnak be a dunaújvárosi kamragáz csövei is. Az építkezés tovább folyik, mert még hat úgynevezett gázbontót szerelnek össze, hogy a jövő év végéig megkettőződhessék a gáztermelés. Az új gázgyár megépülése biztosítja, hogy a fővárosban sok évig nem lesz gázhiány. (Birgés Árpád felvétele) 46