Budapest, 1967. (5. évfolyam)
12. szám december - Kemény G. Gábor: A nemzetiségi munkásmozgalom kezdetei Pesten
Vértesy Miklós A száz év előtti Pesti Hírlap leszólása. Deutschék ezt a feltételt kényszerhelyzetükben elfogadták, és nyilván nem fontolták meg eléggé az esetleges következményeket. Vértesi a Pesti Hírlap politikai irányvonalát teljesen átalakította. Űj, valóban dolgozó munkatársakat keresett. Sorukban elsősorban két barátját kell megemlíteni: Áldor Imrét és Tóvölgyi Tituszt. Áldor hosszú szerkesztői múlttal rendelkező, radikális gondolkozású, bátor hangú, kitűnő tollú publicista volt. Tóvölgyi arról nevezetes, hogy a magyar írók közül ő hirdette elsőnek a munkásosztály vezető szerepét. Később, 1871-ben a kommünt dicsőítő regényt írt. Mellettük Bródy Zsigmond, Csávolszky Lajos, T. Nagy Imre, Pálffy Albert és az akkor még baloldali beállítottságú Csukássi József, valamint az Olaszországban élő Szilágyi Virgil említendő meg. Lázár belátta, hogy a szerkesztéssel járó feladatokat nem tudja megoldani, a kormányellenes támadásokért viszont nem akarta vállalni a felelősséget Ezért elutazott birtokára, Erdélybe, s onnan írt Vértesinek: csináljon a lappal amit akar, csak neki hagyjanak békét. Ugyanakkor írásban is lemondott a szerkesztésről. Vértesi neve először az április 12-i számon szerepel „ideiglenes szerkesztő"-i minőségben, pár nappal később azután az ideiglenes jelző elmaradt. Az új irányt először a március 24-i szám mutatja. Vezércikke, melyet Vértesi írt, az erdélyi különleges állapotok fenntartásáért és a közösügyi tárgyalások elhúzódásáért támadja a kormányt. A következő számokban egymás után kerülnek sorra a vasútépítési visszásságok, a gyanús pénzügyi műveletek, az osztrák államadósságok átvállalása, a honvédség felállítása körüli huzavona. Bírálja a lap azt, hogy késik az esküdtszékek felállítása, s emiatt a kormány rendeletileg a büntetőtöiYényszékek hatáskörébe utalta a sajtópereket. Elképesztőnek találja, hogy fontos pénzügyi posztokra Bécsben élő, magyarul nem tudó embereket neveznek ki. A május 25-i vezércikk az ifjúságot félti a megalkuvóktól. Mit fog csinálni, ha látja, hogy a híres emigránsok a szélső jobboldalhoz pártoltak, ha a honvédgyülekezeteket „jaj, az istenért, csak ne tüntessünk!" és'más hasonló jelszók elfogadására kényszerítik, és ha „mindenütt és mindig a haza veszélyeztetése gyanánt proklamálják azt, ami legfőbb biztositéka és oltalma a hazának és a jognak, az ifjúság fő erényét: a bátorságot és a szilárdságot." A június 16-i szám vezércikke megkérdezi, hogy Magyarországot vajon demokratikus alapon szervezték-e újjá? A válasz tagadó. A magasabb tisztségek betöltésénél a rang és a születés volt az irányadó szempont. Néhány népi származásút csak azért neveztek ki, „mert a sok címzetes hivatalnok közé olyan is kelleti, aki dolgozni tud, s jó tanácsokkal szolgálhat szükség idején." Törvény előtti egyenlőségről sem lehet beszélni, „ha a nép látja, hogy a szabad (!) föld nem számára termi gyümölcseit", és amikor az egyenlőségnek nem a nép az őre, hanem „a családi és születési gyöngéd szempontoknak" gátlás nélkül hódoló kormány. A korabeli sajtó — még a szabadelvű lapok is — egész Európában egyhangúan gyilkosságnak bélyegezték Miksa mexikói császárnak — Ferenc József testvérének — kivégzését. Egyedül a Pesti Hírlap értette meg a Miksa iránti gyűlöletet, és figyelmeztette olvasóit arra, hogy az ő neve sok év kegyetlen szenvedését képviseli a mexikóiak szemében. Felháborította az is, hogy a hazai lapok Miksában „nem az embert, hanem csak az osztrák főherceget, a mexikói császárt látták, s egyetlen szánakozó vagy oltalmazó hang sem emelkedett részükről azok mellett, akik hü osztályosai voltak Miksának, s a mexikói törvények előtt hajszállal sem nyomlak kevesebbet, mint ő." A szerkesztő büszkén vallhatta, hogy „egyetlen elvhez sem lett hűtlenné, mit dicsteljes elődje hirdetett", az első Pesti Hírlap szerkesztője. Sokat foglalkozott Kossuth személyével, jelentőségével, nézeteivel, tetteivel. A turini remete tetszését is megnyerte az újság, és amikor a megyei törvény előkészítése idején tanácsért fordultak hozzá, hosszú nyílt levélben fejtette ki álláspontját. A nyílt levelet a lap természetesen első helyen közölte az egyik vasárnapi számban. A száz év előtti lap még egy fél évet sem élt. Augusztus 17-én a kiadó egyik napról a másikra beszüntette, minden előzetes bejelentés nélkül. Okul a szerkesztő betegségét hozta fel, de ez természetesen csak ürügy volt. Vértesi a két képes lapnak a szerkesztését továbbra is ellátta, és betegsége esetén a Pesti Hírlapnál könnyen helyettesítette jó barátja, Áldor Imre, a gyakorlott újságíró. A valódi ok Vértesi és munkatársainak radikalizmusa volt. A demokrácia követelése, a forradalmi hangvétel, a Juarezt védő cikkek nemcsak a kapitalista kiadót, nemcsak az Andrássy minisztériumot botránkoztatták meg, hanem még a balközépet is, Tisza Kálmán pártját. A kormány feltehetőleg erős nyomást gyakorolt a kiadóra, Deutschék viszont az újság szellemi irányításába, politikai elveibe a szerkesztővel kötött megállapodás szerint nem szólhattak bele, ilyen irányú tanácsaikat pedig Vértesi nem fogadta el. így került sor a megszüntetésre. Ez annál is könnyebben történhetett, mert a Pesti Hírlap nem jelentett nagy üzletet, nem hozott sok jövedelmet. Az elmaradt haszonért a Deutsch nyomdavállalat azzal kárpótolta magát, hogy a következő év elején Borsszem Jankó címmel egy Deák-párti vicclapot indított. A kormány pedig megnyugodott, mert egy kellemetlen kérdéseket éles hangon tárgyaló sajtóorgánumot úgy sikerült elhallgattatni, hogy a sajtószabadság elvét nem kellett megsértenie. 23 A Pesti Hírlap 1867. augusztus IT-i száma Kossuth levelével Vértesi Arnold, j Pesti Hírlap szerkesztőié (korabeli fametszet)