Budapest, 1967. (5. évfolyam)

12. szám december - Dercsényi Dezső: Budapest műemlékjegyzéke

Bercsényi Dezső BUDAPEST MŰEMLÉKJEGYZÉKE A Fővárosi Műemlékfelügyelőség né­hány hete közzétette a Budapest területén ta­lálható védett építmények és a régészeti szempontból védett területek jegyzékét. A közel százoldalas kis könyvecske bizonyára hasznos lesz a hivatalok, hatóságok számára, de azt kevesen gondolják, hogy mennyi más tanulságot is rejt magában. Nem árt, ha fel­idézzük a fővárosi műemléki nyilvántartás múltját, megkíséreljük Budapest műemlékei­nek számbeli alakulását áttekinteni s végül néhány következtetést levonni műemléki anyagának összetételéről is. Aligha ismert szélesebb körben, hogy a fő­városi műemlékjegyzék elkészítésének igénye — ami minden szervezett műemlékvédelem alapja — a Tanácsköztársaság alatt merült fel. Lux Kálmán, az átszervezett műemléki hiva­tal vezető építésze egyik tanulmányában kö­vetelte, hogy mielőbb össze kell állítani a fő­város védelemre érdemes emlékeinek jegyzé­két s azokat köz- és magánépítkezések enge­délyezésekor figyelembe kell venni. Kezde­ményezése megértésre talált, hiszen a Fő­városi Közmunkák Tanácsa azonnal meg­kereste a Műemléki Hivatalt, kérve a jegyzé­ket. A Tanácsköztársaság 133 napjából ter-Budaigörögkeleti templom. A szép toronysisak elpusztult a háborúban mészetesen nem futotta a jegyzék elkészítte­tésére, de a gondolat nem aludt el, és a Mű­emlékek Országos Bizottsága a húszas évek közepén Kismarty Lechner Jenővel elkészít­tette a védelemre méltó épületek jegyzékét. Ez a jegyzék sajnos ma már nincs birtokunk­ban, de Genthon István szívességéből re­konstruálni lehetett. Elöljáróban csak any­nyit, hogy az akkori főváros területén 510 műemléket vett számba, melyből all. világ­háború és az engedélyezett vagy törvény­ellenes bontások több mint 20%-át, 109 épü­letet pusztítottak el. A két háború között a Lechner jegyzék volt a fővárosi műemlékvédelem alapja s csak 1949-ben került sor újabb jegyzék kiadására. A szocialista műemlékvédelem első lépései közt a Műemlékek Országos Bizottsága közzétette Budapest műemlékeinek jegyzé­két. Ez a jegyzék már lényegesen részletesebb, mint elődje, s néhány újabb alapvető szem­pontot is érvényesít. így pl. nemcsak a művé­szi szempontból kiemelkedő, hanem a törté­neti jelentőségű objektumokat is felsorolja, így pl. Schnittenheim Ede 1849-ben, Buda­vár elfoglalásakor elesett honvédtüzér sír­emlékét az Alvinci úton. A név és a síremlék szinte jelképpé változott a náci elnyomás alatt álló Magyarországon, mikor Szekfű Gyula a nemzetiségekkel való együttélés és a szabadságért együtt harcolás emlékeként fel­elevenítette. Az új jegyzék feljegyzi, ha egy­egy újabb épületben a múlt értékének csak egy fragmentuma van beillesztve, nem azért, hogy a házat védje, hanem ha bontásra kerül, akkor az ottlevő római, vagy középkori töre­dék, esetleg árvíztábla, múzeumba, vagy ugyanott elhelyezésre kerüljön. Végül, s ez döntő elvi kérdés, a védelmet kiterjeszti a századfordulóig, s ezzel a romantika, a kora­eklektika, sőt az eklektika épületeinek jele­sebbjei műemlékként védelem alá kerültek. A jegyzék így 952 objektumot sorol fel. Genthon István több évtizedes gyűjtő mun­kája alapján Zakariás G. Sándor készítette, akire a helyszíni lejárás nagy munkája is há­rult. A főváros műemlékvédelmének fejlődését lényegesen elősegítette, hogy tervezőintéze­tében, a BUVÁTI-ban, Pogány Frigyes irá­nyításával külön műemléki csoport alakult. A csoport munkájának hosszú időkre kiható eredménye volt a korszerű műemléki nyil­vántartás felfektetése. Ezt a feladatot koncep­ciózusán, több évtized távlati fejlesztési igé­nyének figyelembevételével oldották meg, és munkájuknak csak nagyon száraz lecsapó­dása az 1952-ben megjelent jegyzék. A BUVATI jegyzék egyik különleges­sége, hogy nemcsak műemléket és műemlék­jellegű épületet ismer (e megkülönböztetést a 13/1949. sz. tvr. vezette be), hanem egy harmadik kategóriát is. Az ebben szereplő épü­leteket átalakításuk, bontásuk előtt dokumen­tálni kell, illetve bontás esetén megfigyelni, nehogy egy külsőleg jelentéktelenebb, való­jában a vakolat alatt értékes részeket tartal­mazó épület eltüntetése jelentős kárt okoz­zon. A jegyzék már Nagy-Budapest terüle­tére készült, és három év múlva újra, revi­deálva kiadásra került. Ez a jegyzék 399 mű­emléket, 432 műemlékjellegű és 1017 harma­dik kategóriába tartozó épületet tartalmazott. 1960-ban végre sor került az egész ország műemlékeinek jegyzékbe foglalására. Az egységes eljárás kedvéért a főváros a harma­dik védett kategóriát megszüntette, részben átemelte a műemlékjellegűek közé, nagyobb­részt törölte; így a jegyzék 358 műemléket és 437 műemlékjellegű építményt tartalmazott. A most közreadott fővárosi jegyzék lényegé­ben hasonló elvek alapján készült, újítása csupán az építésügyi törvény alapján, a vá­rosképi jelentőségű épület fogalmának be­vezetése, ami mindössze 27 építmény védel­mét jelenti. Jelentős csökkenés mutatkozik azonban a műemlékek számában, mely $51-re zsugodorott, s még nagyobb a műemlék­jellegűeknél, melyek száma 314. Mindkettő csökkenése azért is elgondolkoztató, mert idő­közben jelentős feltárások (pl. Meggyfa utcai római mozaikok), továbbá a XX. századi em­lékek beiktatása miatt tulajdonképpen növe­kedni kellettvolnaa védett épületek számának. Miután csak azonos területen, azonosan értékelt emlékek számát tudjuk összehason­lítani, az elmúlt 12 esztendő három jegyzéke között az alábbi tanulságos összehasonlítást tehetjük. 1955 1960 1967 évi jegylék 399 358 351 műemlék 432 437 314 müemlékjelleíű tehát a védett objektumok összesen: 831 795 665 Látható, hogy a védett épületek száma évről évre jelentősen csökken, a 12 év távla­tában 166 műemlék, műemlékjellegű épület került törlésre, jórészt már lebontásra is. Mivel ez alatt az idő alatt 5 műemlékké és 9 műemlékjellegűvé való nyilvánítás történt, a csökkenés még nagyobb: 180 védett épület. Itt kapcsolódunk második témánkhoz , amit—gyakran nemcsak a laikusok—így szok­tak felemlíteni: nagyon sok a műemlék Buda­pesten, megakadályozza a v áros fejlődését. A számok azonban egészen mást mutatnak. Az 1966. évi statisztika szerint Budapesten 230 000 építmény állt, ebből 200 000 lakó­ház. Ha az összes építmény számát a védelem alatt álló 692 objektumra vetítjük, kiderül, hogy csak minden 330-ik védett, ami más­szóval annyit jelent, hogy átlagosan hosszú utcák sorára esik egy-egy védett épület.

Next

/
Thumbnails
Contents