Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - Szilágyi Lajos: A városközpont közlekedési problémái

Budapest városközpontjának Szilágyi Lajos közlekedési problémái szerte a világon a szemünk előtt zajlik le. Ez a folyamat a múlt század elején, a kapitalizmus fejlődésével kezdődött. A termelőerők, az anyagi javak rohamos növekedése addig soha nem tapasztalt népességszaporulatot eredményezett. A tőke, az ipar koncentrációja mellett erőteljesen megindult a munkaerő koncentrációja is. 1800—1900 között Angliában a népesség 16 millióról 41 millióra, Franciaországban 27 millióról 39 millióra, Németországban 23 millióról 56 millióra nőtt. Ezekben az országokban 1800—1900 között rohamosan kezdett szaporodni a városi lakosság az összlakossághoz képest: Angliában 32%-ról 78%-ra, Franciaországban 20%-ról 40%-ra, Németországban 22%-ról 56%-ra növekedett a városlakók aránya. A XX. században, a két világháború között, tovább tart ez a folyamat, annak ellenére, hogy egyes fejlett kapitalista országokban a természetes szaporulat visszaesést mutat. A városok tovább növekednek, elsősorban a mezőgazdaságból, a faluról városba tóduló munkavállalók révén. Fejlődésük mellett számuk is növekszik, pl. 1810-ben Nyugat-Európában 19 olyan város van, melynek lakosságszáma meghaladja a 100 000 főt, 1910-ben már 149 ilyen várost számlálhatunk. A folyamat tovább folytatódik és ma már az egész világon legalább 60 olyan város van, melynek lakosszáma meghaladja az egymilliót. A kapitalista városok kialakulására, fejlődésük menetére rányomják bélyegüket a kapitalizmus törvényszerűségei. A tőkések közművesített, minden kényelemmel, jó úthálózattal ellátott, korszerű, jó levegőjű lakónegyedeivel szemben a munkásosztály mindinkább kiszorul a város belső területeiről a külső gyárnegyedek mellé, egészségtelen körülmények közé. A városok méretei egyre növekednek; összenőnek az ugyancsak rohamosan növekvő külső területekkel, és így létrejönnek a ma ismert nagy világvárosok, mint több településből egybenőtt konglomerátumok. Pl. London 11 millió lakosa közül a közigazgatási határon belül 8 és negyed millió él. A szocializmusban is végbemenő városiasodási folyamat lényegesen gyorsabb a kapitalizmusénál; a Szovjetunióban például 1926 és 39 között a városi lakosság az össznépességhez viszonyítva 17%-ról 32%ra emelkedett, 1960-ra elérte a 49%-ot, azaz a városi lakosság 75 millióval nőtt meg. Van még egy lényeges különbség a szocializmusban végbemenő folyamat javára: míg a kapitalista országokban — az utóbbi egy-két évtizedet kivéve — zömében tervszerűtlenül, spontánul történik a városok felduzzadása, addig a szocializmust építő országokban ugyanez tervszerűen, a tudományos alapokon nyugvó modern városrendezési elvek alapján történik. a városiasodási folyamatot híven mutatja a mezőgazdasági népesség csökkenése (ma 30% körül van), ugyanakkor a városi lakosság — köztük a főváros lakosságának — gyors ütemű növekedése. Budapesten az egyesítés évében, 1873-ban, a lakosság száma 300 000 fő volt, 1900-ban már 700000, 1931-ben pedig eléri az 1 milliót. A felszabadulás után, Nagy-Budapest megalakulásakor, 1 594 000 főre emelkedik a lakosságszám, 1965-ben eléri az 1 960 000 főt. Ezzel a növekedéssel olyan aránytalanság jött létre, hogy az ország népességéhez viszonyítva Budapestre koncentrálódik az össznépesség közel 20%-a. A túlzott növekedés megállítása, a város tervszerű fejlesztése érdekében, elkészült Budapest Általános Rendezési Terve, melyet a Kormány 1960-ban hagyott jóvá. A terv a város lakosságát távlatban max. 2 300 000 főben irányozza elő, azzal, hogy ennek elérése már nem kívánatos. Ez az a maximális lakosságszám, melynek — a szocialista élet-A Belváros úthálózata és jelentősebb forgalmi útvonalai 3 Hazánkban Az intenzív városiasodási folyamat