Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Radó Dezső: A Fővárosi Kertészet 100 éve

korlátozódó kertészkedéstől. Kertészmérnökök tervezik a városi ember számára egészségügyi és esztétikai szempontból egyaránt nélkülözhetetlen parkokat. Megváltozott a városi kertészeti munka természete, és egészen mások a méretei is. Tízmillió m2

parkterületet tartunk ma fenn Budapesten, ami háromszorosa az 1938. évinek. Évente kétmillió virágot ültetünk ki, és félmillió fát gondozunk. A mai park azonban nemcsak növényekből áll, noha a főszerep kétségtelenül a növényé. A parkban található játszóterek, sporteszközök, padok (15 000 van belőlük) fenntartásáról szintén a kertészet dolgozóinak kell gondoskodniuk. Az utóbbi években egyre inkább jelentkező jogos igény, hogy a 10—18 éves fiatalok számára biztosítani kell a régi „grund" funkcióját betöltő labdázó-területeket. A tervezéskor rendszerint sok vita folyik arról, hogy milyen funkciót töltsön be a park. Ma már elfogadott alapelv, hogy egy korszerű parkban minden korosztálynak meg kell találnia a felüdülést. A gyors mennyiségi növekedés (évente kb. 400 000 m2

-rel növekszik a budapesti parkok területe) továbbá a mai parkfenntartás sokoldalúsága következtében változnia kellett a Fővárosi Kertészetnek is. A kertészmérnökök, a kertész szakmunkások mellett ma jelentős műszaki apparátussal rendelkezünk. Az emberek munkáját, különösen a fűnyírás és a szállítás területén, egyre nagyobb számú gép könnyíti meg. A virág kezelése nem tartozik a könnyen gépesíthető munkák közé. Éppen ezért a jövőben is sok kertészre lesz szükségünk. Nagyon sajnálatos, hogy az emberi munka eredményét és azt az áldozatot, amelyet a főváros a parkokra fordít, még sokan nem méltányolják. Szembetűnően hiányzik az erélyes fellépés a parkrongálók, az oktalanul pusztítók ellen. Pedig a lakosság zöme és fővárosunk vendégei szeretik parkjainkat, hiszen a növény, a virág az emberek magasabbrendű reakcióit váltja ki. A kertészet életében bekövetkezett változások nem egyenletesen oszlanak meg a 100 esztendő egyes időszakai között. A változások zöme az utolsó évekre esik. A fejlődésre különösen két körülmény jellemző: a technika előretörése és a sokszínűségre való törekvés. A technika fejlődését a lakosság is érzékeli pl. az idős fák átültetésénél. Azelőtt kiültették a 2—3 éves facsemetéket; 10—15 évig tartott, míg lombot adó, komoly fa vált belőlük. Az építőipari technika alkalmazása lehetővé tette számunkra, hogy olyan jellegzetes helyeken, mint pl. a Blaha Lujza tér, 15—20 éves fákat ültethessünk el. A fákat föjdlabdával együtt szállítjuk végső helyükre és így szinte órák alatt megváltoztatjuk a környezetet. E módszer ma még meglehetősen drága, ezért elsősorban a beépített belterületeken alkalmazzuk. Amíg az idős fák átültetését a lakosság egyértelműen helyesli, erősen megoszlanak a vélemények a fűnyírógépek alkalmazását illetően. Ezeket az egyszerű szerkezeteket, meglehetősen zajos működésük miatt, elnevezték „szörnyetegeknek". A kis motorok hangja valóban zavarhatja a pihenést és a munkát. A mi véleményünk a * jogos ellenállással szemben az, hogy a nálunk átlagosan működő 100 darab kis fűnyírógép kb. 300 munkabíró férfi megtakarítását teszi lehetővé; ráadásul olyan szerkezetekről van szó, amelyeket szakképzetlen lányok is kezelhetnek. Keressük a módot, hogy ezt a teljesítményt kevesebb zajjal érhessük el... Az előbbiekben utaltam a sokszínűségre. A régebbi évek bizonyos egyformaságával szemben a parkokban az új ötletek alkalmazására törekszünk. A már említett sportkertek, padok és a parkokban található egyéb használati tárgyak változatosabb formájúak, kedvesebbek a szemnek, s növelik a parkok használati értékét is. A vázolt körülmények következtében a parkok funkcióváltozásának időszakát éljük. A régi parkok lényegében a legidősebbek és a legfiatalabbak számára készültek. Csendes pihenőhelyek váltakoztak a kisgyerekek homokozóival, hintáival. A 10—18 éves korosztály kiesett a parktervezők látóköréből. Anélkül, hogy a kérdés szociológiai részleteibe elmélyednék, meg kell jegyeznem, hogy e korosztályok fölös energiájának hasznos megkötése és levezetése a világ összes nagyvárosának egyik fő társadalmi gondja. Az e korosztályba tartozó fiatalok egyaránt hajlamosak jóra és rosszra; minden azon múlik, milyen hatások érik őket, és milyen lehetőségeket kapnak energiájuk célszerű felhasználására. Ezért ma már a kisgyermek-játszószereken kívül sportszereket is elhelyezünk: egyre több pingpongasztal, tornaállvány, kosárlabdapalánk és labdarúgópálya kerül a parkokba. És ez jelenti a funkcióváltozást: a különböző felszerelések mennyiségének és minőségének változása révén a park egyes rétegek vagy csoportok állandó tartózkodási helyévé válik, ahol szabad idejüket hasznosan tölthetik el. Néhány szót a közeli jövőről. A parkok mennyisége továbbra is növekedni fog. Az új lakótelepek elképzelhetetlenek parkok nélkül. A régi, korszerűtlen városrészek lebontása és modern épületekkel való „felváltása" szintén a zöldterületek gyarapodásával jár. E mennyiségi növekedés semmiképp sem járhat a parkfenntartási tevékenység színvonalának csökkenésével, tehát a kiültetett virágok mennyisége és minősége nem csökkenhet; bármennyire szép és hasznos a technikai elemek számának növekedése, a parkban mindig a növény lesz a legfontosabb. A növényeket ésszerűen úgy kell csoportosítani, hogy a kézi munkák fokozottabban gépesíthetők legyenek. így pl. az összefüggő nagy gyepterületek kialakítása, a szélén elhelyezkedő fákkal, cserjecsoportokkal és virágokkal esztétikailag is szép, amellett az előnyös 35 100 éves akácfa a Roosevelt téren