Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Czagány István:Budavára középkori társadalma II.

NÁDASS JÓZSEF Az utcák megszólítanak Városunk legnagyobb forgalmú, legnépesebb főútvonala két igen sűrűn lakott területet szel ketté és kapcsol össze. Lényeges az is, hogy ahonnan elindul, azt a széles, fontos, ugyancsak emberektől nyüzsgő utat a nagy fejedelemről, a magyarok szabadságharcának legendás vezéréről, II. Rákóczi Ferencről nevezték el — ahová betorkollik, a Nyugati pályaudvar előtti teret: Marx Károlyról. Milyen természetesnek, milyen logikusnak hat, hogy a világ népei, az egész emberiség felszabadítása elmélete lánglelkű megalapítójának és a mi kis népünk szabadságharca egykori vezérének a nevét a jelenkor legnagyobb harcosának, a modern elmélet és a gyakorlat megteremtőjének, mindkettő egybekovácsolása mesterének neve köti össze. Lenin körút: ezt olvashatjuk a nagyforgalmú út 120 házának a falán. Arra a világtörténelmi jelentőségű férfiúra figyelmeztet az elnevezés, akinek alkotása fennmarad, amíg eszmélő ember él a földön. Félszázada annak, hogy Vladimir Iljics Lenin szava és tette nyomán a homályban sínylődök a napvilágra törtek, megrengették a világot, s elindult az a folyamat, amely az egész emberi világot gyökeresen megváltoztatta. A forradalom, amelyet ő indított el, a világ népeinek, száz és ezermillió ember életének adott új tartalmat — sokak számára először adott tartalmat, mert emberi létté vált, ami azelőtt vergődés, tengődés volt. Amikor ennek a körútnak a házai épültek, a múlt század utolsó évtizedében, századunk első éveiben, aligha tudta egyetlen építő, de építtető, majd később lakó sem, hogy ki is az a Vladimir Iljics Uljanov. De hiszen még évtizedekkel később is tartott a vakság. Közismert az anekdota, amely szerint 1930 körül Londonban egy, a Lenin életét kutató angol tudós meglátogatta a British Museum egyik könyvtárosát, aki már hosszú ideje dolgozott a világhírű könyvtárban, amelyet angliai emigrációja idején Lenin szorgalmasan látogatott. A marxista kutató megkérdezte a könyvtárost, emlékszik-e Leninre, aki egy időben nap mint nap a könyvtárban ült. ,,Sohase találkoztam vele, nem ismerem". A másik gondolkozott egy ideig, aztán így kérdezte: „És Iljics Uljanovot?" Az öreg könyvtáros arca felderült: „Ó Mr. Uljanov, nagyon kedves ember volt. Nem tudja, mi lett vele?" Azóta valamennyi angol könyvtáros, a világ minden könyvtárosa, a föld lakosságának többsége ismeri Lenin nevét. Az emberréválás roppant folyamatában, a mélyből, előbukkannak a névtelenek, ahogyan Lenin is, a névtelenek ügyének diadalravivője. Ötven évvel ezelőtt, egy-két nappal a nagyszerű dátum előtt, Kerenszkij gőgösen, megvetően csőcseléknek nevezte a szovjetet, a forradalom motorját és vezérkarát, majd megismételte: „Szándékosan mondok csőcseléket!" És a mensevikiek katonai vezetője. Gombért kapitány, vállatvonva mondta 1917. november 7-ének reggelén: — Meglehet, hogy a bolsevikok a kezükbe kaparintják a hatalmat, de három napnál tovább nem tarthatják meg. Nincsenek kormányzásra alkalmas embereik. És Pál nagyherceg kijelentette: — Az orosz nép képtelen önmagát kormányozni, nincs semmi politikai nevelése. Folytathatnánk ezeket a nevetséges, ostoba jövendöléseket a későbbi évtizedekből is. Az eltelt ötven esztendő alatt megsemmisítő választ adott rájuk a társadalmi névtelenek serege. Erre gondolunk, amikor Lenin körútján bandukolunk, és úgy körülbelül a közepén, a széles és egykoron oly előkelő, valamikori Andrássy út keresztezésénél meglátjuk a most annyira aktuális felírást: November 1. tér. Tengernyi vicsorgó ellenséggel kellett megküzdenie Leninnek és azoknak, akik mögéje sorakoztak, a maroknyi, majd tengernyivé nőtt seregnek, amely 1917 őszén felismerte az igazságot. Lenin katonái közül sok nem volt tudatos, a társadalom és a politika kérdéseit világosan átlátó forradalmár, sőt, a többség írástudatlan. De azzal írták be nevüket az emberiség történelmébe, ők, a névtelenek, hogy megértették az igazságukat hirdető beszédet, Lenin szavát. A nehéz forradalmi napokban a parasztkongresszus küldötteinek többsége még nem állt a bolsevikok mellé; azzal érveltek, hogy a tömegek még nem jutottak el a megfelelő fejlődési fokra. Lenin kíméletlen nyíltsággal így válaszolt erre a hamis érvelésre: „Ha a szocializmus csak akkor valósítható meg, amikor ezt az egész nép értelmi színvonala lehetővé teszi, akkor még legalább 500 évig várhatunk. A szocialista politikai párt a munkásosztály élcsapata — és egyáltalában nem az a feladata, hogy a tömegek általános színvomlát tükrözze vissza, hanem az, hogy vezesse a tömeget. . ." A tömeg követte azokat, akiktől a végső igazságtevés megvalósítását várta. Ahogyan a francia forradalom rongyokba burkolt seregei megverték a royalista ellenforradalom mindennel ellátott ezredeit, ugyanúgy ama novemberben és a következő nehéz polgárháborúkban a felkelő nép szembe tudott szállni a katonai rutinnal. A névtelenek a történelem színpadjára léptek, és immár soha többé, semmiféle erő nem bírja onnan őket leszorítani. E körút 120 háza közül alig négy-öt épült vagy épült át az utolsó években, a felszabadulás óta eltelt évtizedekben. Amikor keletkeztek, egy sovány, lángoló szemű, lánglelkű férfi még csak elindult nehez, üldöztetésekkel, szenvedéssel, szívós, önfeláldozó munkával telt pályáján. Először tartóztatták le, még friss volt benne a gyász, hiszen rengeteg társát a meggyőződésben, a forradalomban, közöttük bátyját is, kegyetlenül megkínozták, kivégezték. Száműzetés száműzetés után, illegalitás és emigráció, vita és harc, és történelmi jelentőségű könyvek, művek sora. És átgondolva azt, hogy mindez előkészítője volt a nagy műnek, amely ötven évvel ezelőtt született és amely felejthetetlenné teszi nevét — világossá válik előttünk, hogy nemcsak Lenin körútján járunk, hanem Lenin századában élünk. Bizony, így nevezhetjük mi, és így a soron következő nemzedékek, a lakhatóbbá tett föld boldogabb lakói. Este a November 7. téren (Szöllösi Kálmán felvétele) A „Budapest" fotópályázatának anyagából