Budapest, 1967. (5. évfolyam)
11. szám november - Dr. Sárkány Jenő: A főváros csecsemőhalandóságáról
Dr. Sárkány Jenő A főváros csecsemőhalandóságáról A csecsemőhalandóság mutatóján azt a számot értjük, mely kifejezi, hogy valamely területen és időszakban 1000 élveszülött közül hány hal meg első életévének betöltése előtt. Elterjedt nézet szerint ez az index megbízhatóan tükrözi nemcsak a gyermekegészségügyi ellátás színvonalát, hanem az adott terület szociális, kulturális és egészségügyi helyzetét is. A csecsemőhalandóság magas értékei mellett ez az összefüggés valóban szoros volt hazánkban is 30—50 évvel ezelőtt. 1938-ban Magyarország csecsemőhalálozása 131,4 ezrelék volt, Budapesté 86,0 ezrelék. Ebben a fővárosi csecsemőellátás fölénye tükröződött a vidékivel szemben. Az olvasó előtt talán különösnek tűnik: az utolsó években nemcsak eltűnt a főváros fölénye a csecsemőhalandóság terén, hanem a budapesti mutatószám egyre fokozódó mértékben meghaladja az országos értéket. 1965-ben Budapest csecsemőhalálozása 44,1, míg az országos érték 38,8 ezrelék volt. Ebből azonban nem az következik, hogy Budapest csecsemőellátása vagy szociális, kulturális helyzete elmaradna a vidékétől. A szülések 95—97 százaléka intézetben zajlik le és az anyák átlagban 6 nap után térnek vissza otthonukba. Ha a területi gyógyító-megelőző ellátás, valamint a szociális és kulturális helyzet hatását kívánjuk vizsgálni a csecsemőhalálozás elemzése útján, akkor nyilván a 7—365 nap közötti halandóságot kell meghatározni — hiszen a 6 napon belül elveszítettek nem is kerülhettek a körzeti gyermekorvosi rendszer gondozásába. Ez a veszteség Budapesten 1965-ben 10,7, míg országosan 15,2 ezrelék volt. Ebből világosan kitűnik, hogy a lakásukba került újszülöttek életkilátásai lényegesen jobbak Budapesten, mint másutt az országban. A főváros hátránya egyes-egyedül az első 6 nap magas halálozásából adódik. 1000 újszülött közül 1965-ben élete első hetében Budapesten 33,4 halt meg, míg országosan 23,6. (Meg kell jegyeznünk, hogy nemzetközi összehasonlításban az országos érték is magasnak tekintendő; 1963-ban Olaszországban 17,9, az NSZK-ban 17,8, Lengyelországban 14,1, Finnországban 12,3, Csehszlovákiában 10,3 ugyanez a mutatószám.) Az első hét halálozásának (újszülötthalálozás) döntően a következő okai vannak: születési sérülések, éretlenség, vele született fejlődési rendellenességek és az újszülöttek elégtelen légzése. Számos vizsgálat alapján megállapították, hogy az újszülötthalálozás nagymértékben a koraszülöttkérdés függvénye. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlata szerint — korától függetlenül — azt az újszülöttet kell koraszülöttnek tekinteni, akinek születési súlya 2500 g-nál kisebb. Magyarország újszülött-halálozását valóban nagymértékben (81,5%) a koraszülöttek határozzák meg. Még kifejezettebb a koraszülöttek dominanciája a 6 napon belül elhaltak között Budapesten, ahol arányszámuk 1965-ben már elérte a 89,7 százalékot. Az életkilátások szempontjából teljesen éretlen, 1500 g-nál kisebb születési súlyúak a főváros újszülötthalálozásában nem kevesebb mint 67,9 százalékot tesznek ki. Ennek a kategóriának az elhalálozási valószínűsége 75 százalék körül mozog, így érthető, hogy — amennyiben a világra jönnek — az életben tartásukra tett jelentős erőfeszítések túlnyomórészt eredménytelenek maradnak. Az újszülött halálozás tehát nagymértékben attól függ, hogy ez a kategória milyen arányban jön a világra. Azt is meg kell állapítani, hogy a vidék ebben a vonatkozásban egyre inkább a főváros nyomdokaiba lép. (1956-ban a 2500 g-nál kisebb súlyúak az élveszülöttek 77,4 ezrelékét tették ki, az 1500 g-nál kisebb súlyúak pedig 11,0 ezreléket. 1965-ben e két mutatószám már 106,1, ill.17,4ezrelékreemelkedett.)Sajno^. Budapesten az amúgyis igen magas arányszámok (1965-ben 124,4 ill. 30,4 ezrelék) tovább nőnek, s ez a körülmény közvetlenül érinti és egymagában is meghatározza az újszülött halálozás kedvezőtlen értékét. E problémát elemezve, többféle ok merül fel: az urbanizáció, a nőlakosság nagyobb arányú foglalkoztatottsága, az elsőszülöttek egyre növekvő aránya az élveszülöttek között, a közlekedési és munkakörülmények, a dohányzás, — hogy csak néhány gyakrabban emlegetett tényezőt emeljünk ki. Közismert, hogy a mennyiségileg vagy minőségileg elégtelen táplálkozás, valamint a nem kielégítő preventív orvosi ellátottság szintén emeli a koraszülések arányszámát. Mindenki előtt világos, hogy mindezen vonatkozásokban csak előrelépésről beszélhetünk; tehát a leírt kedvezőtlen jelenség létrejött, annak ellenére, hogy a lakosság, s ezen belül a terhes nők életszínvonala emelkedett, táplálkozása és orvosi ellátása korszerűbbé vált. A szülőnők korának eltolódása a fiatalabb korcsoportok felé ugyancsak nem lehet oka a kisebb súlyú magzatok születésének. Figyelemre méltó, hogy ez a folyamat országosan és a fővárosban egyaránt az élveszületések számának csökkenésével ment végbe. Ez pedig annak a következménye, hogy nálunk is — mint a modern társadalmakban általában — a születendő gyermekek száma nem a spontaneitás alapján alakul, hanem egy többé-kevésbé tudatos családtervezés eredménye. Ennek több módszere ismeretes. Hazánkban az utolsó decenniumban a családtervezés legfőbb eszköze a művi terhességmegszakítás volt. Az a tény, hogy a lakosság a családtervezés egyik vagy másik módját veszi-e igénybe. Újszülött (0—6 nap) és késői (7—365 nap) halálozás 1000 élveszülöttre számítva Újszülött halálozás (0—6 nap) Késői halálozás (7—365 nap) Év Magyarország Budapest Magyarország Budipe 1938 29,3 29,0 102.1 57.0 1950 26,3 30,6 59,4 36,1 1951 24,8 34,2 59,1 38,5 1952 22,3 33,6 47.6 37,3 1953 23,1 29,5 47,7 29,4 1954 23,0 30,4 37,7 30,1 1955 22,3 29,3 37,7 25,7 1956 22,3 28,7 36,5 25.3 1957 23,2 30,7 39,9 24,1 1958 22,2 29,6 35.9 18,6 1959 22,7 29,7 29,7 17,0 1960 22,1 30,5 25,5 15,6 1961 21,6 29,4 22,5 13.0 1962 22,6 32,1 25,3 13,5 1963 22,5 29,7 20,4 12.5 1964 22,1 27,8 17,9 12,9 1965 23,6 33,4 15,2 10,7 A késői csecsemőhalálozás (i hetes és egy éves kor között) jelentősen csökkent mind országos, mind fővárosi viszonylatban. A budapesti mutatószám minden évben lényegesen alacsonyabb, mint az országos és még napjainkban is I i j-ával kisebb annál. Az első élethét folyamán bekövetkező halálesetek aránya a felszabadulás előtt Budapesten és a vidéken kb. egyenlő volt. i 950 óta a főváros mutatószáma következetesen magasabb, mint az országé. 6