Budapest, 1967. (5. évfolyam)
1. szám január - Ordas Iván: Bérház Budán
II rate l e g)ell e gzetes ebb jegyei mégsem ,tmuiU0 ezek voltak. A földszinti lakók rendszeresen érintkeztek az emeletiekkel, az emeletiek pedig egymással. Sőt, mintha a földszintiek súlya, szerepe megnövekedett volna. A pincében töltött hetek során: amikor a negyedik, vagy éppen az ötödik emeletre eljutni felért egy frontkatona járőrvállalkozásával, a földszint még viszonylag jól védett volt. Itt többé-kevésbé lehetett főzni, jóidéig még aludni is. A pincebeli élet észrevehetően közelebb hozta egymáshoz az embereket. Aki a másik lencsésfazekába naponta beláthatott, az előtt a fazék tulajdonosának tekintélye nagyon rövid idő alatt a kémény füstjével együtt távozott. Az ostrom után látnivaló volt, hogy a Törley pezsgős igazgatóék rendszeresen lejárnak és észrevehetően összebarátkoztak a zsokéval és feleségével. Gazsi suszter neje az óriási termetű Csányovics őrnagyékhoz lett bejáratos. A házban pedig megkezdődött az önellátás és a szabad gazdálkodás kora. A pincebeli élményekről nagyon nehéz volt alaposabb részleteket megtudni. Mintha a házbeliek a gyors feledést azzal is szolgálni remélték volna, hogy a megtörténtekről keveset beszéltek. Az udvar földje, melyben nem hogy az ásónyom, hanem még a gereblye karcolása is tüstént kavicsot vetett föl, most termőfölddé lépett elő. A poroló környékére paprikapalánták kerültek, babvetés, és Gvadányi tábornokné gondosan számon tartotta azt a tizenhárom paradicsomtövet, melyet az unokájával ültettetett és kacsoztatott. Demeterék kacsát, libát, később pedig disznót tartottak. Baromfija minden földszinti lakónak volt, de az emeletiek közül is soknak. Az udvarra nyíló ablakok mögött alvók minden reggel falusias kakaskukorékolásra ébredhettek. Még a vidékről egyre sűrűbb rajokban érkező batyuzó árusok is — akik szalonnáért, lisztért, tojásért, sonkáért vándoroltatták szerte az országba a szekrények mélyén rejtőző ágyhuzatot, fehérneműt, damaszt terítőt, használt vagy új ruhát — elismeréssel nézték ezt a néhány hónap leforgása alatt megteremtődött háztáji gazdaságot. A légópince immár nem légoltalomra használt kettős, hangszigetelő ajtai mögött egy ízben véres tusát vívtunk két halálraítélt süldővel, míg több késszúrással sikerült mindkettőt leterítenünk. A hivatali állások értéke megváltozott. Egy miniszteri tanácsosi nyugdíj csak bőségesen mért, de egyre kevesebbet érő papírpénzt jelentett, ugyanakkor a félemeleti Badayné jelentéktelen tisztviselőnői helyét mindenki irigyelte, mert valamilyen agrár-jellegű hivatalban dolgozott, ahol rendszeresen adtak étolajat, lisztet, sőt olykor szalonna-adagokat is. Űj és azelőtt ismeretlen feladatokat jelentett a tüzelőanyagbeszerzés. Máig élek a gyanúperrel, hogy az a Duna-parti szovjet őrszem, akinek a háta mögül egy stílusosan viharos estén a két házmestergyerekkel, dobogó szívvel és a súlytól reszkető inakkal, elemeltünk egy kátránnyal átitatott talpfát, csak azért nem fordult vissza, mert már jóideje észrevett bennünket... Volt a házbeliek között olyan is, aki lényegesen magasabb színvonalon kapcsolódott be a szabad gazdálkodás vérkeringésébe. Csányovics őrnagy például valószerűtlenül rövid idő alatt személyautót szer-Ktt, Csongrád megyébe járt, mindig volt zsírja, szalonnája, sőt olyan eldorádói javai is, mint például füstölt kolbász, vagy éppen babkávé. Padrag kapitány nem őrizhette meg házparancsnoki tisztét. Helyébe a demokratikusabb hangzású házmegbízott lépett, Berzinszky Edgár miniszteri titkár személyében, aki a közmunka-nyilvántartó lapokat vezette, és lakásról lakásra járva behajtotta a közmunka-megváltást. Egyetlen esetre sem emlékszem a ház ez idő táji életéből, amikor a közmunkát valaki csakugyan munkával teljesítette volna, ahelyett, hogy azt az egyre hanyatló értékű pénzzel rója le. A ház lakóinak fizikai munkája még annyi téglát sem mozgatott meg a főváros újjáépítésénél, amennyi egy féltetős kutyaól falának felrakásához elegendő. A ház megismerkedett hallott senki semmit. Az eltűnt, vagy a nyugatról többé vissza nem tért lakók helyébe újak érkeztek. így például az ötödik emeletre egy mérnök — és ugyanabba a lakásba egy esztergályos, kalauznő feleségével. P. professzor otthonába többen is beköltöztek. A másodikon egy feltűnően csinos fiatal nő kapott otthont, akinek bejelentkezésekor Demeterné arcizomrezdülés nélkül volt kénytelen a lakónyilvántartó könyvbe vezetni, hogy az illető mindhárom kiskorú gyermekének eltérő a vezetékneve. A gyermekek anyja később sem igyekezett kordába szorítani magánéletét, aminek jóvoltából a ház egyik folyosója rendszeresen hangos jelenetek fültanújává válhatott. A ház egyre inkább kezdett hasonlítani, külsőségeiben is, egy „közönséges" pesti bérházhoz. Olyannyira, hogy semmilyen emlékezetes jele nem volt annak, amikor egy szép napon, valamennyi emeletével és minden lakásával együtt Szergiuszék tulajdonából átment a magyar állam birtokába. Szergiuszék egyébként az államosítás után is lakók maradtak. Ezzel kapcsolatban nem árt néhány szót ejteni a ház politikai felfogásáról. Alig hiszem, hogy a második világháború alatt, vagy éppen előtt ezt a témakört érdemes lett volna boncolgatni. A házban voltak kormánypártiak (túlnyomó többségben, és a mindenkori bármilyen kormányt pártolók), ellenzékiek (az ellenzék mindenféle árnyalatát képviselve, kivéve a balodalt), de olyan csak elvétve akadt, aki a fennálló világ bármiféle változtatását különösebben óhajtotta volna. Nagyobb fokú vallásosságra sem emlékszem. így a háború után a legmeglepőbb elsősorban a hitélet külsőségeinek fellendülése volt. A ciszterciek kéttornyú templomába a ház lakói közül egyre többen jártak el vasárnaponként, majd amikor az egyik közeli üzlethelyiségben megnyitották Szent Tádé egyházközségének kápolnáját, oda. Mindszenty gellérthegyi szónoklatának is volt innen közönsége. Ilyesformán különösebben éles fül sem kellett ahhoz, hogy valaki meghallja a sűrűn ismétlődő kérdést: „Mit gondol ? Mikor változik meg ?" Rendkívül érdekes módon a legjobb akarattal sem lehet pontos idejét tudni annak, hogy ezek a kérdések mikor kezdtek el gyérülni. Egészen bizonyos azonban, hogy ma már nem léteznek. A lakók is változtak, a régiek gondolkodásmódja úgyszintén. Csányovics őrnagyék néhány hónappal a kitelepítések előtt önként költöztek vidékre. Senki nem volt, aki később ebben a véletlent látta volna, inkább az őrnagy többször bebizonyított fényes kereskedelmi ügyességének újabb tanúbizonyságát. A házból egyébként kitelepítették Szergiuszékat, két volt miniszteri tanácsost és a gyógyszerész ezredest, detektívfőfelügyelő vejével együtt. A régi lakók között, már csak százalékos részarányuk miatt is főként az „emeletiek" soraiban, a halál is aratott. Meghalt a két tábornok, a kúriai bíró, a gimnáziumi igazgató, az egyik miniszteri tanácsos, egy vegyészmérnök, később Padrag kapitány. Ötvenhatban nyugatra ment három fiatalkorú, vidéki lakhelyéről pedig állítólag a két Szergiusz fiú. Természetesen, egyetlen lakás sem maradt üresen, sőt, a beköltözők között akadt olyan, aki' egyenesen a Ferencvárosból (!) érkezett. Teljesen eltűntek a házból a cselédek. Szobáikat részben a felnövekvő gyerekek foglalták el, nagyobb részt azonban az albérlők. Albérlők egyébként utcai szobákban is vannak ; így például egy idős orvosnő Gvadányi tábornok leányánál, akinek a távozását már a bíróság is megítélte, de nem megy, részben mert albérlőt kitenni nem lehet, másrészt mert itt olcsón lakik, és különben is szeret veszekedni. zsi cipész néhány sarokkal távolabbra költözött. A trafikos szintén, vele együtt a szabó. A tejbolt már régesrégen megszűnt, a mindig enyvszagú és valószerűtlenül elhanyagolt ruhákban járó Báder asztalos pedig alighanem meghalt. Mindkét utcafrontot hivatalok foglalják el, bejáratuk a kapualjból szolgál. Érdekesen megváltozott a földszinti lakók szerepe. Demeterék elérték a jól megszolgált nyugdíjkorhatárt és elköltöztek. Utóduk még jóidéig híjával lesz azoknak az évtizedeknek, ami szükséges ahhoz, hogy a ház lakói csakugyan maguk közé fogadják. Erről a befogadásról ugyanis ma tulajdonképpen az alsó lakók döntenek. Ők a legrégebbiek — a kevés megmaradt emeleti kivételt nem számítva —, és enyhe lenézéssel, nem egyszer gőggel veszik tudomásul a későbben beköltözötteket. ők veszekednek az udvaron játszó gyerekekkel ; de ezek a veszekedések is hagyományőrzők, mert az udvaron mindig voltak gyerekek és azokkal időközönként mindig kellett veszekedni. Ha meghal egy-egy a régi emeletiek közül, akkor — bizonyságául annak, hogy mennyire természetesnek érzik a társadalmi különbségek megszűntét — illendő mómódon elmennek a temetésre; és ezt a hozzátartozók el is várják. Csak Gvadányiék követték el azt a modortalanságot, hogy a már rég elözvegyült tábornoknét vidéken temettették el, és így sokakat megfosztottak a gyászbeszédek végighallgatásának élvezetétől. Fejük felett egy bonyolult társadalmi ranglétrákat nélkülöző, egészen közönséges, mindennapi budapesti bérház ütött-kopott falai adnak otthont egy kisközségnyi lélekszámú lakónak. A tűzfalon ütött gránátseb téglái között még néhány évig vidáman élhetnek a galambok. A ház általános tatarozását a tervek 1970-re írták elő. 33
