Budapest, 1967. (5. évfolyam)

6. szám június - Ferenczy Béni (képriport)

„. . . Május, 1948. Jubiláló esztendő, izgága hónap. Rengnek az Epreskert lombjai... A mester, aki alkonyatig dolgozott, távozik. Az agyagszagú műterem csendjében vézna, kardos és csizmás, szabad nyakú férfialak vár bennünket magányosan. Keskeny csípeje felett széles derékszíj fogja össze, csitítja a zubbony ideges rángásait. Jobb keze ökölben, talpa alatt babérkoszorú, iszonyú belső láz nyitja meg ajkát, melle zihál, szeme mennydörög. Ő a mi ifjúságunk, ráismerünk: Petőfi, a szabadság arkangyala. — Ő, hány ál-Petőfi ágál az országban! Az igazit nyolc évig múzeumi pincébe temette az értetlenség. Hittem, hogy találkozok vele újra. S föltámadt, láthattam ismét: nem bronzban, csak gipszben, s noha fél kardja hiányzott már, mégis ő volt a diadalmas, dávidi termetével s szellemével győzött a kiállított kolosszusokon... Ezt a gyönyörű szobrot az idő állítja Ferenczy Béni műveinek központjába, emeli minden Petőfi-ábrázolás fölé, s hellyel tiszteli meg a legszebb európai hősszobrok társaságában..." Nagy László: A szépség és tisztaság tükre (Új írás 61. július) „Kevés embernek adatik meg, hogy letörölt emlékezettel, tiszta lappal kezdjen új életet. Olyasmi ez, mint egy feltámadás. Az is. A Ferenczy Bénié is az volt. Hét évvel ezelőtt egy pillanat letörölt emlékezete lapjáról minden jegyzetet... Ferenczy Béni sokáig olyan volt, mint aki nincs. Azután, és milyen szépen mondja ezt a magyar ige, azután fölépült. Fölépült, mint egy ház a földrengés után, mint egy város az ostrom után ... Fölépült, és más lett. Egy új Ferenczy Bénit ismerünk mostanában, egy új változatot arra a sorsra, amit sejtjeiben, génjeiben és géniuszában hordoz. Ez az új Ferenczy Béni, félig elzárva a világtól, nem győzi adni az életjeleket. Nem szóval és nem írásban: képekben és szobrokban vall magáról. Ha a műalkotás nem volna az anyanyelve — néma volna. És amit így üzen, rendkívül figyelemre méltó . .. íme, itt ez az új Bartókfej. Vagy önarckép talán? Hisz annyi fájdalom van a szobor arcára, zavart tekintetébe írva, amennyit ember el sem viselhet — ép ésszel nem. Ez a szobor arról a küszöbről szól, amit Shakespeare így határoz meg — Vörösmarty szép és pontos szavával —: „Embernek alkata nem bír ki ennyi kínt és rémülést." Ezen az arcon ott tükröződik József Attila tapasztalata is, és a Radnótié is; és a Ferenczy Bénié is Hubay Miklós: Ferenczy csodája (Tükör 1964. július 21) Gink Károly felvételei