Budapest, 1967. (5. évfolyam)

5. szám május - Kolozsvári Grandpierre Emil: A mi kis életünk (tárca)

A vári udvarok díszítéséről Kitűnő ötletet vetett fel a januári számuk. Az elmúlt nyáron három különböző országból érkezett, különböző életkorú, nemű és érdeklődésű vendégeimnek mutogattam a látnivalókat. így személyes tapasztalatom alapján állíthatom, hogy megfelelő magyarázattal valamennyiüket igen érdekelték a régi, szépen helyreállított házak, udvarok, ülőfülkés kapubejáratok, a vári lakónegyed vonzó hangulata. Természetesen ezt a hangalatot erősen lehetne fokozni alkalmas zugokban, falsíkok előtt elhelyezett szobrokkal s egyéb műtárgyakkal — ahogyan a cikk kifejti. Nem osztom a Főszerkesztő úr aggályát, hogy a műalkotásokat nem fogják megbecsülni. Ha egy éretlen fiatal bajuszt fest egy szobor-hölgynek, nem dől össze a világ. Majd akad, aki letörli. Az ellen nincs védelem, hogy barbárok be ne véssék, karcolják a nevüket a falakba, talapzatokba — a világ látnivalóinak közös sorsa ez. Megemlítenék viszont két dolgot, amiről a cikkben nem esett szó. Fontos volna, hogy a Várban soksok magyarázó táblát állítsunk fel. A szűkebb környezetbe jól illeszkedő, nemes anyagból készült — és semmi esetre sem előregyártott, sablonos feliratokra gondolok. Olyan szöveg kell, mely a tudományos alaposság mellett közérthető és érdekes. Ilyen szöveget adni nem könnyű, de nem is lehetetlen. A másik dolog: nem kielégítő a tisztaság a Várban. Ezt általában szóvá teszik a külföldiek is, tehát bizonyos, hogy feltűnő. Tapasztalatom szerint a helyzet e téren igen sokat javult, de még korántsem eleget. Dr. G. G. L. Budapest I. Még egyszer a temetőről Igen sok olyan problémát vet fel a Budapest, amivel én is sokat foglalkoztam már, de csak magamban, mert azt hittem, talán másokat nem is érdekel. Most, hogy visszamenőleg megvettem a lapot a múlt év novemberéig, nagy érdeklődéssel olvastam például Móra Gábor cikkét a Kerepesi temetőről. Nem vagyok művész, sem művészettörténész, csak a főváros egyszerű polgára, de szeretem Budapestet és elég jól ismerem is. Közel lakom a Kerepesi temetőhöz, és majd negyven év óta járok ki oda. Pedig eléggé elfoglalt ember vagyok. Évtizedeken át aggódva nézegettem egy-egy parcella kiürítésekor, meghagyják-e ennek vagy annak a hamvait., síremlékét. Mindig megnyugodva láttam, hogy nagy körültekintéssel bírálják el a kiürítést. Egy sírt sajnáltam idáig: Patikárius Ferencét, a híres prímásét. Igaz, nem „nagy halottunk", de jó muzsikus volt és legendás alakja a múlt századnak. Egyetértek Móra elvtárssal: bizony, sok halottunk van ott, akire méltán büszkék lehetünk, de a síremléke nagyon elhagyatott. Még hivatásbelieknek sem jut eszébe, hogy egyegy csokor virágot tegyenek néha nagy elődeik sírjára. Talán nem is tudják a budapesti muzsikusok, hol van például Mosonyi Mihály sírjq, olyan elhagyatott. Vagy a színészeké: Szentpéteri Zsigmond, Tóth József, Egressy Gábor sírja, stb. Egressy sírját is csak pár éve tartják rendben, főleg a róla elnevezett iskola tanulói. Sokat hallottam méltatni Feszi Frigyes Vigadóját, Lechner Ödön Iparművészeti Múzeumát, de koszorút nem láttam a sírjukon. Az bizonyos, hogy egyedül a főváros nem viselheti a temető rendben tartásának a költségeit. Szükséges a társadalmi segítség. így is sokaknak állíttat síremléket évek során a főváros, mint például legutóbb Madarász Viktornak is. (Ami Lötz Károly síremlékét illeti — szóvá tették a lapban —, azért bontották meg, mert ősszel melléje temették a feleségét.) Magam is viszek néha egy-egy csokor virágot a temetőbe. De sokszor elgondoltam már: ha azok közül csak néhányan is, akik a temetői feszülethez gyertyát és virágot visznek halottak napján, tennének egy-egy csokrot Arany János, Vörösmarty Mihály vagy mások sírjára — nem lennének olyan szomorúak, elhagyatottak legnagyobbjaink sírjai. Sebők Lajos Budapest VIII. * J. Ádám és Sz. Magdolna, Budapest — Mint irják, megkeserítette várbeli sétájukat a „modernizált közvilágítás" és az új lámpák látványa. Majd a következőképp érvelnek: „Szerintünk az esetleges közlekedési szempontok — jobban megvilágított utcák iránti igény és hasonlók — nem dominálhatnak ilyen esetben. Azt is tudjuk, hogy a régi lámpák sem remekmüvek, de feltétlenül jobban illeszkednek ebbe a környezetbe. Talán nem vagyunk teljesen laikusok', mindketten évekig hallgattuk Pogány Frigyes professzor úr esztétikai előadásait, és részben az általa kialakított kritikai szempontjaink teszik lehetetlenné, hogy örülni tudjunk a modern világításnak. Érdemes megemlíteni a kivitelezést, a lámpák bekötési módját is, ami magában sem válik a kivitelezők díszére ..." A várnegyed közvilágítása évek óta foglalkoztatja a Fővárosi Tanács illetékeseit, neves építész-történeti és világítás-technikai szakembereket vontak be a probléma megoldásába, (így például Pogány Frigyes profeszszor urat is, aki tevékenyen közreműködött a tervezési munkában, s jórészt éppen tőle származik a modern henger alakú típus.) Azok a lámpatestek, amelyek levélíróink sétáját megkeserítették, még kísérleti jellegűek voltak, és csak ideiglenesen kaptak helyet, a környezetben való vizsgálat céljára. Ideiglenes volt természetesen a lámpaoszlop és a légvezeték is. Három fajta kísérleti lámpatest felállítására került sor: az említett hengeres aiakú, egy fordított kúp alakú és egy régi gázlámpa típusú. A fényforrásokat illetően mindegyik típus újnak mondható — még a gázlámpa forma is —, s eldöntött dolog, hogy a vári világítást közbiztonsági és közrendészeti okokból erősíteni kell. Szilágyi Lajos elvtárs, a Fővárosi Tanács osztályvezetője, kérdésünkre a következő tájékoztatást adta a kísérlet eredményéről: „A közelmúltban a típus lámpák megtekintése után döntés született a vári világítás formai és technikai megoldására. A határozat kimondja, hogy a Várban a régi gázlámpa formát kell elhelyezni — természetesen a régi öntöttvas kandeláberrel —, és fényforrásként higanygőz lámpát kell alkalmazni. Az eddigi észrevételek alapján a megoldás egyezik a közízlés kívánságaival." Levélíróinknak tehát nincs okuk az elkeseredésre; kár volt azt a várbeli sétát is elrontani az oktalan, keserű indulatokkal. Ingerült levelük írásakor aligha gondoltak arra, hogy éppen amiatt háborodtak fel, amit pedig a legteljesebb elismerés és dicséret illetne: igen alapos körültekintéssel, igen jó szakemberek bevonásával — a kísérletektől nem sajnálva a költséget és a fáradságot — készült fel a tanács a vári közvilágítás korszerűsítésére. És nem utolsósorban: állandó figyelemmel kísérve a közvélemény hangját, jelzéseit. Reméljük egyetértenek velünk a levélírók: a tanácsi munkának ez a módszere inkább együttérző bátorítást, segítséget érdemel. Hetényi József, Gellénháza. — Helyszűke miatt, a kért nagyobb arányú képesriport helyett egyelőre csak itt tájékoztatjuk: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hangversenytermében levő régi — hatvan éves — orgonát lebontották, és most dolgoznak az új orgona helyének építészeti kialakításán. A régi orgonát Debrecen és Sopron kapta meg. Az új orgonát egy művészekből és technikai szakemberekből álló kollektíva (Gergely Ferenc, Gonda Nándor, Kiss Imre, Margittay Sándor, Pécsi Sebestyén) tervezte s egy nyugatnémet cég építi meg. A szerelési munkálatokat a cég a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat Orgonaüzemének 46 bevonásával végzi. Az orgona már elkészült, felállításának, átadásának a határideje: 1967. szeptember 15. Építésénél a tervezők és a kivitelezők figyelembe vették a kor követelményeit, tehát nem a régi orgona mását építtetik meg újra. A homlokzati rész azonban — a terem architektúrája miatt — marad a régi. S. L. Budapest, VII. — Javasolja, hogy a telekspekulációval kapcsolatos új rendelet mondja ki: „Ha a telek a vételtől számított öt éven belül újra eladásra kerül, az új eladási ár nem lehet magasabb a korábbinál. Ha időközben építkezés történt, csak az építmény tényleges értékével növelhető az eladási ár." Ha csupán kettős könyvelésre kötelezett és a Nemzeti Bank egyszámla rendszerébe bekapcsolt vállalatok foglalkoznának telkek adásvételével, abban az esetben igen célszerű volna ilyen megszorítás. Gyengéje viszont a javaslatának, hogy a magánosok telekspekulációját csak nagyon kevéssé korlátozná — ha egyáltalán korlátozná. Cserei Szász László Régi Tabán ( Fametszet) Töklámpa világol sikátor sötétjén egymás kordélyához kötött kubikos lovak húzzák vízszintes nyakkal taligájukban az éjszaka sarát kocsisok ostorok végtelen kanyargó sor hord a nap elé maga elé az éjszaka sarából töklámpa világnál iszonyatos falat. Az új vári közvilágítás régies öntöttvas kandeláberekre helyezett, a képen is látható gázlámpa alakjában higany fénnyel történik. (Birg és Árpád felvetele)