Budapest, 1967. (5. évfolyam)

5. szám május - Szabolcsi Gábor: Vidéki fiatalok Pesten

aztán ugratja: „de ostoba vagy hékám, de elmaradi vagy, Szentgyörgyön nincsen szappangyár, az ittenit is ott csinálják, ahol a pestit." Ezen kötődnek aztán, mi meg nevetjük. Aztán elmegyünk apával moziba. * Itt jól megtaláltuk a helyünket. Mind a hárman egy gyárba kerültünk, innen nem is akarunk elmenni. Én másfél év technikumot végeztem, de abba kellett hagyni. Kiborultam. Nem bírtam a három műszak mellett tanulni. Nem osztottak egy műszakba. Akik az irodán vannak, azoknak lehet tovább tanulni. A gép mellől nagyon nehéz. Gondolom, jövőre majd megpróbálom a levelezőt, ott egy héten egyszer kell bemenni, egy cseretársat lehet találni, de ez nehéz lesz, mert én könyvből nem tudok jól tanulni, nekem kell a magyarázat. — A Goliban van szakmányos-technikum. Nem lehetne ahhoz csatlakozni? — Erre még nem gondoltam, majd megérdeklődöm, mert be kellene az iskolát fejezni. * A politikai élet? A mi gyárunkban a KISZ nem erős. Megvan az alapszervezet, a taggyűlések, de semmi mást nem tudunk csinálni. Én vagyok a titkár, ha valamit kérek, azzal vágnak vissza: „Fizetem a tagsági díjat, mit akarsz még?" Akartunk csinálni táncos összejövetelt az ebédlőben, nem sikerült. Nem jöttek, mert gyáron kívüli ismerőst nem lehetett hozni. Egyetlen, ami sikerül, a színházjegy-eladás. Színházba szívesen elmennek. A KISZ-szeminárium is megy, oda eljönnek. Én már 57-ben, amikor nyolcadikos voltam, KISZ-tag lettem. Szerettem szerepelni, ctt a faluban, a KISZ-ben akkor még voltak szereplések, szerettem köztük lenni. Itt is beléptem, aztán megválasztottak KISZ-titkárnak. Sok vesződséggel jár, nehéz a fiatalokat összefogni, még egy taggyűlést is nehéz megszervezni. Különösen a fiúkkal sok a baj. — A szavalókört hogy sikerült megszervezni ? — Mondtam a lányoknak: gyertek már el, ne fizessük hiába azt az embert. — Ezért járnak már második éve? — Á, csak eleibe. Aztán megszerettük. Jó, ha szépséget él meg az ember. • A munkában szeretem azt, amit csinálok. 106—109 százalék az eredményem. Most brigádban dolgozunk. Még nem szocialista brigádban, csak munkabrigádban. Hogy mi a brigád ? A műszakban van 2 blokk; egy blokkban egy művezető, három csoporttal. Egy csoportban fonónők és leszedőnők vannak. Tulajdonképpen egymás keze alá dolgoznak, de ez nem mindig van így. Most a mi csoportunk brigádszerződést kötött. Arra szerződtünk, hogy javítjuk a termelést, s megtesszük, amit kell, a jobb anyagkihasználás, az önköltségcsökkentés érdekében. Nagyobb lesz az összkereset, s talán ki tudunk alakítani majd egy kollektívát is. Olyant, amelyik nemcsak a termelésben, hanem a barátságban is összetart. Vidéki fiatalok Pesten. Szemléljük, vitatjuk ezt a modern népvándorlást, ezt a városba özönlő áradatot, s ha tudjuk is a gazdasági okokat, ennek a faluról elvándorlásnak a méreteit nem értjük. Mezőgazdaságunk egyre szorítóbb munkaerőhiánnyal küzd. Ezen a gépesítés csak enyhíthet, de meg nem szüntetheti, hiszen növekszik a belterjesen művelt terület, ahová kell a szakmailag képzett mezőgazdasági munkás. De az üzemek is munkaerőhiánnyal küzdenek ma, s csábítóbb, többet ígérő a nagyvárosban élni, mint az eldugott, sárral, porral, atyafiskodással, múltbeli kivagyiságok lappangó maradványaival is viaskodó, s egy új életformát sokszor keserves kínlódással kereső faluban. Az a paraszti életforma, amit a mi nemzedékünk megismert, ami egy kor irodalmiszociográfiai munkásságának központjában állt, végérvényesen megszűnőben van. Művelődési otthonok tánccsoportjai, énekkarai, néprajzi szakkörei ápolják, gyűjtik ennek az életformának az emlékeit — de ha táncestély van, megpendül a gitár s a tupírozott leányfrizurák a modern táncok ütemére billegnek. A kultúra, a szórakozási igény változása együtt jár a paraszti munka konzervatív formáinak lebecsülésével is — ezért nem akar a fiatalok nagy része a téeszben kapálni. Más, könnyebb, és valóban nyolc órai munkát keresnek; ez az elvándorlás egyik oka. A másik, épp ilyen jelentős ok a falusi közösség zártsága elleni lázadás. Az öregek számára a harminc-negyven évvel ezelőtti világ szokásai, törvényei a mai körülmények között is élnek. Erkölcsi normáik, a begyökeresedett ítéletek a mai magatartást is befolyásolják, s nemcsak a lelkek mélyén, hanem a közéletben, az emberek megítélésében is hatnak. A falu azonban nemcsak kemény erkölcsi szabályokat őriz, amelyek a mai fiatalok számára olykor elviselhetetlenek, hanem, még régi életformájának bomlásában is, olyan ellenőrző közösség, amely az egyén életét nap mint nap figyelemmel kíséri s megítéli. A falusi ember élete nyílt élet, hiszen mindenki ismer mindenkit, az emberek szeme elől ott nemigen lehet elbújni. A nagyvárosok életéből éppen ez a „társas-kényszer" hiányzik. Sokan vannak, akik elsősorban emiatt jönnek el a faluból, szakképzettség nélkül, tulajdonképpeni cél nélkül — az ilyenek élete aztán csak döccenőkkel megy, vagy sehogy. Lányok az ingoványon S. Margit is messziről jött, Erdőtelekről. Kétlaki a család, apja is Budapesten dolgozik, a Gázműveknél. Nénje Csepelen dolgozott, míg férjhez nem ment. Egy brigádgyűlés után ültünk le beszélgetni. A munkatársnői nem sok jót mondtak róla. Meghallgatta a kifogásokat, idegesen öszszezárt ajakkal hallgatott, aztán hirtelen ráborult az asztalra: sírt. Most már nyugodtabb. Magas, karcsú, görög vázák nőalakjaira emlékeztet. Kissé rideg kecsességgel ül, érdeklődően közömbös, válaszai szabatosak, szinte szolgálatkészek, csak úgy árad belőlük a megjátszott őszinteség. Míg beszél, igyekvően, megszeppent gyerek módjára, tekintete félig leeresztett szempillái alól valahova a semmibe réved. Soha nem néz szembe azzal, akihez szól, csak az arcát fordítja arra. Mint a vak. — Miért jött fel ? — Nem akartam téeszben dolgozni, sem állami gazdaságban. Nem szeretek kapálni. Vidéken le van nézve az, aki téeszben dolgozik. — Milyen a téesz ? — Egyébként jó. Már akkor is hordták föl a paradicsomot Pestre, amikor hatvan forint volt kilója. Ebből, meg paprikából, borsóból, babból csinálják a pénzt. — Maga is csinálhatná! — Én nem szeretek ott dolgozni. A két testvérem is ipari tanuló, ők sem maradtak otthon, én sem akartam. — Mindig itt dolgozott ? — Két évig a III. kerületben dolgoztam, virágkertészetben. Még nem voltam 16 éves, mikor feljöttem. Mikor a tizenhatodik évet betöltöttem, idejöttem ipari tanulónak, de negyedév múlva anya hazavitt, mert az albérletet nem tudták fizetni. Két hónapot se voltam otthon, visszajöttem ebbe a gyárba. Akartam menni iskolába, gimnáziumba, de otthon nem engedtek. Most technikumba járok. — S hogy él itt? -Jól. — Keresete? — 1430 forintot keresek egy hónapban, leszedő vagyok a fonodában. Ebből lakbérre fizetek 200-at, villamosbérlet 45 forint. Más kiadásom nincs. — Nincs ? — Minden szombaton hazamegyek, hazaadom a fizetésem, kapok kosztot, pénzt, a ruhát is anyám veszi, meg amit kell. — Ezek szerint magát nagyon rendbentartja az anyja? — Igen, nagyon okos anyám van. — Akkor mi volt a baj, ami miatt itt az előbb még sírt is. Maga miatt még a többi fiatalt is összeszidták. Hallotta: „Mai fiatalok"!? — Volt baj velem. Először azért, mert szabadságot nem akkor kapok, amikor akarok. Meg volt velem más hiba is. Rossz társaságba keveredtem, jártam egy fiúval. Oda is jártam hozzájuk, segítettem az anyjának mosni, takarítani, aztán egyszercsak azt mondta a fiú, hogy vége. Akkor nagyon el voltam keseredve, mentem utána, azt üzente a haverjaival, hogy megvernek, ha abba nem hagyom. Aztán bepöröltem, hogy is mondják ezt... tudja, az erőszakosságért, mert úgy lettem az övé, erőszakosan. De nem lesz addig tárgyalás, míg be nem fizetem az illetéket. Tessék mondani, mit csináljak? Befizessem? — Nem volna jobb visszamenni a faluba? — Attól függ, hova megyek férjhez. Nagyon nagyot csalódtam a fiúban, nem bízok egyeden férfiban sem; nem biztos, hogy egyáltalán férjhez megyek. — Itt is csak betanított munkás. Otthon KMtM