Budapest, 1967. (5. évfolyam)

5. szám május - Kassák Lajos: A 80. lépcsőfokon

éjszakáim menedéke Egyiptom pusztulását háborúk győzelmét megsebzettek vérehullását szenveded most át és veled szenvedek én is de nem adom meg magam mint ahogyan a te néped se adja meg magát. Barikádokat emelnek védekeznek és támadnak egyszerre asszonyaikért gyerekeikért magáért az életért amiből eddig csak a nyomorúság keserű ízét szülések kínját temetések könnyeit ismerhették meg. Hol van már az a szép hajnal és az énekszó ami panaszaink reményeink fortisszimóját zengte. De a semmi völgyeiből a tehetetlenség sikátoraiból most nem a megtörtek sirámait hallom. A kiáltás tőrré sóhajtás kődobálássá változott. A szívek már nem a virágzó életet a halálraszántak riadóját dobolják. Kidőlnek a fák az út szegélyén ablakok csörömpölve sírják üvegkönnyeiket a lámpaoszlopokat gázlángok bokrai ölelik körül és szólnak a fegyverek jajkiáltások káromkodások felelnek rá. De a fegyverek szólnak tovább és az én jajkiáltásom is ott harsan fel a többiek kiáltásai között. Ifjúságom szép álmai kimentelek én titeket a jajból és a vérből. Úgy érzem magam mint aki fejest ugrott a hullámok közé zuhatagok és örvények ellen úszók. Életemre súlyosodó fekete ég távlat nélküli tér a semmi örökkévalósága. S most valami még nem egészen felismerhető talán százlábú ezerfejű gondolat kapaszkodik meg agyamban. Hol lehetnek anyám testvéreim és a feleségem akit szeretek akit féltek a ragadozó veszedelmektől. Szép ovális arcú asszony nagy mély szemekkel hosszú könnyen mozgó lábakkal amik nem hagyják egy helyben állni nem hagyják hogy elbújjon a vihar elől. Irgalom ha vagy valahol fölöttünk körülöttünk védd meg helyettem aki nagyon gyámoltalannak érzem magam miközben harci jelszavakat ordítok. Minden hang a szívemből szakad ki. Vörösen és feketén kiáltom Előre előre szinte már trombitálom ne hagyd magad testvér. Múltamat jelenemet jövőmet egyszerre kiáltom ki a világba és nagyon gyámoltalannak érzem magam ebben a forró felkavart masszában. Szép hogy vacak kis életemet könnyek nélkül viszem a vásárra de mégis csak egy az életünk s most erre az egyetlen életemre vadásznak. Ó ó akik mellettem vagytok maradjatok velem örökre. Halljam baráti szavatokat érezzem húsotok melegét és ne szakadjon meg a láncsor melynek én is egy szeme vagyok. A költő szólt most belőlem akit annyiszor megbántottak s ő annyiszor megbocsátott. De íme a mérleg nyelve nem játszik többé. Teljesíteni a lendület parancsát ez az egyetlen feladat. Teljesíteni a lendület parancsát hogy a falak leomoljanak és a zárak kinyíljanak előttünk a kaszárnyák és a börtönök zárai a magtárak és páncélszekrények zárai mögöttük verítékünk igazgyöngyeit őrzik a lakájok. Szoruljanak ökölbe a kezeink a sarló és kalapács nyelétől megkérgesedett kezeink és lábaink döngjenek az utak kövein a mi héthatárt járó lábaink. És a mi halottaink se lehetnek halottak igazán. Megtépetten és összetörten csak ledűltek ők aludni. A lucskos útközépen a toporzékoló csizmák közt a tajtékzó lovak árnyékában alszanak mélyen. De ha elvonul felettük a vihar ismét talpra állnak hogy egy másik nap hajnalán újból elinduljanak velünk a város szíve felé. Közben beesteledett és esztendők vonultak el váltogatva egymást sötétségben és világosságban. Mi is gyarapodtunk és még inkább nekibátorodtunk. Világosságban és sötétségben 50 nehéz esztendő poklokon vezető utait jártuk meg azóta. Ó én vérem és könnyem hitem és reményem kertjének édes fanyar gyümölcsei viharos álmaim gyermekkorom gyapjas szép nyulai fészekből szedett ártatlan madaraim felejthetetlen pulikutyám remek postagalambjaim költeményeim visszhangja szikrázzátok és lobogjátok világgá hogy 18 250 agyontaposott lépcsőjét másztuk meg a hegynek s én ifjúságom harcaira emlékszem a valóság partján rózsaszín szemüveg nélkül. Építés Új város épül a régi házaktól délre közel a folyóhoz. Hatalmas gépek dolgoznak az emberek szoros igájában. Megmozgatják a földet legyalulják a dombokat és az állványzat vasszerkezetével hálózzák be a tájat. Tavasz van most színesedne át a mező a madarak most építenék meg fészküket. De ütött a halál és a születés egyazon órája. Holnap már nem ismersz rá a helyre ahol az eget jegenyék támasztották alá ahol állataid legelésztek. A mindent kívánó nyughatatlan ember üti fel tanyáját. Meglátogatom őket üdvözlöm hetyke nagyhangú fiaikat kecses mozgású lányaikat. KMtM