Budapest, 1967. (5. évfolyam)

4. szám április - Faber Miklós: A Szabadság-híd története

Hendi Péter Tőáiaéti tlivtínet Páros lábbal ugrott le a buszról, pedig nem volt valami jókedve. Nem kellett volna hagyni, hogy barátja elcsalja ide. Családi látogatás Elza néniéknél. Ugyan mi köze hozzá? Nem kellett volna hagyni. Persze, mindegy. Páros lábbal ugrott le a buszról... Különben sem szerette az ünnepeket. Sötét ruha, fehér ing, nyugtalanító változások. Pár évvel ezelőtt még más volt a húsvét. Korai felkelés, locsolkodás, alig ismert, kedves emberek, gépiesen elhadart jókívánságok, unott arccal elfogadott pirostojások, lázas számlálgatása a kapott forintoknak, verseny a fiúk között. Régen volt, kinőtt már belőle. Nyáron már tizennégy éves lesz. Most már a húsvét sem több, mint sötét ruha, fehér ing, nyugtalanító változások. Nem maradt belőle más, csupán a kölniszag — megkülönböztetőül. Feri előtte szállt le. ö is páros lábbal. Most ott fütyörészik mellette, teljesen gondtalanul. Örül, hogy sikerült magával csalnia. Talán az első pillanattól biztos volt, hogy sikerülni fog. Talán nem is baj, hogy eljött. Soha nem járt még barátja nagynénjénél, csak azt tudta, hogy jó sütemény van és Elza néninek kezet kell csókolni. — Ott laknak, abban a házban — mutatja Feri. Szép kétemeletes épület, üvegfalú lépcsőházzal. Régóta tetszik neki az ilyen, ez modern. Egyszer majd ő is ilyen házban fog lakni. Barátja hátbaüti. — Mi az ? Mi bajod van ? Nincs semmi baja, de ezt most nem tudja kimondani. Most nincs kedve beszélni. Nem szereti, ha váratlanul hátbaütik. Csak később szól, amikor már ott vannak a ház közelében. — Az esőkabátot elfelejtetted. Feri mosolyog. Amikor hosszan kérte, hogy kísérje el, ő nem akart jönni. Mondta, hogy nincs kedve, és felsőkabátot sem hozott magával. Feri erre — mivel egyáltalán nem fázik — készséggel felajánlotta a sajátját, és most állja a szavát. Mosolyog. — Tessék. Ennyi előnyt adok. — Nagy dolog — mondja flegmán és felveszi a kabátot. Feri tovább mosolyog. — Majd meglátod. Kati nagyon jó nő. Kati Elza néni lánya. Barátja már róla is mesélt: tizenhétéves, szőke hajú és nagyon jó nő. Hát aztán! öt ez alig érdekli... Jó sütemény van és Elza néninek kezet kell csókolni. Az első emeleten megáll. Talán nem fog ártani egy próba. Feri szívesen mutatja, hogyan kell: puhán megfogja a kezét, kicsit emeli, kicsit ráhajol és lágyan megcsókolja. Most rajta a sor. — Egész jó, csak ne olyan mereven! Mégegyszer próbálja. Ez az, így már jó. Felérnek a másodikra, Feri már megnyomná a csengőt. — Várj egy kicsit! Nézd meg a nyakkendőmet ! Feri megnézi, és arcához emelt kézzel mosolyog. — Hát öregem! — mondja jellegzetes hanghordozással, aztán rögtön munkához lát, és percek alatt olyan háromszöget köt, hogy neki csak úgy dagadnak tőle a nyakán az erek. Most már szólhat a csengő. Kati nyit ajtót. Csakugyan nagyon jó nő. Feri rögtön a köszönés után beszélni kezd: — Bemutatom az én legjobb barátomat, aki kizárólag szőke nőkkel foglalkozik. Ettől egy kicsit kellemetlen érzése támad. Igazán nem kellett volna ezt mondani. Minek rögtön az elején reklámot csinálni ? . . . Bemennek a szobába. Elza néni az ablak mellett ül, kényelmes fotelben, és könyvet olvas. Kedves mosollyal fogadja őket. Feri megy elöl. — Elhoztam a barátomat — mondja derűs arccal, miután puhán és lágyan produkálta már a kézcsókot. Most ő következik. Elza néni barátságosan nyújtja a kezét. Megfogja, halkan elmondja a nevét, aztán kicsit emelné, kicsit hajolna, de a kéz mintha megfeszülne. Elza néni nem igényli a kézcsókot, ö viszont már nem akar visszalépni. Erősebben emeli, van is vagy tíz centis eredmény, mégjobban előrehajol, kicsit kellemetlen, már másodpercek teltek el, már csaknem előrebukik, és a két kéz most egyre lejjebb kerül, már elérhetetlen távolban van, arca ég, remélhetőleg nem piros ... Borzasztó kellemeden! Zavart mosollyal felnéz Elza nénire, elengedi a kezét és bátortalanul kiegyenesedik. Nem kellett volna eljönni ide. Nem akart jönni, haza akart már menni. Feri mit is erősködött. Neki semmi kedve nem volt. Idegenek között mindig nehéz. Legalább ne látták volna . . .! Katival átmennek a másik szobába, kis asztal köré ülnek. Az asztalon sütemény. Kati kínálja. Csakugyan nagyon jó a sütemény. Nagyon jó, régen evett ilyen jót Rögtön abba kellett volna hagyni Elza nénivel. Persze, most már mindegy. Nem is olyan nagy dolog. Kati talán észre sem vette. Rögtön abba kellett volna hagyni. .. Feri már percek óta mesél valamit. Nem is figyel rá, fogalma sincs, miről van szó. Monoton zajjá olvadnak össze benne a hangok, csak azt látja néha, hogy Kati jóízűen nevet. Persze Ferinek sokkal könnyebb. Szép szeme van Katinak, a haja is egész jó, máskülönben nem olyan túlzottan jó nő. A sütemény viszont nagyon ízlik. A teteje csokoládés és kellemesen puha. — Te miért csak a szőke hajú lányokat szereted? Ezt Kati kérdezte, tőle. Válaszolni kell. — Azoknál olyan könnyű. Kati ezen hangosan nevet. Nincs itt baj őt nem kell félteni. Előbb vagy utóbb, de mindig feltalálja magát. Még ilyen helyzetben is. Most már hármasban beszélgetnek, ő csak ritkán szól, de Katinak mindig tetszik. Nem jó, ha az ember sokat beszél. — Isztok likőrt? — kérdi Kati. — Csakis — felelik szinte egyszerre. Kati töltene, de Feri előzékenyen kiveszi a kezéből. A második poharat kicsit túltölti. Kicsi, talpas poharakból isznak. Később Kati feláll és kimegy a szobából. Csak ketten vannak. Feri sietve nyúl az üvegért, tölt a kicsi poharakba, isznak. Megint tölt, megint isznak. Harmadikra már nincs idő, mert Kati visszajön. Egymással vetélkedve szórakoztatják, viccelődnek. Most már ő is többet beszél. Kati nagyon kedves lány . . . Az utcán már égnek a lámpák. Feri az egyik alatt megállítja és belső zsebéből két szivart szed elő. Titkos mosoly ül az arcán és ebből rögtön tudni lehet, hogyan szerezte. Hozzálátnak, hogy rágyújtsanak. Közben Feri megkérdi: — Ildinél nem is voltál? Csodálkozva és értetlenül válaszol erre: — Minek mentem volna ? — aztán némi gondolkodás után még hozzáteszi: — Túl kislány. Végre meggyújtják a szivart. — Le ne tüdőzd! De hiába Feri figyelmeztetése, hiába minden elővigyázatosság, mindketten köhögni kezdenek. Az erős köhögési roham szüneteiben nevetnek. Esik az eső. Fejük felett kiterítik az esőkabátot. Feri megáll, szembefordul vele, arcát elváltoztatva játssza a részeget. Jobbkezét megemeli, mutatóujjával köröz a levegőben. Énekelni kezdenek, elnyújtják, nyakát törik a szavaknak, felemelt kezükkel hadonásznak, a járda egyik szélitől a másikig kacsázva mennek. Jól érzi magát. Egész sokat ittak. Kati nem is gondolta volna. Kati csakugyan nagyon jó nő. Jó feleség lesz. Ha idősebb lenne pár évvel... Jó hogy eljött Ferivel. Elza néni is nagyon kedves. Azt a kézcsókot nem kellett volna úgy erőltetni. Persze, egyáltalán nem számít. Még vicces is volt. Vicc volt az egész. Ferivel jól meg tudja magát értetni, ő a legjobb srác az osztályban. Jó hogy eljött vele. Szivarozni még meg kell tanulni. Ildi hogy meg lenne lepve! Nagyon jól érzi most magát. Énekelve mennek. Hirtelen egy alakot vesznek észre maguk előtt. Ott áll, közvetlenül előttük, csapzott hajjal, ijesztően elborult tekintettel. Arca gyűrött, feje erősen húzza a föld felé. Kabátja hajtókáját összehányta, az álla is mocskos. Undorító alak. Részeg! Elnémulva megtorpannak, kicsit visszahúzódnak. Az alak nekilódul, eltántorog mellettük. Egy részeg ember. Semmi okuk megijedni. Mennek tovább, de már nem énekelnek, nem hadonásznak, nem támogatják egymást. Feje fölött már nincs ott az esőkabát. Barátja már sietve belebújt. Fúj a szél, arcába csapja az esőt, fázik. Márciusban még hűvösek az éjszakák ... 36,