Budapest, 1967. (5. évfolyam)

4. szám április - Zolnay László: Muzsika a középkori Budán

— Borsodban, Zalában épp úgy felbukkan, mint a muzsikusra valló Regős, Pakócsás, Sípos, Hegedűs, Dobos. Trufás, Trombitás, Dalos, Dudás, Kobzos, Lantos, Gajdos, Kürtös családnév. Jut belőlük 3udára, Pestre is, bőven. A király tábor; muzsikusainak, hadizenészeinek nemesi rendje a XIV. századra szintén kialakult. A XIV. században (1351) a Veszprém megyei Gajdosbogdány, majd a mohácsi vész koráig — a Buda melletti Hidegkút a királyi trombitások családjainak nemesi faluja. 1398-ban Zsigmond ezeket a családokat kivonja a bíróságok joghatósága alól s azokat a királyi főasztalnokmester bírásko-Oswald von Wolkenstein, a XIV. század nagy Minnesängere Zsigmond pozsonyi és budai udvarában is élt Ezüst sípú olasz orgona. Ehhez hasonló állhatott Mátyás budai palotájában Zeneszerszámok I. Miksa császár diadalmenetében. Hans Burgkmeyer fametszete lehemmel, Péter mesterrel (tán épp a „névtelen" jegyzővel) s társaikkal a király muzsikusa, Elvinus is útra kél „ad discendam melódiám" — vagyis, hogy Párizsban elsajátítsa s onnan haza hozza a kor világi melódiáit. Béla király fiának, Imrének udvarát a kor nagy trubadúrja, az óbudai udvarban hoszszan időző Peire Vidal énekli meg. A XIII. századi óbudai udvar képét jeleníti meg s a magyar-hun monda hagyatékát eleveníti fel a Nibelung-ének dalnoka, Óbudáról: Etzilburgról, Attila városáról hosszú strófákat zengedezvén. * A trubadúrok s a Magyarországon járó Minnesängerek számát szaporítja a XIII. századtól Gaucelm Faidit, Suchenwirt, Michael Beheim, majd a félszemű Oswald von Wolkenstein; Wolkenstein hosszú időt tölt Zsigmond király budai udvarában. Amikor II. Endre leánya, Erzsébet — Magyarországi Szent Erzsébet — Pest városában házasságot köt a thüringiai őrgróffal, kíséretében utazik német földre Alheit, a hercegnő hárfa-művésznője; 1217 körül Alheit alapítja meg a Nürnberg mellett álló Szent Katalin-kolostort. Pár évtizeddel utóbb a domonkos apácák margitszigeti kolostorában vetik pergamenre legrégibb leírt énekünket, • Óbuda neve a XII-XIII. századi forrásokban Etzilburg, Urbs Attiláé néven szerepel. A hun-monda — s tán a Nibelung-ének — hatása oly erős, hogy Óbuda egyik forrását, illetve malomhelyét még a XIV. század is „Krimhildaferedőjének" nevezi. az Ó-magyar Mária siralmat; zenéjét újabban Szabolcsi Bence szólaltatta meg. A régi egyházi zene folytonosan gyarapodik a nemzetközi dallamkinccsel, ám a királyi udvar s a királyi házikápolna ének- és zenekarán keresztül állandó ihletője az udvar világi muzsikájának is. A király muzsikusai egyaránt művelik az egyházi s az udvari zene minden ágazatát. (Egyházi zeneköltőink sorában külön meg kell emlékeznünk Vásárhelyi Andrásról; 1508-ban Pest városában, a Bécsi utcában szerzett éneke, az „Angyaloknak nagyságos asszonya" zenéjével együtt fennmaradt — sőt: zenetörténészeink jóvoltából ma már hanglemezről is hallható.) Megint más utat járnak az Árpád-kor tábori-népi muzsikusai. A hűbérvilág osztályrendjének megmerevedésekor egy részük a királyi szabadok sorába kerül. Eme ioculatoroknak, igriceknek, regősöknek mondott muzsikusok olykor igen megbecsült személyek. 1264-ben István ifjabb király a királyné ioculatorának ugyanolyan toszkánai, luccai selymeket ajándékoz, mint amilyenekből a királyi házikáplánok ruháit szabták. 1347-ben Pest városától északkeletre — valahol a mai Rákosszentmihály körül — állt Regtelek falu. Ez — az oklevél szerint — „a király ivócimboráinak, az egyszerűen regősöknek nevezett kondicionáriusoknak" földje volt. Az Igric, Igrici helynév középkori mappánkon dása alá helyezi. 1433-ban Zsigmond római koronázásán jelen volt Bertalan fia András, a Buda-Vízivárosban állt Krisztus teste kápolna, Budai Miklós fiai György és Jakab, a budavári Mária Magdolna—, valamint Csányi György fia Péter, a vízivárosi Szent Péter plébánia egyház községének lakója. Valamennyien „császári trombitások" (sonatores imperatoris), akik Rómából, a pápától búcsúengedélyeket hoznak haza budai templomaiknak. Sorukból a zalai eredetű, de Budán lakó Csányi — később Trombitás — Péter I. Ulászló koronázásán is fújja a fanfárt; 1441-ben Hidegkúton, a királyi trombitások falujában kap érte birtokot. Utódai, a Trombitások, ott élnek, mint földesurak, Mátyás" korában is. Zsigmond korában az udvar hadizenészeinek tábora már oly népes, hogy 1411-ben, amikor Zsigmond fejedelmi találkozót rendez Budán, már 36 trombitás hallatja a harsona hangját. Ezek a trombitások: tiszti rangú és zsoldú katonák, több lovassal vonulnak hadba; egyaránt bánnak kürttel, trombitával, dobbal, lanttal — és karddal. Maga a hadizenész, a trombitás tartásának joga — Zsigmond német birodalmában is — uralkodói monopólium. Ezen 1426-ban maga a császár, Zsigmond üt rést azzal, hogy — illő summa ellenében — előbb Augsburg, majd Ulm és Nürnberg városának megengedi városi trombitások, dobosok tartását. KMtM