Budapest, 1967. (5. évfolyam)

4. szám április - A címlapon: „Török temető" a Vár oldalában. Gál Imre felvétele

V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 1967 ÁPRILIS Szerkesztő bizottság: BARCS SÁNDOR, az MTI elnöke; BARACZKA ISTVÁN, a Fővárosi Levéltár igazgatója; BUZA BARNA szobrászművész; GARAl GÁBOR költő; HANTOS JÁNOS, a Fővárosi Tanács V. B. elnökhelyettese; NAGY RICHÁRD,a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS, a Fővárosi Tanács városrendezési osztályának vezetője; TARJÁNYI SÁNDOR, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója Szabálytalan, szubjektív jegyzetek Moszkváról Képszerkesztő: PÉTER IMRE Megjelenik minden hónap elején Szerkesztőség: I. Országház u. 20 Szerkesztőségi fogadóórák: hétfő, szerda, péntek 15.30—17.30-ig Telefon: 351-918 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Terjeszti: a Magyar Posta Előfizetéseket felvesznek a postás kézbesítők és a postahivatalok Előfizetési díj: negyedévre. 30,— Ft félévre 60,— Ft egy évre... 120,—Ft 67.0486 Athenaeum Nyomda mélynyomása Felelős vezető: SOPRONI BÉLA Index: 25 151 A TARTALOMBÓL Lányi Sarolta: Verssorok városomról 5 . Kőszegi Margit — Berti Béla: Kelenföld 7 Nagy Lajos: Közellenségünk — a rossz levegő io Szabó Pál: Szervusz, Budapest! 13 Szombathy Viktor: A XII. kerület 18 Molnár Zoltán: Válás Pesten (tárca) 23 Zolnay László: Muzsika a középkori Budán 30 Faber Miklós: A Szabadság-híd története 33 Vedres József — Maros László: A Vasas életéből 39 Kolozsvári Grandpierre Emil: Élettapasztalatok 45 Weöres Sándor, Maróti Lajos, Fazekas Lajos versei A címlapon: „Török temető" a Vár oldalában. Gál Imre felvétele A hátsó borítón: Ámos Imre: Az apokalipszis lovasa — a Tetű Szelényi Károly felvétele Nemes János Tudva-tudom, hogy most ellenkezést váltok ki sok Szovjetuniót járt honfitársamból, tovább megyek: általános, világszerte elfogadott közízlésdogmát sértek, s végül — de nem utolsó sorban — a Néva partjáról kétmillió lokálpatrióta bősz haragját zúdítom árva fejemre, — mondom, mindezt tudva, meggyőződéssel vallom: nekem Moszkva jobban tetszik Leningrádnál. A nyájas olvasó nyilván megérezte, hogy alaposan nekifutottam a mondatnak, míg végül is eljutottam a kijelentéshez, s nyüván nem kerülte el a figyelmét a körülbástyázás a „nekem"-mel meg a hangsúlyozott „szubjektivitással" a címben. Valóban, igencsak fontolgattam, üdomos-e valamifajta szépségverseny döntnökeként fellépnem egy olyan vitában, ki nem mondott, le nem írt, de a kötetlen baráti beszélgetések tanúsága szerint nagyon is virulens rivalizálásban, amely a Szovjetunió régi és mai fővárosa között folyik. Végtére mégiscsak vendég vagyok itt, ha ez a vendégeskedés jó néhány évre is szól. Meg aztán Moszkva szépségét önmagában is dicsérhetem, nem feltétlenül szükséges azt más várossal egybevetni. De nem tudtam ellenállni a kísértésnek, annyira kikívánkozik az emberből az összehasonlítás ! Közrejátszik az is, hogy a Szovjetunióban járt és még inkább az ide ezután utazni szándékozó magyarokat szeretném orientálni, látásmódjukat befolyásolni: vegyék észre Moszkvában azt, ami egyedi, ami csak itt található, ami a város jellegét, hangulatát olyannyira vonzóan megadja. Leningrád imponálóan szabályos, szervezett, tervezett város. Mintha mindent zsinórral mértek volna ki; logikával és, meg kell adni: ízléssel húzták az utcákat, emelték az épületeket, képezték ki az építészeti súlypontokat, sőt, még a kontrapunktokat is. Arányosság, kiegyensúlyozottság, elegancia jellemzi Leningrádot, de mindennek következtében is talán, bennem egy kicsit a csináltság érzését kelti. Moszkva sokkal-sokkal szabálytalanabb város. Az évszázadok folyamán kialakult, úgyszólván magától, illetve a körülmények, a történelmi, társadalmi viszonyok diktálta parancsból. A logikát itt inkább túláradó, olykor még túl is csorduló fantázia helyettesítette. A nagy összefüggéssel, az összhatással kevesebbet törődtek, valami váratlan, bohókás háztulajdonosi ötlet olykor a fejetetejére állított minden városrendezési elvet. Kifinomult ízlés helyett a túláradó életkedv volt itt a városformáló motívum. Az aránytalanságok miatt a mai városszabályozók is olykor nagy bajba kerülnek, mert egy, a mértani szabályok szerint levágandó kiszögellésben például kedves hagymakupolás épületecske virít erős kék falaival. (Közbevetve: általában ott hagyják, és mint például az új Rosszija szálloda környéke mutatja, nagyszerűen kiegészíti a vasbeton palotát.) Darabosságával ritmizáló, szeszélyes, vérbő — így jellemezhetném Moszkvát, különösen a régit, s mindez bennem az egészség, a természetesség érzését kelti. 1