Budapest, 1967. (5. évfolyam)

3. szám március - Válasz interpellációinkra

A SZERKESZTŐ POSTAJA TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Szabolcsi Gábor „Emberek, nem gépek" című cikksorozatához volna néhány hozzáfűzni valóm. A Budapest és vidéke Tejipari Vállalat (XI. Thal­lóczy Lajos u. 6), III/z üzemében dolgozik a „Bajcsy Zsilinszky" brigád. Nem csinál ugyan világraszóló dolgokat, de: brigád, amely a termelő munká­ban is, a közösségi életben is iparkodik mindazt megvalósítani, amiért hazánk­ban megszületett a brigádmozgalom. Talán a Budapest olvasói számára nem lesz érdektelen, ha idézek egy-két lapot a brigád naplójából. Például 1966. június 2-án: ,felhívás az üzem valamennyi brigádjához: A Vállalat vezetősége az állam segítségével mindem elkövet, hogy modern, korszerű üzemben végezhessük munkánkat. Rajtunk áll, hogy ne csak korszerű, hanem szép is legyen ez az üzem. Ennek érdekében felhívjuk az üzem szocialista címért küzdő brigádjait: indítsunk mozgalmat «A mi üzemünk» címmel. Legyen a brigádok feladata, hogy munkahelyüket széppé, otthonossá te­gyék. El kell érnünk, hogy ne kampány, ne hirtelen felbuzdulás legyen ez a mozgalom, hanem minden brigádtag részéről állandó és természetes törekvés. Az üzem második otthonunk. Tegyük széppé! . .." Tovább lapozva a naplót, a termelési adatok között színes beszámolókat találunk kirándulásokról, állatkerti, múzeumi látogatásokról. Majd 1966. de­cemberében ismét egy felhívást, amely talán az Önök lapját is érinti: „Felhívás A BVTV IIII2. üzem Bajcsy Zsilinszky brigádja felhívással fordul a kelenföldi telep valamennyi brigádjához: Üzemünk a főváros szívében fekszik. A budapesti dolgozók jelentős részét mi látjuk el tejjel, tejtermékkel; munkánk szorosan kapcsolódik a főváros min­dennapi, lüktető életéhez. Vannak közöttünk vidékről bejárók, föltelepültek és «gyökeres pestiek ». Számolnunk kell azzal a szomorú ténnyel, hogy sokan kö­zülünk nem ismerik eléggé — vagy egyáltalán nem ismerik — fővárosunkat, a közel kétezer éves Budapestet. Célunk: megismerni — és megismertetni — Budapest történetét, jelenko­rát és fejlesztési tervét. Munkaprogramunk: a.) Havonta egyszer — kb. IS perces — ismertetés a fővárosról. b.) Ugyancsak havonta egyszer városnéző séta, illetve valamelyik fővá­rosi intézmény, múzeum stb. meglátogatása. A résztvevőbrigádoknak — kérjük: résztvételi szándékukat közöljék Szőnyi Péter művezetővel — időben megküldjük a havi programot. Becsüljük meg értékeinket. Budapest Európa egyik legszebb városa. Is­merjük meg közelebbről a várost — szűkebb hazánkat —, ahol élünk, ahol dolgozunk. Csatlakozzctok az «1967. Budapest év* mozgalomhoz!" Ez a mozgalom nem kis részben az Önök folyóiratára épül; a Budapest­ben megjelenő cikkek adják a beszélgetések anyagát. (Például a januári prog­ram: Dr. Dobos Ödön „Pest-Buda gyógyfürdői" című cikke alapján beszélge­tés, majd látogatás a Gellért-fürdőbe.) Elvtársi üdvözlettel: BODNÁR EDE Ifj. Németh Lajos Budapest, XIX. — „Megjelenése óta szorgal­mas olvasója vagyok a Budapest-nek. Hiszen — amint egy régebbi levelem­ben is megírtam — alig vártam már, hogy fővárosunknak folyóirata legyen. Most én is fölvetek egy gondolatot: sportoló nemzet vagyunk, és a ma­gyar sport bölcsője a főváros. Talán az egész magyar sportéletre jó hatás­sal lenne, ha ismertetnék a régi Buda­pest sportéletét. Nem rendszeres sportrovatra gondolok, hanem időn­ként egy-egy cikkre, melyet bizonyára sokan szívesen olvasnánk . .." — Amint februári számunkban láthatta, találkoztak a gondolataink. Igaz, a budapesti olimpia lehetőségét mérlegelő cikkünk nem a sportélet múltjával foglalkozik, hanem sokkal inkább a jelenével és a jövőjével, de — úgy gondoljuk — ezt is szívesen olvasta, ha érdekli a sport. Közelebbi kívánságának is eleget tehetünk rö­videsen : terveink között szerepel, hogy egy-egy budapesti sport­egyesület múltjáról összefoglaló ké­pes riportokat közlünk. Következő számunkban a Vasasról. .. Kucsera Pál, Budapest II. — írja, mennyire örül minden új lé­tesítményünknek, s szívből örült az „Emke-aluljáró" megnyitásának is. Dea művet, sajnos, nem talá­lom azóta sem befejezettnek, nekem — az aluljáróból feljőve a felszínre — nagyon hiányzik valami, valami, ami ehhez a térhez (Blaha Lujza tér!), e tér levegőjéhez nagyon is hozzátarto­zik. Ez pedig a lebontott Nemzeti Színház épületének — s egyben a magyar színjátszás hagyományának — szívünkben élő emléke. Azt javas­lom, hogy a tér megfelelő helyén — a Népszabadság épületével szemben — állíttassék fel a lebontott Nemzeti Színház egy eredeti darabja (oszlopa, jellegzetes ornamentikája) megfelelő szövegű emléktáblával együtt. .. Ké­rem a szerkesztőséget, biztosítson he­lyet a folyóiratban a javaslat közlésé­nek". — Készséggel biztosítjuk a helyet, és az illetékesekre bízzuk az állásfog­lalást. Legfeljebb annyit fűzünk hoz­zá : bizony jó az ilyesmire már a bon­táskor gondolni. Nem is csak olyan reprezentatív épület bontásánál, ami­lyen a Nemzeti Színház volt, és nem is csupán olyan kivételesen kedvező esetben, amikor a lebontott épület helyén parkosított térség marad, mint a Blaha Lujza téren, ahol iga­zán elfért volna bármelyik új telepí­tésű fa árnyékában a Nemzeti Szín­ház épületének egy — eredeti helyén meghagyott — darabja. De például elöregedett utcasorok, szanálásra ítélt városnegyedek bontásánál is; csak gazdagíthatná az új, modern város­rész hangulatát, ha parkjában, sétá­nyain megőrizné egy-egy jellegzetes, eredeti darabját a múltnak. Vajda Béla, Budapest, XVIII. — Kifogásolja, hogy túl sokat foglal­kozunk a főváros történelmével. „Ez nem lehet cél, mert nem volna okos dolog egyoldalúvá tenni az igen széles látókörrel, nagy tervekkel induló, szép és nívós folyóiratukat. Javaslom és kérem, hogy újra gondolják át a szerkesztés irányvonalát, és a téma­tervet igazítsák a mai Budapest igé­nyeihez és életéhez. Ne feledkezzünk meg a múltról sem, természetesen, de foglalkozzunk sokkal többet a fő­város mai életével, gondjaival, ter­veivel, és mutassuk be mindazt, amire büszkék vagyunk, sőt, azt is, amin vál­toztatni szeretnénk . . . Sok kiváló szakember jutott szóhoz folyóiratuk­ban az elmúlt esztendőben; tiszta szívből kívánom, hogy még sokkal több juthasson szóhoz, és mutassa be saját munkaterületét, eredményeit, terveit — így ismerheti meg az olvasó legjobban szeretett fővárosunk min­dennapi életét. Tehát legyen a Buda­pest a mai főváros hű tükre, mely azt mutatja: látjátok, ilyenek vagyunk és ilyenek szeretnénk lenni. így min­denki magáénak fogja majd érezni a folyóiratot. .." — Kívánságai világosak és nagyon rokonszenvesek. De — mielőtt ér­demben válaszolnánk — kérjük, ol­vassa el az alábbi két üzenetet. N.J. Budapest, V. — Kifogásolja, hogy aránytalanul sokat foglalkozunk a főváros jelenével, városrendezési, statisztikai problémákkal, végső so­ron túl sok a szakmai jellegű írás. Majd így folytatja: „Természetesen, ezek is érdeklik az olvasókat, a város fejlődése, épülése és az ezzel kapcso­latos problémák, tehát helyénvaló er­ről írni, képeket közölni, de ezeken kívül még sok érdekes dolog van! (Nem mintha egyéb témájú cikkek nem volnának az Önök lapjában, de valahogy azok háttérbe szorulnak az említett témák mellett!) Több törté­nelmi, kultúrhistóriai, képzőművésze­ti írás láthatna napvilágot; reproduk­ciók — ha nem is színesen — festmé­nyekről, költők és írók művei — ter­mészetesen, a fővárossal kapcsolato­san! A régebbi — 1946 —47-es — „Budapest" lapfején még a következő alcím szerepelt: „művészeti, történeti és társadalmi képes folyóirat". Az ol­vasóközönséget igyekeztek kielégíteni majdnem minden témával. A mostani „Budapest"-ben viszont a szakmai, „prózai" írások és képek némileg hát­térbe szorítják a történeti, irodalmi,, művészeti — tehát: „lírai" — témá­kat . . . Természetesen nem könnyű az olvasók minden igényét kielégíteni, hiszen sokféle az érdeklődés, az ízlés, de kissé még szélesíteni a témakört talán lehetne! Egyébként külsőre igen ízléses, szép, jók a fotók benne, s a képek és a cikkek a város mai arcula­tát, fejlődését híven tükrözik ..." — Kívánságai világosak és nagyon rokonszenvesek. De — mielőtt ér­demben válaszolnánk — kérjük olvas­sa el az eztmegelőző és az alább követ­kező üzenetünket. H. Vilmosné, Székesfehérvár. — „Be kell vallanom — írja —, hogy a statisztikát nem szeretem. Több irodalom kellene, aktuális pesti ese­mény, színesen, vonzóan. A képek szépek, de ez nem elég. Higgyék el, az emberek annyi oktatásban része­sülnek — Rádió, TV, újságok — hogy már borzalmasan unják. Szeretné­nek kikapcsolódni. És ez a vágy nem alaptalan . . ." * — Talán nem szükséges túlságosan részletezni a fentebb idézett három levélrészletre a választ, minthogy ja­varészben egymásnak is válaszolnak a levelek. A legfontosabbat minden­esetre külön magyarázat nélkül is bi­zonyítják: igen sokrétű az olvasók igénye, ízlése, érdeklődési köre. És talán az sem kielégítő megoldás, amit a harmadik levélíró — más helyen — így fogalmaz meg: „Mit lehet itt tenni? Elő kell venni az algebrát, és meg kell keresni a közös nevezőt..." Mi úgy véljük, hogy a közös nevezők és a számtani középarányosok a kü­lönböző igényű emberek között éppen ellenkező eredménnyel járnak, mint a matematikában: senkit sem elégítenek ki. Minden szerkesztésnek — még a százezres és milliós tömegek igényeit összehangolni próbáló szerkesztésnek is — éppen az az első számú s legfon­tosabb gondja: melyik irányba térjen el — meddig és hogyan — a jellegte­len statisztikai átlagtól. Folyóirat­szinten ez még sokkal szigorúbb kö­vetelmény: az átlagostól élesen elütő, határozott, specifikus programmal elérni a lehetséges, és megszerezni a kívánatos olvasótábort. Meggyőződésünk például, hogy a szerkesztéstnemalapozhatjukazoknak az igényeire, akik elsősorban a kikap­csolódást keresik. Inkább szeretnénk a bekapcsolódásra alapozni; azokra, akiket érzelmeikben, emlékeikben, munkájukban, hivatásukban, közös­ségi szerepükben, érdeklődési körük­ben erős szálak kötnek Budapesthez, egyszóval: akik inkább a bekapcsoló­dást keresik a közösség ügyeibe-gond­jaiba, amikor a kezükbe veszik a lapot. Más kérdés a „prózai" és a „lírai"; a szakmai és az olvasmányos; a jelen­kori és a történelmi; a tájékoztató és az üdítő; a tudományos és a művé­szeti stb. témák aránya. Biztos, hogy mások ma a követelmények, mint húsz évvel ezelőtt, amikor nem sza­kosodott még ennyire a sajtó. Ma — példa rá az első levél — a mi speciális érdeklődésű olvasóink közül elég so­kan a jó szakmai cikkekben keresik az olvasmányt, a jelen problémáiról szóló tájékoztatásban az üdülést. Viszont az is igaz: az irodalmat s a művészeteket egy-egy számunkban kissé elhanya­goltuk — talán túlzottan is objektívek akartak lenni az író-szerkesztők ? Köszönjük az észrevételeket. Szíve­sen vennénk konkrétabb megjegyzé­seket is olvasóinktól: melyik cikk vagy kép tetszett különösen — melyik nem tetszett ? 46

Next

/
Thumbnails
Contents