Budapest, 1967. (5. évfolyam)

3. szám március - Békés István: Szegény ember gazdagvárosban

vívmányával felszerelt, mai páncélszekrényfelhasító között. Az óidőkben, amikor sötétedéskor elnéptelenedtek Pest utcái, s az éjben kószálók könynyen estek erkölcsi gyanúba, az a mondás járta, hogy a bakter az egyetlen becsületes ember — akinek este virrad. Boltizár — ez volt a beceneve a pesti bakternek. A vagyonbiztonság páriái — így jellemezték a századvégi lapok a becsületes szegény embereket, akiket Pest szaporodó boltosai arra szemeltek ki, hogy rendkívül csekély összegért, de igen gondosan és lelkiismeretesen őrizzék vagyonukat a bűnre csábuló szegény emberek ellen. A nyáron vásott göncben izzadó, télen vedlett köcében didergő boltőröket külsőleg csak ódon alabárdjuk különböztette meg azoktól, akikkel szemben helyt kellett állniok. Boltőr és betörő, a sötét pesti utcák hajdani rongyosai: csak külsőleg hasonlítottak egymáshoz. A főváros régi bűnkrónikájában nem emlékszem olyan esetre, amikor boltőr betört volna, vagy összecinkosodott volna a betörőkkel. A pesti boltőr makulátlan becsülettel ballagott az éjszaka homályában, megrázta a rábízott boltok vasredőnyeinek lakatjait, részben az ellenőrzés okából, részben azért, mivel a lazán vagy rosszul csukott lakatok után — szerény prémium ütötte a markát. Ballagott földre horgasztott fejjel, mert reménytelenségének gondja nyomta, de azért is, mert lámpától-lámpáig haladva, szivarcsutkát böngészett a gyalogjárón, szivarcsutkát, aminek nagyját még tovább szívhatja, apraját pedig bagónak értékesítheti. Ballagott a pesti éj sivatagában, egy-egy percre megpihent valamelyik falmélyedésben, aztán ment tovább, nehéz, kongó léptekkel, kezéből egy percre sem engedvén ki sípját, amelyet a gondviselő hatóság a vagyonbátorság emelésére akasztott a nyakába. A falusi bakter a pesti bakterhez képest akkortájt számottevő tekintélynek örvendett. A falusi bakter hajdan helyi kiskirály volt! Jogara alá tartozott az óraszámlálás, az időkiáltás, a tűz- és vízvédelem, a titokzatos éj minden romantikája. És mi volt a pesti bakter ? A pesti bakter volt a gazdagodó város legmagányosabb, legönzetlenebb szegény embere. A lkonyodik. Valahol, egy hatalmas elektr\ romos centrálé irányítótábláján benyomnak egy gombot, s a budapesti utcákon, tereken felvibrálnak a neoncsövek és a higanygőzlámpák. Néhány pillanat, s a város legforgalmasabb részei fényárban fürdenek. A Fővárosi Gázművek Köztársaság téri igazgatóságának épületében, az udvaron emlékként kiállított két gázlánggyújtó pózna ha álmélkodni tudna, minden este álmélkodnék ezen a csodán. Elálmélkodnék, mert a nyugalmazott gázlánggyújtópóznák aktív korukban a lámpagyújtás technikájának viszonylag magas fokán állottak. Hiszen a XVIII—XIX. század fordulóján, amikor Pest-Buda utcáin az első olajlámpások felpislákoltak, a halovány fényű világító alkalmatosságokhoz délutánonként még létrán mászott fel a lámpagyújtogató. Gondosan megtisztította az öblös üvegburát, olajat csurgatott a tartályba, s minthogy a gyújtószálat, a gyufát akkor még nem találták fel, fogta a kabátgombján lógó üvegcsét, az abban levő kénsavas gyapotba belebökött egy káliumkloráttal átitatott fácskát, s mikor a primitív gyújtó lobot vetett, hozzáértette az olajlámpa kanócához. Az olaj után következett a petróleum, majd 1856 karácsonyára, a két éven át fektetett-forrasztott csővezetékből kisüvített — egyelőre csak a Kerepesi út és a Belváros járókelőinek örömére — az új, minden eddiginél hatalmasabb fényforrás anyaga:a gáz ... Gyermekkoromban, vidéken, még hallottam a mondókát: Felveszi, elmegy. Leteszi, felmegy. Lemegy. Felveszi, elmegy. Ki az? Hát ki lett volna ? A lámpagyújtó, az olajlámpagyújtó, aki alkonyat felé vállára vette a létrát, elment az első lámpáig, letette, nekitámasztotta a lámpaoszlopnak, felmászott a tetejére, kimesterkedte a gyújtást, lement, ismét felvette a létrát, s ment vele a következő olajlámpásig. A gázláng-gyújtogatóra már nem illett a rigmus. A gázembernek alkonyatkor nem volt szüksége létrára. Nappal ugyan még létráról takarította a gázlámpaburákat, de esteledés előtt csupán hosszú póznával szerelte fel magát a kijelölt gyülekezőhelyen. A városháza tornyáról az őr által megadott jelre vállának támasztotta a póznát, s gyors léptekkel indult meg a körzetébe tartozó, kezdetben lepkelángú, utóbb Auer-ízzós: fehérharisnyás gázlámpa-oszlopok felé. A gázlámpa-gyújtogató, mint mondottuk, fej-Bolt-örök a régi pesti városháza előtt. Jankó János rajza 1870-ből Gázlámpa-gyújtogató. Viola F. rajza a Hazánk és a Külföld 1868-as évfolyamában 37