Budapest, 1967. (5. évfolyam)

3. szám március - Kelemen Lajos: Néhány lakáspolitikai gond

A főváros telket biztosít az e konstrukcióban épülő lakóházak szá­mára, és saját költségvetéséből lakásonként átlag 18 ezer forintot for­dít előközművesítésre. Az a szándék vezet bennünket, hogy számtalan család életét megkönnyítsük, idejét megtakarítsuk, melyet egyébként különböző engedélyek beszerzésére kellene fordítania. E forma is hoz­zájárul ahhoz, hogy megoldódjék sok száz és ezer lakásügy, állami tá­mogatással, saját erőből. Az egyedi „foghíjakon" épített társasházak tulajdonosainak „kál­váriáját" a tervezéstől a beköltözésig mindnyájan ismerjük. A Tanács — a többi között mint építési hatóság — az ügyek egyszerűsítésével, megfelelő útmutatással megkönnyítheti az építtetők helyzetét. Ennek érdekében pl. a Fővárosi Tanács Építési Osztálya elkészített egy „Épí­tési Tájékoztató"-t, amelyben az engedélyezési eljárástól a használat­bavételig terjedő időszak legfontosabb tudnivalóit ismerteti az épít­tetőkkel. Említésre méltó egy új fajtájú magánépítkezési forma, mely most kezd Budapesten kibontakozni. Ezt sokan „félkész ház"-nak, vagy „fejezd be magad" módszernek hívják. Ennek az a lényege, hogy a fő­város megfelelő területet biztosít valamely üzem kollektívájának, ahol az ÉM. vállalatai elvégzik az építőmesteri munkát és a kedvezmé­nyezett üzem építőipari-szakipari részlege pedig befejezi. Az így nyert lakások gyakorlatilag társasház építkezések. E konstrukció előnye, hogy az állami kivitelező vállalat a szabad kapacitásával együtt a vállalati erőket is a lakásépítés szolgálatába tudja állítani. így építünk Csepelen mintegy 130, a X. kerületi Harmat utcában 420 és Újpesten 520 lakást. Az építkezések már 100—100 lakással megindultak. Igénylési rendszer — igazságosabb elosztás „Az elosztás igazságosabbá csak akkor tehető, ha módosítjuk az igénylés rendszerét". Ez volt a IX. pártkongresszus álláspontja. Ma nálunk az igénylési rendszer nincs különösebben szabályozva; min­denki beadhat bérlakásra kérelmet. Ebből természetszerűleg követ­kezik, hogy elég sok szubjektív tényező játszik közre abban, hogy ki kap bérlakást vagy szövetkezetit. Az igénylési rendszer korszerűsíté­sének, szabályozásának hiánya ellenére a tanácsok már a kérvényezők anyagi helyzetét is figyelembe veszik, és a magasabb jövedelemmel rendelkezőket a szövetkezeti, társasház és az öröklakásos építési konst­rukció felé „irányítják". Úgy vélem, hogy egy-két éven belül le kell fektetni az igénylési rendszer alapelveit, melyek meghatározzák, hogy kik részesülhetnek bér- és szövetkezeti lakásokban, milyen jövedelem­mel rendelkezőket kell átirányítani a társasház vagy öröklakásépítés­akcióba. Ezzel további nagy lépést teszünk a lakásgazdálkodás társa­dalmi igazságossága felé. 1962-ben a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága a bér- és szö­vetkezeti lakások elosztását az előző évek gyakorlatához képest már korszerűsítette. Ennek megfelelően lakáskérvényt ugyan mindenütt beadhatnak, de a kérvénnyel csak a kérvényező lakóterületén levő ke­rületi tanács foglalkozik. A lakásügyi osztályok az elfogadott kérvényt négy kategóriába sorolják. Az I. kategóriába az életveszélyes, lakás céljára alkalmatlan helyi­ségben lakó bérlőket, és a fertőző betegségben szenvedőket kell be­sorolni. A II. kategóriába tartoznak a lakással nem rendelkező csalá­dok, akik albérlők, vagy agybérlők, vagy mint családtagok laknak vala­hol. A III. kategóriába olyan kérvényezők kerülnek, akik lakással ren­delkeznek, de jogos igényeiket ez nem elégíti ki, tehát igényjogosultak nagyobb lakásra. Végül a IV. kategóriába" azok tartoznak, akik minő­ségi cserét kérnek, tehát: vagy igényjogosultságukat meghaladó nagy lakásban laknak, vagy, bár igényjogosultságukat kielégíti a lakás, de komfortosat szeretnének, továbbá egészségügyi szempontból lenne szükséges a környezetváltozás (zöldövezet, kerttel, felvonóval ellátott lakóépület stb.). Kedvező visszhangra talált, hogy minden kerületi tanács végre­hajtó bizottsága mellett tanácstagokból, különböző társadalmi szer­vezetek, üzemek, intézmények megbízottaiból társadalmi bizottságo­kat hoztak létre. E bizottságok feladata, hogy a kérvények közül a leg­indokoltabbakat a tanács végrehajtó bizottsága elé terjesszék. A végre­hajtó bizottságok megvitatják az előterjesztést és elfogadják az „ideig­lenes kiutalási tervet", melyet egy hónapon keresztül a tanács épüle­tében látható helyen ki kell függeszteni. Ez alatt az egy hónap alatt az ideiglenes lista mellett vagy ellen bárki felszólalhat. Az észrevételeket ki kell vizsgálni és a kifüggesztés lejárta után újólag a vb. elé kell ter­jeszteni a javaslatot, ahol véglegesítik az adott esztendő lakáskiutalási tervét (a végleges tervet is nyüvánosságra hozzák). Lakáskiutalási tervet minden évben készítenek a kerületi tanácsok. Ez gondot és fáradságot jelent. Évente sok alaptalan vádaskodás éri a több száz derék társadalmi munkást, mert a mai gyakorlat szerint nem tudjuk előre megmondani egyetlen igényjogosultnak sem, hogy előre­láthatólag melyik évben kap lakást. Ezek alapján kérdéses, hogy helyes-e a kerületi tanácsoknak min­den évben lakáskiutalási tervet készíteni ? Addig, amíg hagyományos technológiával épülnek Budapesten az állami bér- és szövetkezeti la­kások, addig, amíg több bizonytalansági tényező van a tervek realizá­lásánál — feltéüenül helyes az éves lakáskiutalási rendszer. Ám mi­helyt zömével új technológiával, házgyári termékből épülnek a lakások, amikor biztosított egy hosszabb időszak lakástermelési tervének tel­jesítése, akkor majd ezt a rendszert valószínűleg megváltoztatjuk. El­képzelhető, hogy a harmadik budapesti házgyár üzembe lépése idején — a IV. ötéves terv során — több éves, három, eseüeg öt éves lakáski­utalási tervet készíttetünk a kerületi tanácsokkal. A három- öt év alatt a kerületi tanácsok rendelkezésére álló új bér, szövetkezeti, csoportos társasházi lakások mintegy 70—80 százalékára már előre lehet tervezni. így sok ezer lakásigénylőt meg tudunk nyug­tatni, mert közölni tudjuk velük, melyik évben jutnak lakáshoz. Új jogszabályok A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága, a meglevő jogszabályokat figyelembevéve, törekedik még igazságosabbá tenni a lakások elosztá­sát. A rendelkezésre álló lakások 70 százalékát a jövőben is a fizikai munkások, vagy a termelést irányító műszaki vezetők részére biztosít­juk; a lakások 20 százalékát a fiatal házasok kapják. A korábbi években a fővárosi üzemek és intézmények a kerületi tanácsoktól kaptak elosztásra néhány bér- és szövetkezeti lakást. Ezt a gyakorlatot megváltoztattuk, és ma már a tanácsok jelölik ki a bérlőket és a szövetkezeti tagokat. Ezt a rendszert többen szóvá teszik, nem he­lyeslik. Azt mondják, hogy igazságosabb, ha az üzem jelöl ki bérlőt, vagy szövetkezeti tagot, ők tudják, ki az igényjogosultabb. Ez igaz le­het egy-egy üzem szemszögéből nézve, de nem lehet igazságos egy egész kerületre. Lehet, hogy az illető üzemben vagy intézményben sok indokolt kielégítésre váró igény van, de a „szomszédvár"-ban több és főleg súlyosabb lakásgonddal küszködő ember lehet — ezt viszont csak a kerületi tanácsok tudják elbírálni. Abból a szempontból sem volt helyes az a régi gyakorlat, hogy mi- * nél több helyen „osszanak" lakásokat, mert annál több szubjektiviz­must találhattunk. És a tanácsoknál, ahol legtöbb volt az igénylő, ahol legtöbbet „dörömböltek" az emberek, ott volt a legkevesebb az el­osztható lakás. Ez nem jelenti azt, hogy nem támaszkodunk a munka­hely véleményére. Általában csak azok részesülhetnek új vagy régi, bér-és szövetkezeti lakásban, akiknél a lakásigény kielégítésével a munka­helyi kollektíva is egyetért. Látható, hogy a tanácsoknak csak az új és a régi bérlakások, vala­mint a szövetkezeti lakások elosztásában van szerepük (később majd a csoportos társasházi lakások elosztásánál is), tehát a más forrásból nyert lakások elosztásába nincs beleszólásuk. Meg kell teremteni annak a le­hetőségét, hogy a tanácsoknak ne csak az előbb említett lakások elosz­tásánál legyen döntő szavuk, hanem egyéb, (pl. tárcaberuházásból épülő) lakások elosztásánál is. Akik öröklakást vásárolnak, vagy egyedi társasház építési akcióban vesznek részt, azok esetében is kellene biz­tosítani a tanács beleszólási jogát: egyetért-e azzal, hogy az illető sze­mély hitelt kapjon a Banktól ? Ily módon a kerületi tanácsok egyrészt differenciáltabban tudnák „irányítani" az igénylőket egyik vagy másik építési konstrukció felé, másrészt egy lépést tennénk előre az egységes lakásgazdálkodás megteremtéséhez. A fentiek feltétele egy olyan jog­szabály, amely az igénylési és elosztási rendszert összefoglalja. Természetesen, egy új jogszabállyal a lakáskérdést nem lehet meg­oldani. Sokan vitatják is ennek fontosságát. Szerintük nem az a baj, hogy a jogszabályok elavultak, korszerűtlenek, hanem az, hogy kevés lakás épül. Ez csak fél-igazság, mert a lakáskérdés megoldása érdeké­ben nemcsak a lakásépítést kell meggyorsítani, hanem az elavult jog­szabályokat is módosítani kell. Ez a két tényező csak együttesen segít­heti elő a budapesti lakáshelyzet erőteljesebb, fokozatos javítását. E cikk keretében a lakáspolitika összes tényezőit, összefüggéseit nem tudtam részletesen ismertetni. Csak érzékeitemi akartam a mai helyzetet s kissé előre nézni; a megoldás lehetőségeinek nem teljes számbavételével a gazdaságirányítás új rendszerének kialakulóban levő egyes elemeit is be akartam mutatni. A gazdasági mechanizmus reform­ja új és új lehetőségeket tár fel e nagy társadalmi kérdés megoldásában. Ebből következően elsősorban rajtunk múlik a IX. pártkongresszus^ ide vonatkozó határozatainak maradéktalan végrehajtása. 20

Next

/
Thumbnails
Contents