Budapest, 1967. (5. évfolyam)

3. szám március - Pro Arte 1967

-1967 Népszínház a város peremén a József Attila Színház ' működésének tízéves év­fordulóját. Az évforduló alkalmából mintegy kötelező mozdulattal felidéztük az elmúlt tíz év eseményeit, történetét, lapozgattuk a színház életregényét. Kutatás, tájékoztatás közben került kezembe a Színház és Filmmű­vészet egy régi száma, s benne az akkori igaz­gató írása. Jellemző már a címe is: Kell-e színház a város peremén? A kérdőjel azóta eltűnt, sőt, azok a megvá­laszolatlan és fel nem tett kérdések is meg­nyugtató módon lezárattak, amelyek a szín­ház jellegét, működési rendjét vizsgálták. Ma már természetes, hogy nem staggione rend­szerrel, a város peremén létesített művelő­dési házakban bonyolódik a színház élete, hanem egy helyen, saját otthonában fogadja a város különböző területeiről érkező néző­sereget. A műsorpolitika problémája is tisz­tázódott; a színház jellegének pontos körül­határolása egyszerre a műsor gondjait, a szí­nészek feladatait, a társulatfejlesztés gond­jait is meghatározta. Persze, nem egyik nap­ról a másikra. Ha fellapozzuk ezt a különös regényt, amit a színház művészeti titkára összeállított — a vaskos, több mint száz oldalas gyűjtemény címlapján kézzel írt betűkkel olvasható a cím: „Kritikák" —, feltárulnak a sokszor egymás­sal feleselő, perlő idézetekből a színház tíz­éves működésének művészi problémái. Kü­lönös olvasmány ez a könyv; a kritikákból úgy állítja össze a színház történetét, hogy közben egyszerre mérlegeli a kritikusok megállapításait és a színház önbírálatát. Szá­momra különösen azért volt izgalmas olvas­mány, mert bizonyította, hogy a kritika nem egyszerűen kommentátora, hanem teremtő tényezője a színháznak. Ez esetben a tíz év valóságát összegezi — mintegy dokumentálja, megfogalmazza a színház létezését. igazgató az ünnepi társulati ülésen, és a legutóbbi beszél­getésünkkor is egyértelmű határozottsággal fogalmazta meg a színház jellegét, műsorpoli­tikáját és kultúrpolitikai funkcióját rögzítő elveket. A legfontosabb probléma természetesen a népszínház funkciója ma és Budapesten, a peremvárosban. Amikor a színház megala­kult — ezt is az említett „regényben" olvas­tam —, még csak tervek szóltak arról, hogy egy modern városrész közepén dolgozik majd a József Attila Színház. De erre még várni kellett. A városfejlesztés még ma sem fejező­dött be. A közönségre viszont nem kellett várni, A József Attila Színház és Pro Arte aranyéremmel kitüntetett igazgatója: Fodor Imre mert a szeptemberi nyitáskor, sőt, az éwégi bérlethirdetéskor jelenlétével szavaz a szín­ház mellett: kivételes érdeklődésével, bizal­mával tünteti ki színházát! Ebben az élő kapcsolat mellett a műsornak is fontos sze­repe van. Az élő kapcsolat: a színház művészei rend­szeresen felkeresik az üzemek és az intézmé­nyek dolgozóit, hogy az előadás megtartásán túl is kontaktust teremtsenek a közönséggel. Ez a tény azért is jelentős, mert a színész emberségét is emeli a munkásokkal való érintkezés. A művészek viszont magatartá­sukkal, személyes varázsukkal is segítettek megszerettetni a művészetet, a színházat, a színjátszást. Ezt a tevékenységet honorálta a SZOT is, amikor a József Attila Színházat kitüntető díjjal jutalmazta. Ez a ragaszkodás, ez a népszerűség teszi lehetővé, hogy a színház megvalósítsa a saját maga által kiala­kított népszínházi feladatokat. De erről bő­vebben kell beszélnünk. A legfontosabb tényező: a József Attila Színház fennállása óta legnagyobb sikereit ma­gyar darabok bemutatóival érte el. Eddigi be­mutatóik közül a műsorrend egyharmadát töltötték ki új magyar művek. A színház há­ziszerzői — Kállai István, Berkesi András, Gyárfás Miklós — olyan hangvételű műve­ket írtak, amelyek a színház igényeit és a kö­zönség érdeklődését egyaránt kielégítették. A színház ezen kívül a szovjet és a népi demokratikus művek sikerrevitelével olyan missziót teljesített, ami nem kis eredmény: helyesen orientálta a nézők tömegeit, rányi­totta a szemüket szomszédaink kultúrájára. A klasszikus művek vonatkozásában is több felfedezés fűződik a színház történeté­hez. Osztrovszkij több művét ősbemutató­ként játszották. A nyugati kortársi drámairo­dalomból is olyan műveket emeltek ki, ame­lyek az egészséges tájékozódást szolgálták. Éppen a népszínház-jelleg megfogalmazásá­hoz Osztrovszkijtól kaptak pontos eligazí­tást. Fodor Imre azt mondja erről: „Mit kell tenni a József Attila Színháznak ? Ugyanazt, mint az orosz szerzőknek, akikről Osztrovsz­kij annak idején a következőket írta: ki akarják próbálni erőiket, friss közönség előtt, amelynek idegei nem nagyon engedékenyek, amely erős drámaiságot, jelentős komikumot, lángoló, őszinte érzéseket, élő és erős jellemeket kíván..." Ebből következik, hogy a színház azokat a műveket részesíti előnyben, amelyek gondo­latilag, hangulatilag elég érdekesek, szelleme­sen bonyolítottak, ha kell, játékosan, ha kell, a feszültség minden oldalú megteremtésével közvetítik mondanivalójukat. Kedvelik ebben a színházban az erős színeket, a szövegben csakúgy, mint a játékban; s az így szerzett si­kert, népszerűséget használják fel arra, hogy megvalósíthassák a legjobb színházvezetői gyakorlatot. Ezt Dullin így fogalmazta meg: ,,Mindig egy lépéssel a közönség igénye előtt, és egy lépéssel a •iáját igényem mögött kell jár­nom . . ." A népszínház programjához hozzátartozik az évről évre immáron rendszeressé vált ze­nés játékok bemutatója is. Ezt a műfajt is sok ízléssel művelik ebben a színházban — ha olykor félsiker, vagy fiaskó volt is egy-egy kísérletük —; több esetben sikerült kimun­kálniok a zenés komédia új útjait. Tehát sok a szín, s e sok színnek jól har­monizáló összessége adhatja azt, amivel a József Attila Színház betöltheti a népszínház funkcióját. Ismét csak Fodor Imrére hivat­kozom, aki ezt tömören így fogalmazta meg: a közönséggel együtt a közönségért. . . A társulat szervezeti fejlesztése, a szerződ­tetések, a belső erők nevelése egyaránt azt szolgálják, hogy teljesiteni tudják népszín­házi feladataikat. A műsor igényeinek meg­felelő színészegyéniségek munkálkodnak itt. Hozzá kell tennünk: egy pillanatig sem gon­dolnak arra, hogy „méltatlan" körülmények, netán „megalázó" művészi lehetőségek kö­zött dolgoznak — számukra a játék érdekes művészi lehetőségeit fogalmazza meg a nép­színházi funkcióból következő játékmód. — mint eddig is — a ta­nácsi szervek és az állami vezetés gondoskodása ismét jelentős mér­tékben járul hozzá a színház körülményei­nek megjavításához. Űj öltözőkkel, kiszol­gáló épületekkel bővül a színház; ez is növeli majd az itt dolgozók kedvét, s még több lehetőséget teremt a közönség szolgálatára. Az elkövetkező évek és évtizedek, remél­jük, még jobban megszilárdítják a József Attila Színház művészi rangját. Remélni akarjuk, hogy írói köre tovább bővül — talán sikerül felfedeznie fiatal, kezdő írókat is, akiket elindíthat a pályán! —, és közönséget vonzó szellemi sugárzása, reméljük, egyre jobban áthatja majd a város peremének új és régi lakosságát... Illés Jenő 9 Nemrég ünnepeltük Ebben az évben Fodor Imre,

Next

/
Thumbnails
Contents