Budapest, 1966. (4. évfolyam)

2. szám május - Szűr Szabó karikatúrái

KÖNYVEKRŐL Grariasztói Pál: Vallomás és búcsú Budapesten született, első emlékei a legbelsőbb Belvároshoz fűzik: az Egyetem utcához, Pestnek a hajdani városfalakon belül eső ős-magjához, s a Duna-parton az Erzsébet-híd pesti hídfőjéhez, ahol Diocletianus idejében, Aquincum balparti párjaként Contra-Aquincum épült. A világgal egyre táguló koncentrikus körökben ismerkedett meg, amelyeknek a középpontja itt volt, az Egyetem utcai otthonban. Közhely ma már, hogy a polgári fejlődés Magyarországon lassú és csökevényes volt; a polgárság maga pedig jórészt idegen eredetű és viszonylag erőtlen. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy polgárságunknak ne lett volna belülről nagyon is erős kohéziója, és ne lettek volna meg sajátos szokásai, a más osztályoktól is és a más nemzetek polgárságától is eltérő jellemvonásai, valamint erős belső rétegződése. Granasztói Pál a múlt század elejéről való magyar nemességgel rendelkező, mindkét ágon német eredetű, apai részről pécsi, anyai részről pedig felvidéki származású, pesti „úrigyereknek" született. Vallomása-búcsúja végül is elsősorban a saját osztályáról szól, annak mély és széles, aprólékos és szuggesztív, belülről — igaz, kitörés, elszakadás közben — kialakított rajza. A Vallomás és búcsú egyneműen fogalmazott, tematikus fejezetekre tagolt, összhatásában mégis teljesen egységes 700 oldala valóságos enciklopédia mindazon rétegek és csoportok életéről, melyekkel az író — társadalmilag le- és fölfelé, politikailag jobbra és balra — érintkezett, a magánéletben, diákként, hivatalában és szakmájában. Az ilyen önvallomás önmagunk élveboncolása, és már ez sem könnyű, fájdalom nélküli művelet. De talán még nehezebb a hozzánk tartozókról, családról-barátokról írni a műfaj megkövetelte kíméletlen őszinteséggel, érzékenységet nem kímélő szókimondással, és alig számít, hogy már elveszített, vagy a közelünkben élő szeretteinkről-ismerőseinkről van-e szó. Míg a polgárságról, az önmagáról, a szűkebb családról és a nagyobb társadalmi környezetről adott kép megrajzolása az írónak önmagának lehetett a feladatok feladata, ez az önéletírás az olvasónak, s közöttük különösen a pszichológusnak és a nevelőnek is felad egy keserű leckét. Tér és forma, táj és település, ember és lakás összhangja, egymásrahatása meglepően korán foglalkoztatta, gimnazista korában pedig, homlokzatok rajzolgatásával, stílustörténeti tanulmányokkal, majd egy operaház — természetesen dilettáns fokú — megtervezésével adja jelét kibontakozó hivatásérzetének. Ez eddig rendben is volna, beleillik a „már kora gyermekfővel..." kezdetű sablonokba. Csakhogy Granasztói Pálból — ma aligha lehetne építész. Vagy ha igen, esetleg esti egyetemen, évtizedes késéssel. És nem a származása miatt. Hanem mert rossz tanuló volt. Az építészek számára „döntő" tárgyakban is fölötte gyönge volt: matematikában, ábrázoló geometriában, szakrajzban, statikában . . . Gimnazistaként rossz bizonyítványokkal indult, majd közepesre javított, de még jól érett sem lett, hanem éppen csak érett; majd az egyetemen évet is veszített, sorozatos utóvizsgák miatt. De nemcsak azért térek itt ki erre, mert alkalmat ad kifejezni az aggodalmat, hogy mai válogatási módszerünk, a számszerűen kifejezett tanulmányi eredményre és a felvételi vizsga pontjaira alapozott szelektálásunk korántsem a legjobb; hanem azért is, mert a Vallomás és búcsú önmaga megrajzolta hősének pszichológiailag is gazdagon árnyalt fejlődésrajza segíthet, hogy jobban meg- és elismerjük az érdeklődés alakulásának, a tehetség kibontakozásának pontokkal nehezebben mérhető, de azért korántsem titokzatos megnyilvánulásait. Az újabb magyar irodalomból, a rengeteg jobb és gyöngébb közül, fel tudnék sorolni néhány igazán kiemelkedő regényt. De a számomra igazán emlékezetes, újra és újra kézbe vett prózai művek között legalább ugyanennyi, ha nem több az önéletírás vagy az ahhoz közelálló, dokumentum- és irodalmi értékét tekintve egyaránt jeles mű. Benedek István Aranyketrece, Bernáth Aurél Pannónia-sorozata, Vas István Nehéz szerelem című könyve mellett — hogy itt csak rokon környezetből indulók írásait említsem — Granasztói Pál önéletírását az elmúlt másfél évtized legjobb könyvei közé merem sorolni. Végül még arról, hogy a Vallomás és búcsú, szervesen beépítve a Vallomás az építészetről című fejezetbe, gondolatgazdag esszét tartalmaz az építészet elméleti alapelveiről, egy sor vitatott történeti és gyakorlati kérdéséről, az építészek munkájának múltat és jövőt ölelő vonatkozásairól. S mert ez a témakör igazán közelről érint mindannyiunkat — hiszen mindannyian „lakók" vagyunk —, de általában keveset, restellnivalóan keveset tudunk róla, érdemes figyelemmel olvasni a talán szárazabb, de az egész műnek újabb súlyt adó oldalakat. A laikus, ha át tud kapcsolni az önéletrajz regényesebb, cselekményesebb részei után az intellektuálisabbakra, egy népszerű ismeretterjesztő tanulmányt lel itt fel, értékes ráadásul. Lázár István 46 AZ ASTORIA GRILL-BEN TELEFON: 183-855, 185-238