Budapest, 1966. (4. évfolyam)

2. szám május - Tabi László: Tűnődés egy pesti automata előtt

kott, mindjárt megijedtek, hosszú dárdáikat elhajigálva menekültek azon a kis kapun át, melyen beléptek . . . Minthogy a kapu túlságosan is kicsi volt, s a dárdák halmaza, melyeket az elsők eldobáltak, az utánuk nyomulókat a menekülésben akadályozta, nagy részüket összekaszabolták, és megölték; sokat el is fogtak". Roggendorf a fiát is kiküldte erre a kalandra. A zászlóval várakozott a kisajtónál, hogy győztesen bevonulhasson, ha katonái már elfoglalták a várat. A menekülők majdnem eltiporták. „Az Roggendorf fia zászlót is elveszté, és ő maga is nehezen szalada . . ." Ennek az éjjeli csetepaténak színhelyét legfeljebb elképzelni tudjuk, hiteles képünk, helyszínrajzunk nincs róla. De Boldogasszony-temploma a helyén van — ha átköltve is. A német temető közvetlenül a templom körül volt. (Ahogy a miskolci avasi templom mellett ma is sírkövek állnak.) A kiskapu ott lehetett, ahol most a Halászbástya mellvédje. (Ami még a ballada helyszínrajzát illeti: Szolimán Óbudánál ütött tábort, odahívta Bálintot: a szombati kapu, amelyen a törökök besétáltak, a mai Bécsi kapu.) A vers is, a városkép is meghittebb tulajdonunk, ha tudjuk, hogy tartoznak össze. Arany Jánosnak sok emlékhelyét számontartjuk Pesten és Budán. A Vár is az. Vargha Balázs Tabi László : Tűnődés egy pesti automata előtt Sehogyan sem akart jönni az autóbusz, türelmetlen voltam, gondoltam, eszem addig egy kis csokoládét. Az automata ott volt kéznél, néhány lépésnyire a megállótól; előkapartam két darab kétforintost és kiszemelvén az óhajtott áruféleséget, az érméket a megfelelő nyíláson bedobtam. Ezek után, az utasítást híven követve, szelíden meghúztam az illetékes fogan -tyút s a másik kezemmel kihúztam a kis fémfiókot. Megelégedéssel konstatáltam, hogy nem üres: két darab kétforintos fekszik benne. Mivelhogy az autóbusz még mindig váratott magára, újra bedobtam az érmét ugyanazon a nyíláson. Az eredmény ugyanaz volt. A sikertől mámorosan most egy másik édességet szemeltem ki s az ahhoz tartozó lyukon dobtam be szerény forgótőkémet. Kihúztam a fiókot s megtaláltam benne a két pénzdarabot. Igenám — tűnődtem el —, de azonos-e vajon a két érme azzal, amit bedobtam? Másként feszegetve a kérdést: az én négy forintomat kaptam-e vissza, vagy másik négy forintot talán ? A kérdés látszólag fölösleges, mégsem az. Mert én, a tisztességes fogyasztó, valóban két darab kétforintost dobtam be, de — mint tudjuk — vannak tisztességtelen fogyasztók is, akik értéktelen vackokkal fejik meg a jóhiszemű automatákat. Ha én másik négy forintot kaptam, akkor két megfelelő súlyú gombért is négy forintot ad a masina s akkor a becstelenség — mint már oly sokszor a történelem folyamán — haszonnal jár. Hogy végére járjak a kérdésnek, a körmömmel megkarcoltam az egyik kétforintost és párjával együtt ismét bedobtam. A kihúzott fiókban a saját, megkarcolt kétforintosom feküdt a társával. Most már nem lehetett kétségem afelől, hogy a tökéletes automata fel van találva, hogy az én cukorka-automatám, melyet remélhetőleg mihamarább rendszeresíteni fognak az egész ország területén, szóval, hogy ez az automata a nálunk lehetséges legjobb automata, mert teljesíti a döntő két feltételt: I. működik, és 2. megfelelő ellenértéket szolgáltat ki. Mintegy félévszázados fejlődés után jutottunk el a fényes eredményhez. 6—8 éves fiúcska voltam, amidőn először találkoztam ezzel a boszorkányos masinával. A Városligeti fasor (most Gorkij fasor, a két világháború között Vilma királynő útja) végén állott az első ilyen alkotmány, mely — ha jól emlékszem — egy krajcárért medvecukrot, krumplicukrot, Stollwercket adott. Ez az automata természetesen magántulajdon volt és a tulajdonos személyes közreműködésével fungált. Az illető — köpcös, kackiásbajszú férfiú — bent ült a bódéban és saját kezűleg dugta ki az árut, természetesen mindig azon a lyukon, amelyen a krajcárt bedobták volt. A kisöreg nappal, az üzleti órák alatt nem volt látható, de akinek volt türelme kivárni az alkonyatot — s nekem már akkor is volt — az megleshette, mint bújik ki a szekrényből, csukja össze s lakatolja le a kirakat főtábláit s baktat el a Damjanich utca irányába, egy kis bőrtáskában lóbálva a napi lózungot. Várakozva az autóbuszra arra gondoltam: íme, megcdatott nekem, hogy láthattam volt a pesti automaták ősét egykor, s megismerhettem a legfejlettebb típusát is, éppen az imént. Viszszaemlékeztem arra a régire, kezdetlegesre, az egyszerű fabódéra s önkénytelenül elmosolyodtam azon a primitív módszeren, mellyel a fogyasztót a kívánt árucikkel kiszolgálta. Aztán a kortárs büszke tekintetével cirógattam végig a modern, tetőtől talpig korszerű, törhetetlen üvegből és csillogó fémből épített ördöngös szerkezetet, mely ma már minden emberi energia kiküszöbölésével működik s adja vissza a pénzt, és nem is akármilyent, hanem pontosan ugyanazt, amit bedobtál. Kaján rajza