Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - Tiborc Zsigmond: Irodalmi tejivó a Ferencvárosban

Az „Irodalmi Tejivó" az újságokkal TIBORC ZSIGMOND Irodalmi fejni a Ferencvárosban Dóka László nemrég megjelent regényé­nek, az "Alázatosan jelentem"-nek egyik feje­zetében a Ferenc körúti Pápa tej ivót eleveníti fel. Ennek a tejivónak jellegzetes helyisége — ahol 300-nál több magyar és külföldi lapot le­hetett olvasni — hozzátartozik a városképhez és némileg az irodalomtörténethez is. A Pápa tejivóval nemcsak Bóka regényében, de szá­mos író és hírlapíró cikkében is találkozunk. Ez a tejivó az első vüágháború alatt és azután, a Horthy fasizmus idején olyan szerepet ját­szott az ismeretlen, kezdő írók, hírlapíró­„sakálok" és különösen a baloldali „100%" körüli ifik életében, mint a Pilvax, 1848-ban. A fiatal írók, tudósok, tudósjelöltek úgy érezték itt magukat az újságok erdejében, mint egy elvarázsolt ligetben, ahol megszűnt a létért való küzdelem, és nincs más, mint irodalom. Egy névtelen riport a „Magyar Közélet" című riportlapban így írja le a Pápa-féle iro­dalmi tejivót. Riport az irodalmi tejivóról (Magyar Közélet 1932. január 1.) Budapest igen szeret újságokat olvasni. A béke­beli híres kávéházi élet egyik magyarázata is ebben rejlik, és itt találjuk a nyitját annak is, hogy a buda­pesti ember csak igen nehezen mond le kedvenc kávé­házáról és ha lemond — akkor már nagy baj van. A vékonypénzű közönség azért megy ma is a kaffába, hogy elolvassa az összes lapokat, lapozgassa a kül­földi magazinokat és vicclapokat. Mennél több lap van egy kávéházban, annál nagyobb a közönsége. A pesti számontartja, hol olvashatja a Nyugatot, hova jár a Stúdió, hol vannak meg az angol lapok, és hol kaphatja meg Magyarország összes hírlapjait. De melyik kávéházban van a legtöbb lap? Hol olvasható úgyszólván minden hetilap, minden havi folyóirat ? Nem fogják eltalálni! Nem egy nagy, elismert, irodalmi patinás kávé­házban, hanem egy kis Ferenc körúti tejivóban! Ide­járnak az ifjú titánok, névtelen költők és írók, kezdő művészek, mert tudják, hogy itt megtalálják a Nyugattól kezdve az összes szépirodalmi lapokat, de itt olvashatják az összes riportlapokat és azokat a lapokat is, amelyeket másutt nem találunk. Köz­gazdászok a Pesti Tőzsdében, Kereskedők Lapjá­ban, Pénzügyi Kurírban, az Üzletben böngésznek, kávénénikék a Fliegende, Illustrierte, Meggendorf er, Uhu, Ojság, Borsszemjankó viccein üdülnek, varró­leányok és görljelöltek a Színházi Élet, Délibáb, Magyar Magazin, Tolnai Világlapja rejtett kin­cseit keresik, öreg zsidók és ifjú rabbijelöltek az Egyenlőség, Egyetértés, Szombat, továbbá a Berli­ner és Wiener Z. cikkein épülnek, irredenta diákok a Célt és a katholikus sajtó lapjait forgatják, külföldi nyelvmesterek pedig lefoglalják a francia, angol és olasz lapokat. Magunk is elcsodálkozunk a lapoknak e nem várt tömegén, szóba elegyedünk a tulajdonossal, és megkérdezzük tőle, hogyan jutott eszébe ennyi lapot járatni. A tulajdonos — világotlátott,művelt ember,— el­mondja, hogy már apjának is volt egy tejivója az Üllői úton, amelyet főleg orvostanhallgatók látogat­tak és amely híres volt arról, hogy oda minden napi­lapjárt. Midőn megnyitotta ezt az üzletet, az lebe­gett a szeme előtt, hogy valami olyan specialitást teremtsen meg, ami még nincs sehol, és így megrendelt minden lapot és folyóiratot. Hogy ez a rendszer jól bevált, azt bizonyítja, hogy még Óbudáról is van •vendége, aki legalább egyszer hetenként felkeresi. Ezek után felkért arra, nézzem meg, milyen érdekes közönsége van. Körülnézünk. Az egyik asztalnál Aradi Szabó István költő, akinek verskötete csak nemrég oly megérdemelt feltűnést keltett, mereng a világ múlan­dóságáról. Nyiri Tibor, a rettenthetetlen novellaíró, most írja — ki tudja hány századik — novelláját. Nagyon siet, mert még ma „pénzt szeretne látni." Tiborc, az ősz hajú öreg ifjú egy sarokasztalnál három cikken is dolgozik. Készül a riport a riport­lapnak,a „tudományos csevegés" a „Tolnainak", és a komoly tanulmány a Lexikonnak. De lehet, hogy ültében még egy német magazint is boldogít. Közben már a harmadik rétest kebelezi be, amit a tulajdonos­nő, a szép Pápáné, maga rak elébe. Egy francia nevelőnő a Sourire malacságait bön­gészi, és gondja van rá, hogy a mellette ülő egyetemi hallgatók is észrevegyék. Ezek azonban nem reagál­nak, mire a francia tündér sértődötten elhagyja a helyiséget. A belső teremben az ismert moziújság-szerkesztő adott randevút, de amikor annyi kollégát lát, ijedten megszökik. Szóval kedélyes élet folyik itt. Végül még meg­kóstoljuk Pápáné főztjét, és megállapítjuk, hogy min­den irodalomtól eltekintve ezért is érdemes elzarán­dokolni a Ferencvárosba. 8 évvel később Megyery Ella, az ismert írónő a többi között így ír a Pesti Hírlapban: ,,. . . belépsz a kültelki kultúrszalonba, amely első benyomásra kék, mint egy akvárium. Vízkékre fes­tett fal, apró vízszintes, fehér vonalakkal, amilyen a fodros víztükör, — ez is illik ide, ez a langyos tófenékhangulat, mert az itt derengő élet sem kavar fel nagy hullámokat. Két egymásba nyíló étkező, most izzásig megrakott vaskályhákkal, iskolapadok mód­jára sűrűn állított kétszemélyes kisasztalok, az egyik sarokban rádió, amely gyakran szól, a másik­ban zöld kalicka életunt kanárival s az emberek feje fölött vaslécek. Ezekről lógnak leszakításra készen — mint terméstől roskadozó nyári fákon a gyümölcs — a különböző formájú, színű és eredetű rotációsok és magazinok. Egy-egy nevezetes kávéház Olaszországban a korzózás idején, egy-egy diák- vagy művészkocsma, esetleg pár a Montparnasse-on, csak azok olyan zsúfoltak, mint ez a helyiség, a nap bizonyos órái­ban. Az emberek itt nem beszélgetnek, magukba süppedten olvasnak, és ezért hallja itt csendnek a vendég még azt az esetleges zenét vagy előadást is, amely a rádióból személytelenül kicseng. S a betű­falók itt egyedül vannak. Bármily szorosan ülnek is egymás mellett, mert senkisem nézi a másikat. Min­denki csak azzal törődik, ami a nyomtatott sorok mögül, vagy a képeslapok látomásaiból ötlik feléje. így villan ide be, a csendes kék tejivóba, az a sok másféle világ — vagyis mindenestől az egész kor­történelem. Dércsipkés ablakain kívül egy külvárosba szaladó, munkásnegyedeket átszelő szürke utca bo­nyolítja le — most, a zord böjtben — hótorlasz­forgalmát. Benn öt nyelven a figyelő tudásszomj és értelmesség a betű fölé hajló és elmerülő arcokon. Hiába, idők jele ez is, hogy itt, a periféria szélén, a pohár tej vagy filléres kávé mellett, a Neuis Chro­nicle vagy a Candide vándorol kézből kézbe." Leírja még a tejivót Várnai István „A hét"­ben (1927. október 28.), a Filléres Újság (1934. áprüis 15.), a Szivárvány (1934. már­cius 10.) riportja és megemlékezik róla Ijas Iván 1937-ben megjelent novellás kötete, „Az üzenet" is. • * * Kiegészítem e cikkeket személyes emlé­keimmel, mert valóban úgy volt, amint azt a riport-lap cikkírója írta. Nékem megnyitása óta állandó otthonpótló tanyám volt a tejivó. A könyvtárakon kívül úgyszólván mindig itt tartózkodtam. Állás nélkül voltam, cikkek írásából tengettem napjaimat, itt sok segéd­eszközt kaptam a külföldi sajtótól és ellenőriz­hettem azt is, ha cikkeim valamelyik lapban napvilágot láttak. Mint törzsvendégnek tehát módomban állt ezt a tejivót alaposan szemügyre venni. Két egymásba nyíló, nem nagy bolthelyiségből állott az egész üzlet, ehhez csatlakozott a konyha, amelyben a tulajdonosnő, a kitűnően 38

Next

/
Thumbnails
Contents