Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - Nagy Lajos: Öregek a nagyvárosban

Nagyon szeretem Szentendrét, s ez az érzés — úgy hiszem — sokunkban él. Talán így is mondhatnám: mi budapestiek nagyon szeretjük Szentendrét; szervesen a fővároshoz tartozónak érezzük, hiszen megközelítése ma már alig ökoz több nehézséget egy nagyobb sétánál. S ugyanakkor mégis egy különálló, sajátos hangulatú világ ez: agirbe-görbe utcákon, tereken, a Duna-partján térben és időben messze szállunk a múltba, s úgy érezzük, egy távoli mediterrán városban sétálunk, amelyben mégis minden olyan meghitt és ismerős, mintha valamelyik ősszülénk házát, környezetét látnánk viszont. Szentendre sokféle kultúra emlékét őrzi. Az őskori úgynevezett,.harangalakú edényekkultúrájá-" -tói, a népvándorláskori népek és a rómaiak kultúremlékein át az államalapító magyarság történelmének különböző korszakaiig. Az egykori római birodalom limesét követő észak-déli irányú fő közlekedési útvonalat nyugatról keresztező Bükkös-patak partján állt az „Ulcisia castra" nevű római erődítmény és polgárváros, ?hol már az őskeresztény vallás nyomait is megtaláljuk. A honalapítás idején a Kurszán nemzetségből származó Kartal család telepszik itt meg. A városszerkezet középkori magvát mutatja a Fő tér (a mai Marx tér), három irányba vezető útjával, fölötte a dombon épült a XIII—XIV. században a plébániatemplom, az egyetlen középkori emlék,amely a török megszállást—súlyos rongálódásokkal — átvészelte. A teret övező épületek, a négy kereskedő házat magában foglaló XVIII. századi épület, a bájos rokokó vendégfogadó, a szép, barokk kapuzatú Blagovesztenszka templom, a mellette épült szerb iskola {ma a városi múzeum) épülete és a tér középpontjában álló karcsú, nemes arányú kőkereszt, amelyet a szerb Kereskedő Társaság állíttatott 1763-ban, abból az alkalomból, hogy a kolerajárvány a várost megkímélte, az egyik legszebb magyar városképet alkotják. A dombról a Dunára ereszkedő kis utcácskák is jelzik, hogy a város életének fő ütőere a Duna volt. A török megszállás alatt elnéptelenedett városban a törökök kiűzése után a Délvidékről menekülő délszlávok és görögök telepedtek meg, mintegy nyolcezer család, akik származási helyük szerint külön egyházközségekbe tömörülve vették birtokba az elhagyott ingatlanokat,, templomokat építettek