Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - Szabolcsi Gábor: Emberek, nem gépek. 1

A Ganz-MÁVAG telepe az egyesítés után (MTI fotó - Járai Rudolf felvétele) A Szabó-brigád export mozdony-forgóváz szerelése közben (MTI fotó — Percze Lajos felvétele) rik el, hogy meghatározzák nekik, mikor és kivel menjenek színházba. Ebbe ne szóljanak bele!" •* * * Az egyik csepeli gyárrészleg egyik dolgozójával beszélgetek. Nem jó jel, hogy ragaszkodik teljes homályban maradásához. Ő is szocialista brigádtag. — Nálunk szerintem mechanikussá vált ez a mozgalom. Ha nem lenne közös munka, a munkában való egymásrautaltság, semmi sem tartaná össze a közösséget. Addig is kínnal ment a közös mozilátogatás, színházlátogatás, kirándulás, míg kötelező volt, kötelező vállalás. Emiatt sok kitűnő termelési eredményt felmutató brigád elbukott. Most ez nem kötelező, nem is igen csináljuk. — így több brigád elnyeri a szocialista brigád címet ? — Igen. — A termelésben, a munkában alakul, látszik valami a közösségi szellemből ? — Ott igen. A jó munka, a pontos összedolgozás mindenki érdeke. Ott nincs pardon. — Gyáron kívül? — Mindenki megy a maga orra után. — Az emberek nem is keresnek maguknak közösséget, barátokat ? — Dehogynem. Ilyen baráti közösségek a brigádmozgalom előtt is voltak. Ivó, kártya, futball-barátságok ezek; kevés köztük a tartalmasabb baráti kör. Ezeket a régi, s meglehetősen tartalmatlan csoportokat a brigádmozgalom nálunk nem tudta feltörni. — Miért? — Sok oka lehet ennek. A dolgozók fele vidékről jár be, új munkás. Sokfajta ember, sokfajta előítélettel. A régi csepeli munkásgárda már régen felszívódott. Kiemelték, vezető lett, nyugdíjba ment; ma már egy egészen más összetételű, felhígult munkásság dolgozik Csepelen. — Éppen ezért volna szükség a brigádok közösségalakító erejére! — Igen. De nálunk, a mi gyárrészlegünkben ezzel keveset törődnek. Szocialista üzem lettünk, mégis az az érzésem, hogy alig-alig léptünk a brigádokkal az igazi közösség kialakítása felé. Kissé még gondolkodik, s mint aki tompítani akarná szavai élét — befejezi mondanivalóját. — Csepel nagy. Nem tudom, más gyárrészlegekben hogy van. Néha hallok nagy ügyekről — kollektív sportpályaépítés társadalmi munkában stb. Ezek látványos dolgok. De a napi életben a közösségi szellem? Hát ettől még messze vagyunk. Sok falat kell még az emberek közt elbontani. Nálunk szinte nem is látjuk ezt a célt. Csak amit a munka ad. * * * Nágó Mihály-lyal, a járműszerkezeti osztály azóta nyugdíjba ment párttitkárával tavaly beszélgettem a szociaüsta brigádok helyzetéről. Érdekes, szívós ember. 50 éves korában végezte el a gépipari technikumot. — 1960-ban indult ez a mozgalom. 1959-ben és előtte is elég nehéz volt a műhelyben a politikai munka. Minimális volt az érdeklődés a gyűlések iránt, rosszul álltunk a termeléssel, rossz volt a közhangulat az emberek között. 1960-ban nálunk könyvagitációval kapcsolódott össze a brigádok élete. A termelési verseny mellé könyvolvasási mozgalmat indítottunk. Azóta évenkint többször jönnek ide a műhelybe írók, színészek, mindig nagyobb a hallgatóság. Lassankint megváltozott az egész műhely hangulata. Csak néhány ténnyel akarom ezt megvilágítani: a termelésben, az üzemrészek közötti versenyben a járműszerkezeti műhely az első. Hat szocialista brigádunk van, köztük olyan is, amely már harmadszor nyeri el a szocialista brigád címet; öt brigádunk a szociaüsta cím elnyeréséért küzd. Olyan passzív csoportok, amelyek éveken át termelési értekezletre sem jöttek el, most itt vannak, hevesen vitatkoznak. Ha a termelésben valami hiba van, a dolgozók egymásnak segítve ke-15