Budapest, 1966. (4. évfolyam)

8. szám november - dr. Markos Béla: Budapest fürdőváros?

Dr. Markos Béla BUDAPEST FÜRDŐVÁROS? Ez évben múlt ötven éve annak, hogy Bárczy István, Budapest egykori nagy polgármestere, 1916-ban megalapította a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatalt. Igazgatóul Zilahy Dezsőt, a világlátott és sokat tapasztalt újságírót szemelte ki, aki munkával, sok ötlettel és lelkesedéssel fogott hozzá Budapest idegenforgalmi hírének megalapozásához. Az új hivatal programjában fontos helyet kapott a fővárosi gyógyfürdők fejlesztése és propagandája. A hírverésben a kitűnő tollú, felejthetetlen emlékű Tábori Kornél segédkezett. 1925-ben társadalmi egyesület alakult „Budapest Fürdőváros" megvalósítására s 1934-ben külön szervként hozták létre a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottságot, amelynek egyedüli feladata a budapesti gyógyidegenforgalom fejlesztése volt. Ma is közöttünk él Szviezsényi Zoltán, a Bizottság első igazgatója, ő tanúskodhatnék arról, hogy munkája mennyi küzdelemmel járt és milyen eredményeket hozott. Gyógyfürdőink, gyógyszállóink külföldi betegekkel teltek meg, s különösen az észak-európai forgalom mutatott biztató emelkedést. A minap hivatalos közleményt olvastunk a magyar gyógyhelyekről. A felsorolásból Budapest hiányzott. Hát nem fürdőváros már Budapest? Szembe kell néznünk ezzel a kérdéssel, hogy Budapest régi gyógyidegenforgalmát visszaszerezhessük. * Mindenekelőtt objektíven foglalkoznunk kell a sokat vitatott magyar gyógyvízhelyzettel. A vízügyi szakértők szerint Magyarország területén évente 125 millió köbméter gyógy- és ásványvíz termelhető ki. Ennek a hatalmas vízmennyiségnek csak a fele kerül felhasználásra, s alig 15%-a (mintegy 19 millió köbméter) szolgálja a fürdőügyet. A társadalombiztosítás keretében 1964-ben 450 ezer olyan hazai beteget tartottak nyilván, akik számára kitűnő orvosszer a gyógyvíz. Még ha valamennyiöket gyógyvízzel kezelték volna, évi vízszükségletük akkor sem érte volna el a 6 millió köbmétert. A külföldi gyógyidegenforgalom — évi 10 ezer külföldi beteggel számolva — mindössze 350 ezer köbméter gyógyvizet igényelne. A különböző érdekek között nincsenek tehát ellentétek. Felesleges arról vitatkoznunk, hogy hévízkincsünket hőenergiaként, vagy gyógyításra használjuk-e fel. Egyedül azt kell eldöntenünk, hogy akarunk-e gyógyidegenforgalmat ? S ha akarunk: hol és milyen feltételek mellett számíthatunk a legtöbb külföldi gyógyvendégre ? * A gyógyvendégeket világszerte a legkívánatosabb idegeneknek tartják. A gyógyvendégek a mai, erősen mozgékonnyá vált idegenforgalom keretében is huzamosabb időt töltenek egy helyen, mint az átlagos idegenek. (Egy-egy gyógykúra átlag három hétig tart.) Ellátásuk és időtöltésük költségein felül gyógykezeltetésükre is jelentős őszszegeket fordítanak. Míg az idegenforgalom többi fajtája (pl. üdülőforgalom, kirándulóforgalom, sportforgalom, stb.) erősen évados jellegű, addig a megfelelően „téliesített" gyógyszállodákban és gyógyfürdőkben az évadoktól független, folyamatos betegforgalomra lehet számítani. Ez teszi a gyógyidegenforgalmat más idegenforgalmi fajtáknál gazdaságosabbá. Lehetőség bőségesen van. Hiszen egyedül a reumabetegek számát 22 millióra becsülik Európában. Az eredményekről Olaszország tanúskodik, ahol a gyógyidegenforgalom a teljes idegenforgalom 15%-ára tehető, s a gyógyidegenforgalomból származó valutabevételek megközelítik az évi 100 millió dollárt. Fodor András METSZET Amit tizenöt éve megéltünk egyszerrecsak belefeszül a mozdulatlan idő keretébe. Honnét való e régi metszet ? Barázdás, kékes viz fölött \ áll mint az örökkévalóság hét meredek torony. Párkányok, lépcsők, szurdokok, tetők a gömbüveg hegyekre vésve. Láttam őket, vagy most látom először? De ott az ablak. Hajnalonként mögüle átkoztam a város hangfürtjeit fülembe rázó minden harangját. S meg van a postaláda: beledobtam jópár szerelmes levelet. S a mozi, egyszer abban is ültem, de nem emlékszem semmire a filmből, csak a szomszédlány forró kezére. A parkban, hol most huncut kisgyerek pitypangot fujkál rendületlenül szoborcsikó kőorrhkába, látszik az útkanyar. A lányt búcsúzva ott öleltem. Fekete lombok lyukacsaiból rámpattant két szemefehére, s így szólt fölényes megadóan: Kicsi a bors, de erős. A külföldiek gyógyidegenforgalma számunkra is jelentős valutabevételt hozhatna. Ezt a lehetőséget gazdag gyógytényezőink birtokában nem hagyhatjuk kihasználatlanul. De amikor azt látjuk, hogy a gyógyvendégekért folyó világversenyben évszázados hirű gyógyfürdők küzdenek egymással, gyors sikerre akkor számíthatunk, ha olyan helyre hívjuk a külföldieket, amit már jól ismernek. Nem kétséges, hogy ez a hely leginkább Budapest lehet. Budapest, a Duna-parti, szép fekvésű, vendégszerető világváros ma ismét a külföldi turisták érdeklődésének középpontjában áll. A világszerte rohamosan növekvő idegenforgalom évről évre nagyobb idegen tömegeket hoz falai közé. Azt a képet, amit a külföldi Budapestről ismer, csak egyetlen vonással kell kiegészíteni. Azzal, hogy Budapest — „fürdőváros" is. Budapestről — lakóinak számát, területének nagyságát és gyógyforrásainak bőségét tekintve — méltán hirdethetjük, hogy Európa legnagyobb fürdővárosa. Hol van még egy kétmilliós város, amelynek 525 négyzetkilométeres területén 123 forrás napi 70 ezer köbméter gyógyvizet ad ?! A ténylegesen felhasználható magyar gyógyvizek 40%-a: évi 25 millió köbméter gyógyvíz fakad Budapesten. S a földes-meszes, kénes és radioaktív hévizek a legelterjedtebb megbetegedések (mozgásszervi bántalmak, az emésztőszervek megbetegedései, női bajok, idegkimerültség, stb.) gyógyítására és megelőzésére alkalmasak. * E pozitívummal szemben azonban, sajnos, negatívumok is állnak. A külföldiek gyógyidegenforgalma számára nincsen elegendő férőhelyünk s gyógyfürdőink elmaradtak a fejlődés korszerű színvonalától. Új gyógyszállodákra, modern gyógyfürdőkre van szükségünk, de a fejlesztésnél a „Budapest Fürdőváros" gondolat ellentmondásaival is számolnunk kell. Budapest nem összefüggő fürdőváros. Nem olyan, mint egyes külföldi fürdővárosok, amelyekben a gyógyfürdőközpont dominál, s mellette vagy körülötte helyezkedik el a helyi népesség lényegesen kisebb jelentőségű lakónegyede. Gyógyforrásaink egymástól távol fekvő, különálló fürdőövezetekben vannak, s az egykor még városszélen feküdt forrásterületeket a nagyvárosi fejlődés során fokozatosan forgalmas életű lakónegyedek vették körül. A budai oldalon a déli (Gellért-, Rudas-és Rácfürdő) és az északi (Lukács- és Császárfürdő) fürdőövezet a budai dombok és a Duna közötti keskeny partszakaszon fekszik, ahonnan a zajos közúti forgalmat nem lehet elterelni. A pesti oldalon a Széchenyi fürdő környékén a Nemzetközi Vásár, az Állatkert és a Vidámpark szomszédsága állja útját a gyógyidegenforgalmi fejlesztésnek. A betegek számára szükséges feltétlen nyugalmat sem Budán, sem Pesten nem tudjuk megfelelően biztosítani. Ezért aggályos a legegyszerűbbnek látszó megoldás: a Gellért Szálló „gyógyszállósítása", amely csak a gyógyfürdő teljes korszerűsítésével és nem kívánatos zsúfoltságának megszüntetésével volna elképzelhető. S ezért megfontolandó, hogy a Rácfürdőnél felépítsük-e a régóta tervezett tabáni szállodát, ahol az építésznek a közle-31