Budapest, 1966. (4. évfolyam)

7. szám október - Válaszok interpellációinkra

A OZERKESZTŐ POSTÁJA A Fővárosi Emlékmű Felügyelőség válaszolt Kuthy Örs levelére, melyet júliusi számunk posta rovatában idéztünk. „A Fáy András emléktáblát — írja válaszában Polgár Károly, igazgató — a megyei tanácsház falára 1965-ben az OTP helyeztette el. Az avatás után — mielőtt még Kuthy Örs levele megérkezett volna hozzánk — levélben kértük fel az OTP-t a hibák kijavítására. Kuthy Örsnek küldött válaszunkban annak a reményünknek adtunk kifejezést, hogy mire legközelebb arra visz az útja, a hazai takarékosság atyjának az emlékén már nem talál ékezethibákat. A dolog nem így történt, de még úgy sem, hogy a hibák egy részét kijavították, más részük maradt, mert az ékezethibák sajnos szaporodtak. Az újabb javítás már Felügyelőségünk költségére történik, és itt felsóhajtunk Jókai csizmadiájával: melyiket a kilenc közül ? ... És ha csak kilenc hibás emléktábla volna! A múltban sem a főváros állíttatta az emléktáblák jórészét, de a főváros által jóváhagyott szövegek is, a gépelt utasítás következtében, gyakorta hibásan kerültek a kőre. Ez az egyik hiba. A másik fajta hiba esetében nem vagy nemcsak a helyesírással van baj, hanem a szöveggel is. A pongyola fogalmazás élőszóban vagy nyomtatásban soha nem olyan feltűnő, olyan bántó, mintha kőbe vésve kerül a szemünk elé. És ilyen az a tábla a Tóth Árpád sétány 39. sz. házán, amelyet Kuthy Örs említ, akárcsak a Hegyalja úti tabáni tűzvész-tábla. — Az utóbbi időben a főváros kezdeményezéséből állított emléktáblák szövegét mindenkor a megfelelő akadémiai vagy egyéb tudományos szervektől kérik, a kivitelezést pedig a szöveg felrajzolása után éppúgy, mint a vésés befejeztével, magunk ellenőrizzük. Tény, a mi feladatunk, hogy a régebbi hibák is eltűnjenek, és hogy a kései utókoroknak szánt táblák megkapják végső — a szó teljes értelmében lapidáris — szövegüket. Ehhez azonban sok idő, és még sokkal több pénz szükséges, mert az ilyen munkákat csak a felújításra engedélyezett összegből fedezhetjük, pedig abból meglehetősen sok szobrászati restaurálást kell megvalósítanunk. A szoborrestaurálások mellett a következő évek során a hibás szövegű emléktáblák kijavítását is folyamatosan el fogjuk végeztetni." — Polgár Károly elvtárs részletes válaszát köszönjük, s csupán egyetlen gondolattal szeretnénk kiegészíteni: nem volna-e helyes, ha az utóbbi időben bevezetett akadémiai jóváhagyást és szakszerű ellenőrzést nem csak a főváros kezdeményezéséből állított emléktáblák szövege kapná meg, hanem minden egyéb emléktábláé is ? Az utókoroknak szánt, kőbe vésett írás megfelelő helyesírása és Tiszta fogalmazása van olyan fontos, hogy ne bízzuk teljesen a mindig jóindulatú és ügybuzgó, de nem mindig gyakorlott és hozzáértő szövegezőkre. Talán a „vonatkozó" rendelkezések szaporítása és szankciók emlegetése nélkül, pusztán józan ésszel is megértethető, hogy a kőre szánt írások szövegezésénél elengedhetetlenül szükséges kikérni az illetékes tudósok felelős szakvéleményét. Fuggert Ferenc, Bp. X. — Szívesen adunk helyet sorainak, noha kifejtett gondolataival nem tudunk fenntartások nélkül egyetérteni. Azt írja: „Mindenki tudja az újságokból, hogy fővárosunknak sok millió forintjába kerül évente a parkok karbantartása, de hogy ez mennyi négyzetméterre lebontva, még sehol sem olvastam. Pedig, ha ezt is tudjuk, és közben látjuk a virágágyások és a dús pázsit letárolását, könnyebb kiszámítanunk azt a kárt, amit az adott parkban a — gyakran személyesen ismert — gyerekek okoznak. Egy négyzetméter felújítása információim szerint — harminchat forint; ennyit fizet a fővárosi tanács a Kertészeti Vállalatnak. (!) S a fenntartás végösszege évről évre emelkedik, amint az új lakótelepek házai között újabb parkokat létesítenek. Mind nehezebb feladattá válik a sajtóban hiányolt kellő védelem, mert a rendszerint idős parkőrök nem tudják megfékezni a garázdálkodókat. (Nem egyet közülük meg is vertek már.) Aztán a parkőrök szolgálata nem terjed ki a legmozgalmasabb esti órákra, amikor — a szülői beterelés, a vacsora, a lefekvés nem lévén egyidejű — a tovább kinnmaradók azt is pótolják, amit a többiek már nem tudnak elvégezni. Olyan szülőt ritkán látok, aki közvetlenül beavatkozik, és gyermekét eltiltja a parkrongálástól, de olyat, aki közönyös, annál többet. És az sem ritka, aki még segít is a csemetéjének, mikor a parki szobrocskák nyakába ülteti, akár, hogy ott lefényképezze, akár azért, hogy a gyerek örüljön. Az ilyen gyerek aztán az elgurult labda után toronyiránt rohanva gázolja le a virágágyásokat, példát mutatva a többieknek, akiknek még maradtak gátlásaik. — Más gyerekére, ha az rongálja a parkot, ritkán szól rá egy-egy felnőtt, de akkor is ki van téve a gyerek — vagy éppen a szülője — vaskos gorombaságainak." — Mint írja, apró jutalmazásokkal, meséléssel dicsérettel ösztönözte a példamutató, „jó magaviseletű" gyerekeket, akik nem rongálták a parkot. Fáradozásainak és ügybuzgalmának, mellyel a parkok védelmére kel, csak elismeréssel adózhatunk, annál is inkább, mert úgy véljük: itt nem csupán a négyzetméterenkénti harminchat forint a tét. A közösségi érzés kifejlesztése, a köztulajdonhoz való felelős viszony a szocialista nevelésnek talán a legnagyobb problémája, és a parkrongálás, kiváltképp ha szándékos, veszélyesebb holnapi kártételek csírája lehet, mint ami kárt pillanatnyilag okoz. De felhívjuk a figyelmét olyan tényezőkre is, amelyeket ha kifelejtünk a számításból, aligha nyerhetjük meg magukat a gyerekeket a parkok védelmére. Javarészt négy fal között nőnek fel a gyerekeink, hovatovább kiszorulnak a bérházak udvarairól is, természetes mozgás-szükségletük kielégítésére nem kapnak elég lehetőséget. Éppen a legsűrűbben lakott városrészekben kevés a játszóterük, a kevés közül is egyiket-másikat nagyobb részben parkosították. Ha tovább fejlesztenénk ezt a „koncepciót", gyerekeinktől még csak a labdát kellene elkoboznunk a belső városrészekben, unokáink pedig már illedelmesen, karbatett kézzel ülhetnének a végleg parkosított játszóterek padjain. Azt hisszük, egyetért velünk abban, hogy a játszóterek — parkok aránypárjában a játszóterek iránti igény a meghatározó tényező. A játék, a mozgás minden egészséges gyermeknek elemi szükséglete. Ahol erre megfelelő teret és lehetőséget biztosítunk, ott több joggal kérhetjük a gyerekek segítő közreműködését a parkok védelmére. És főleg: több sikerrel. Dr. Sch. P. Bp. XI. - Noha azt írja, hogy beküldött verseinek „legkésőbb szeptemberben való közzétételéhez" járul csak hozzá, utólagos engedelmével most, októberi számunkban közöljük azt a két sort, amely „A szép Budapest" című versében leginkább megnyerte tetszésünket : „Némely hajónak még szárnya is vagyon, Ez ár ellen is száguld, mégpediglen nagyon". E két sorból kiviláglik, hogy nem csupán a lejárt határidő miatt tekintünk el a versek teljes szövegű közlésétől. Bálint Menyhért, Bp. XIII. - Azt kérdezi: „Vajon nem volna-e helyes egy új, korszerű pályaudvar építése például a Szegedi út vagy a Róbert Károly körút vonalában ? Ez esetben megszűnnének a jelenlegi sorompók, nem növelnénk fölösleges átutazások tömegével a Nyugati körüli belső városrészek forgalmát, mert csak azok utaznának idáig, akiknek valóban itt van dolguk. Az említett pontról jó közlekedési lehetőségek nyílnának Újpest, Óbuda, Zugló, a belső kerületek, stb. felé. A Róbert Károly körút és a Nyugati közötti területen meg lehetne oldani az égető raktározási gondokat ..." — Szeptemberi számunk üzenetei között választ talál egy, a Nyugati pályaudvar jövőjét illető javaslatra, amely szó szerint egyezik az ön javaslatával: alakítsák át közlekedési múzeummá a Nyugatit. A pályaudvar tervbe vett korszerűsítése viszont arra a kérdésre is felel, melyet leveléből idézünk: ezen a vonalon a közeli jövőben nem számol új pályaudvar építésével a városrendezés. P. I. Bp. V. Helyreigazításként közöljük fölszólaló levelének eme részletét: „A Budapest 5. számának 21. oldalán látható kép szövege helytelen adatokat közöl. Az egykori Váczi körutat az első világháború idején nevezték el Vilmos császár útnak, az Andrássy út — a korábbi Sugár út — 1885 óta viselte e nevét 1945-ig. A fényképet nem készíthette Harsányi József, akárcsak a 7. oldalon levőt sem, legfeljebb reprodukálhatta őket a Kiscelli Múzeumban levő eredetiekről. Az Ándrássy út és a Váczi körút torkolatát ábrázoló fénykép Erdélyi Mór felvétele és az a millenniumi sorozatából való." Bajnok Imre, Bp. XIV. - Júniusi számunk utolsó üzenete önnek is szól. Ami a szép, kifejező budapesti fotókat illeti: reméljük, szaporíthatjuk. Ez egyre inkább csak hely kérdése; fotópályázatunkra már egyre több és jobb anyag érkezik. — örülünk a hírnek, hogy az iskola díszítéséhez, és a pedagógiai munkában is hasznosítják lapunkat. A főváros zászlójának és színeinek a feltámasztásáról nem tudunk — talán nem is volna helyénvaló a zászlókat és a színeket mértéken túl elszaporítani? — Dehogy is zavar soraival; levelét bármikor szívesen olvassuk. Min csodálkozna egy múltszázadbeli polgár ma Budapesten . hogy megváltozott az időmérték, mert az egy-két nap az most legalább félév... ...és az örök legföljebb négy-öt év. (Sajdik rajza) 44