Budapest, 1966. (4. évfolyam)

7. szám október - Szalatnai Rezső: Kinek dirigál a budai Várban Savoyai Jenő?

cege. Az osztrák kereskedők vámmentesen vihettek ki mindent az ország területéről, s főúri és katonai versenytársaik ugyancsak nyerészkedhettek a magyar áruval, nyugaton. Kolonics és Caraffa garázdálkodása csak véres rablás volt, a kutyaarcú kis herceg lovagló ostorával csizmáját ütögetve rendszert teremtett elődei alkalomszerű fosztogatásából. Kedélyesen mosolygott, mikor megkérdezték a titkos tanács ülésén, hogy miből is akarja fenntartani az állandó nagy hadsereget, melyet megszervezett? Miből? Magyarországból! A katonai beszállásolás és élelmezés sehol sem olyan olcsó, mint Pozsonytól keletre, a szolgálatkész magyar földön. A császár hallgatott a szakszerű fejtegetésre, Eugenio di Savoya terveit nyélbe ütötték. Jellemezzem még? Mondjam el, hogyan hallgattatta el a labanc főurak zsémbelését, amikor indítványozta a hadiadó bevezetését? Megmagyarázta nekik, ne tartsanak semmitől. A hadiadót a jobbágyság, a városok s az egytelkes szegény armalista nemesek fogják befizetni, nem a gazdag főúri családok. Azért egy kukkot se többé! S az előrelátó herceg döntött úgy, hogy a bécsi központi hivatalokba, az akkori minisztériumokba, ne kerüljön be magyar főnemes, mert az berzenkedhet s névtelenül is tanácsokat adhat a császárnak. A kancelláriákba az olasz úr főleg nem magyar származású köznemeseket juttatott be, hajbókoló végrehajtóit minden Magyarország-ellenes és magyarságellenes cselszövésnek és jogtiprásnak. Eugenio úr volt az, aki a töröktől visszafoglalt déli országrészeket örökös katonai közigazgatás alá helyezte, nehogy visszakapcsolják ezekét a vidékeket a megújuló magyar közigazgatásba s a sebesült ország Jób-teste visszakapja egységes vérkeringését. Gonosz törpe volt; ő rendelte el, hogy Magyarországot ernyedt gazdasági és társadalmi állapotában konzerválva kell tartani, csak így marad gyúrható anyag a bécsi vezetés kezében. Hosszan sorolhatnók elő a gáncstalan lovag gáncstalan magyargyűlöletének megnyilvánulásait, de azt hiszem, ennyi is elegendő érvnek ahhoz, hogy az eredetileg Zenta városa számára készített lovasszobrát, melyet — kiapadván hirtelen a városi kassza — I. Ferenc József vásárolt meg s rakatta a budai királyi palota főhomlokzata elé — ne tartsuk ott tovább. Ferenc József budai szobor-ajándékai közül az elsőt nagy keservesen, hosszú éveken át húzódó harcok, a szoborra rakott pokolgépek és gyalázó feliratok után sikerült még a király életében eltávolítani a Szent György térről. Ez a gyűlölt Hentzi-emlékmű volt, a budai osztrák várparancsnoké, aki szembeszállt a magyar szabadságharccal s Buda ostroma közben esett el 1849-ben. Hentzi rendelte el a Lánchíd felrobbantását, ő lövetett ágyúival Pestre. A császár sietett emlékét megörökíteni, s el kellett viselnie az eltávolítását is. Savoyai Eugen nagyobb személyiség volt az ostoba osztrák tisztnél. De mégha magunk elé írjuk kétségtelen törökverő csatasikereit is, nemzeti létünk nyilvánvaló ellenségét képtelenség a b, ' Vár előtt 'ovagoltatni. Savoyai Jenő tula^onképpen nem állhatott volna ott, ahol állott, akkor sem, amikor Habsburguralom volt nálunk, s akkor sem, amikor a Habsburg-tengernagy rendezte kerti ünnepségeit a várkertben. Legkevésbé maradhat ott most, amikor a Vár a magyar műveltség múzeumává válik. Róna József szobra ellen semmi kifogásunk, művészi alkotásként változatlanul meg kell tartanunk, csak éppen nem a mai helyén. Nem vagyunk szoborrombolók elfogultságból, gyűlölködésből. Nem távolítottuk el annak a Habsburg-palatinusnak a szobrát Budapest egyik belvárosi teréről, mely nevet is kapott tőle, mert József nádor emberséges volt, sok jót tett a főváros fejlesztéséért, megbecsülte a nemzetet. A művészeti alkotásnak, mely méltatlanul örökíti meg a hazánkat gyarmatsorba rángató ellenségünket, találunk helyet másutt, a főváros más pontján, talán egy parkban, de nem állhat a fő helyen, országvezérlő gesztussal nem kísérthet feketén a Vár élén! Savoyai Jenő helye mást illet meg, talán Mátyás királyt, akinek fénye nem kopott meg máig, s aki Budát híres és szép várrá formálta. Fadrusz János kolozsvári szobrát, illetve annak mását kellene a Vár elé állítani. Kultúránknak is olyan vezérlő személyisége volt Hunyadi János fia, oly pazarul építkezett és szépített mindenfelé az országban, a Várba kerülő gyűjtemények úgyis regélni fognak kezdeményezéseiről és alkotásairól, hogy szobra csak teljessé tenné jelenlétét, valóban szimbólummá válna, amelyre emelkedett szívvel tekintene fel minden járókelő. De akárhogy is döntenek az új szoborról, a mai nem maradhat ott, ahol a magyarok országépítő emlékéről lehet csak szó! Szalatnai Rezső KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖNYVEK Alpatov, M. V.: A művészet története 1. 170, Ft Alpatov, M. V.: A művészet története 2. 200, Ft Artner Tivadar: Évezredek művészete 62, Ft Broby-Johansen, R.: Ember és művészet 54. Ft A Drezdai Képtár 1. XV - XVIII. század 180. Ft A Drezdai Képtár 2. Modern Képtár 205, Ft Az Esztergomi Keresztény Múzeum Képtára 250, Ft Kaphatók az EGYETEMI KÖNYVESBOLTBAN Budapest, V., Kossuth Lajos u. 18 33