Budapest, 1966. (4. évfolyam)

7. szám október - Földes Péter: Budapest kirándulóhelyei és a munkásmozgalom

telepedve művelődésüket tágító előadásokat hallgattak. Igen sok csoportnál azonban jóval több is történt ennél. Eldugottabb helyen a szigorúan tiltott dalokra is rágyújtottak, az ismeretterjesztő előadást szabályos politikai szemináriummal helyettesítették, forradalmi verseket szavaltak. Az illegális kommunista pártnak nagy be­folyása volt a munkás turistákra. Ezen kívül a párt gyakran gyűjtötte össze kirándulásokon tagjainak egy-egy csoportját és szimpatizán­sokat, hogy az aktuális politikai és harci kér­désekről tájékoztassa őket. Sokszor a túrákat használta fel arra, hogy valamelyik vezető sze­személyesen megismerhessen fontos feladat­ra kiszemelt elvtársakat. A nemrég elhunyt Gergely Sándor, aki a 20-as években számos túrán tartott előadást, „Tiltott utak" című regényében saját tapasztalatai alapján mu­tatta be az illegális párt szerepét a túrák meg­rendezésében, meg azt a szervezettséget, odaadást, amellyel bátor elvtársak fedezték ezeket az illegális találkozókat és előadásokat. Minden hétvégen detektívek, rendőrök, csendőrök cirkáltak a kirándulóhelyek kör­nyékén. Nevezetes eset, hogyan járt túl egy ízben Stromfeld Aurél a detektívek eszén. A monarchia egykori ezredese, akit az ellenfor­radalmi rendszer az 1919-es Vörös Had­seregnél betöltött vezérkari főnöki tiszte — és főleg e hadsereg győzelmei — miatt meg­fosztott a rangjától, lelkes turista volt, és a történet idején, 1924-ben a TTE Magán­tisztviselő Szakosztályának az elnöke, ő a túrákat mindig politikai munkával párosítot­ta. Egy ízben a TTE több csoportja hozzá­tartozók részvételével monstre túrát rende­zett. A túra fénypontja Stromfeld politikai előadása lett volna, de éppen annak megkez­dése előtt az őrködő elvtársak tudtul adták, hogy a tisztást detektívek vették körül. — Most majd a gyerekeknek fogok mesét mondani — jelentette ki nyugodtan Strom­feld. A detektívek odatoppanva, csak egy kato­nás külsejű férfit találtak, akit kipirultán figyelő gyerekek sokasága vett körül, elra­gadtatottan hallgatva a jól megtermett bácsi meséjét. A szülők békésen heverésztek a fű­ben. A detektívek dolguk végezetlenül tá­voztak. Szaton Rezsőné Stromfeld meséjének a tartalmát is feljegyezte. Egy szegény asz­szony munkába menés előtt mindent elő­készít, amire kisfiának napközben szüksége lehet. Amikor a gyerek felébred, az előkészí­tett tárgyak sorban elmondják, kik és mikép­pen készítették őket. Stromfeld hangsúlyoz­ta — és ez a felnőtteknek szólt —, hogy éppen az értékek megteremtői részesülnek leg­kevésbé munkájuk eredményéből. Stromfeld turistáskodása más tekintetben is nevezetes. Katonai tudását szerette volna a munkásosztály javára gyümölcsöztetni; amikor átvette az R-gárda, a szociáldemok­rata párt rendező-gárdájának vezetését, előbb a gárdát újjászervezete baloldali érzel­mű elvtársakból, majd hozzáfogott, hogy ezt a kemény kis csoportot a magyar munkásság rohamgárdájává képezze ki. Túrákra vitte, és hol a budai hegyek egy elhagyott sóderbá­nyájában, hol az aquincumi amfiteátrumban tartott harci gyakorlatokat velük. A kevély­nyergi menedékház létrehozásának is Strom­feld volt egyik leglelkesebb kezdeményezője. (Maguk a munkásturisták vitték fel az építő­anyagot, és maguk is építették fel.) Ott ren­dezgetett, tervezgetett az épülő falak között 1927 egy hűvös őszi napján, meghűlt, és két hét múlva meghalt. Stromfeld Aurélon kívül — hogy csak kapásból említsünk néhány nevet — Dr. Schönstein Sándorról, Martos Flóráról, Jó­zsef Attiláról, Vándor Sándorról, Braun Évá­ról, Ságvári Endréről is sokat beszélhetne a budai hegyek munkásmozgalmi krónikája — ha volna ilyen, ha összegyűjtötték volna. Számtalan emlékezetes mozzanat, ma már történelmi nevezetességű esemény játszódott le Budapest valamennyi kirándulóhelyén, de az egyesületben illegális propagandát folytat vagy a túrán illegális összejövetelen vett részt, azt kizárta a tagok sorából. És amikor az egyesület Keresztes-Fischer belügyminisz­tersége idején — különben csekély összegű — állami támogatáshoz jutott, ezt féltve, mindenféle politikai előadás vagy mozgalmi dal ellen szót emelt. A túrázó fiatalabb és öregebb munkások, alkalmazottak azonban nem igen vetették alá magukat a tilalmaknak, és ha kellett, vállalták a következményeket. A harmincas évek vége felé egyre gyak­rabban és durvábban támadtak rá a munkás turistákra a nyilasok. A legnagyobb port ezek Kultúrelőadás a gödi „Fészekben". (1932) Révai Dezső felvétele (A Legújabbkori Történeti Múzeum fotóarchívumából) csak az egykori részvevők — ma ősz vete­ránok — emlékeznek rájuk, írásban alig je­gyeztek fel valamit belőlük. S még e ritka fel­jegyzések is többnyire hiányosak, vagy a pontos helyszín, vagy a történet dátuma vagy a legfontosabb szereplők neve nincs említve bennük. Az egyik Vörös Segély monstre túra — ezt tudjuk — Csillebércet tűzte ki találkozóhe­lyül. Az ilyesmire a meghívás élőszóban és ilyen fogalmazásban történt: — Ugye ráérsz jövő vasárnap ? Túrát ren­dezünk. Egészen magunk között leszünk ... A kommunisták és a szimpatizánsok ebből megértették, hogy fontos, áldozatot igénylő párt-rendezvény készül. Vasárnap azután több csoportban, más-más végállomásról in­dultak el a meghívottak. A végcélt a csoport vezetője is csak az útközben talált eligazítók­tól tudta meg. Csillebércen aztán a csoportok találkoztak, és közösen telepedtek le. Ekkor valaki kiadta a jelszót: „Elvtársak, gondolja­tok a bebörtönzöttekre!", és megindult a gyűjtés. A túra minden részvevője odaadta a nála levő pénzt a Vörös Segély javára, a lebukottak hozzátartozóinak támogatására. A TTE központja küzdött a kommunista befolyás ellen. Akiről megállapította, hogy közül az esetek közül a „Pösinger majori" verte fel, 1937 májusában. A három Metzger testvér vezetése alatt álló nyilas csapat a Frankhegyről a farkasréti végállomás felé igyekvő, nőkből és férfiakból álló, 18 főnyi csoporttal szólalkozott össze, majd ásóval, kapával rontott rájuk. Az odaérkezett három rendőr nem avatkozott bele a véres dulako­dásba, hanem azzal az ürüggyel, hogy hívja a riadókocsit, eltávozott, és ezzel alkalmat adott a merénylőknek az elmenekülésre. A közvetlen életveszély sem tartotta vissza a munkás turistákat, sem a természetjárástól, sem — jó részüket — az annak kapcsán vég­zett politikai munkától. Ez az elszántság, odaadás alapozta meg a két világháború közötti időben a Természetbarát mozgalom hírnevét. Budapest kirándulóhelyein az ellenforra­dalmi időszakban nemcsak „munkaembe­rek", hanem harcos szocialisták százai neve­lődtek. Ajánlatos volna, hogy a Magyar Ter­mészetbarát Szövetség, a munkás turista moz­galom mai utóda, a még fel nem jegyzett eseményeket összegyűjtse. Ha máshol nem, az egyes menedékházak emlékkönyveiben kellene megörökíteni a környék párttörténeti nevezetességeit. 23

Next

/
Thumbnails
Contents