Budapest, 1966. (4. évfolyam)

6. szám szeptember - Varga Domokos: A budai erdők sorsa

Gyermekjátszótér Nem lehet kiszámítani, hogy mivel szeretnek játszani a gyerekek. Egy rongyocskába tekert fadarab sokszor kedvesebb, szebb a gyerek szemének, mint a beszélő, alvó, lépegető, aranyhajú, selyemruhás baba; a bodzafasíp szebb dallamokat ad a gyermeki fülnek, mint a méretarányosra lekicsinyített zongora: egy pálcán messzebbre lehet vágtatni, mint a sörényes, felszerszámozott hintalovon. Azt hiszem a gyermekek szívük szerint nem a legjobban szeretik a kész játékokat és talán atlantiszi világukban megvetik azokat a felnőtteket is, akik a játékokat kitalálják és elkészítik. A gyerekvilág tele van csodákkal, a fantázia és a cselekvés, az ábrándok és a megismerés vagy félig megismerés csodáival. A kész játékoknak csak egyszeri csodái vannak. VaJóban -sokkal érdekesebb, ha egy fadarab megszólal, mintha egy baba a hajlításra ,,mamá"-t nyögdécsel. Nagyobb varázslat egy pálcán lovagolni, mint egy hintalovon. Igaz az is, hogy a legnagyobb varázslat egy valódi pónilovon lovagolni. Menjünk csak végig a városon. A kőrengeteg tisztásain itt-ott különös, titokzatos nép végzi érthetetlen szertartásait, rendezi mágikus összejöveteleit és ünnepségeit. Mi már elfelejtettük azt a világot, amely nekik olyan eleven, mint nekünk a havi költségvetés, a hivatali és társadalmi kötöttségek, a piros szórakozások szigetei a szürke hétköznapokban. Csak sokkal szebb. Nézzük csak ezt a különös népet. ők a mi gyerekeink. Megtöltik a játszótereket. Mi azt mondjuk, hogy játszanak. De, hogy valójában mit is csinálnak, azt csak ők tudnák megmondani, ha akarnák, ha akadna köztük áruló. Egy kisfiú rugdal egy labdát. Felrúgja a domboldalon, a labda visszagurul, a kisfiú nevet, megint fölrúgja a labdát. Úgy elmélyed, hogy háromszori szólítást alig vesz észre. Rugdalja a labdát és nevet. Mit nevet? Minek örül annyira? Mit gondol, mit érez? Csak ő tudja és néhány év múlva már ő sem. El fogja felejteni, ahogyan mi is elfelejtettük. Sajnos. A játszótereknek nevezett csodálatos szigeteket ellepi ez a különös, idegen nép. Nem Polinézia vagy Mikronézia szigetei ezek és mégis úgy helyezkednek el az irdatlan kőrengetegben. Sokszor kopár és szürke falak határolják őket, sokszor még egy bokor sincs rajtuk és mégis . . . A gyerekek tudnak ezekről a szigetekről. Térkép és iránytű van a fejükben, az ösztöneikben, mint a vándormadaraknak. És a térkép után elindulnak megkeresni a legközelebbi játszótereket. Magányos gyerekek, vagy kis csoportok barangolnak olykor az utcákon látszólag céltalanul. Ha megkérdezik őket, hogy mit keresnek, zavartan, vagy MTI fotó — Fényes Tamás felv. hamiskásan pislognak, mondanak valami sematikusát. Nem árulják el, hogy mit keresnek. Ők a felfedezők. Bátor hajósok, akik az északnyugati átjárót keresik, bontott vitorlákkal vágnak neki az ismeretlen tengernek. Nem törődnek a veszélyekkel, a mozgó zátonyokkal, az emberevőkkel, az ordító vadállatokkal. Mennek belső térképük alapján. Keresik a játszótereket. Talán a legnagyobb ajándék, amit a komoly és komor felnőttek, a városrendezés parancsnokai, a kerületi tanácsok hatalmasságai a gyermekeknek adhatnak: a játszótér. A játszótér a kőrengeteg mosolya. A játszótér a felnőttek sugallatszerű visszaemlékezése az elfelejtett paradicsomi szigetekre. A játszótér rezervátum, ahol még eredeti pompájukban nőnek, tenyésznek a piros színű tulipánfák, a pálmák és a kenyérfák. A játszótéren belül más törvények uralkodnak, mint a KRESZ törvényei. Nézzétek csak a gyerekeket a játszótéren. Mennyi lehetőséget ad az utakra teregetett Dunakavics. Hiszen kincsek vannak közte, fehér és színes, kerekre koptatott kövecskék, simák és olyan jó megtalálni és mutogatni, majd zsebredugni őket. Ha a gyereketek kavicsokat visz haza a játszótérről, ne mondjátok neki, hogy az szemét. Ne rúgjátok szét a homokvárakat, mert igazi városok, nagyszerű paloták omlanak ilyenkor össze. Ne vegyétek el a gyerekektől az értéket, ne tanítsátok őket a rombolásra. És mennyi minden van még a játszótéren. A hinták a hullám ringását adják, a föl- és leszállás örömét. Budapest tele van mindennapi játszóterekkel-Nem egyformák ezek a játszóterek. Egyik fákkal, bokrokkal gazdag, homokozója van és lengő hintája, a másikat kavics borítja és magas házfalak szegélyezik. De egyre több lesz a játszótér. Új szigetek bukkannak fel a vizek mélyéről, vándorló gyerekek találják meg őket és benépesítik játékokkal és kacagással, ahogyan benépesült egyszer Polinézia. Korolovszky Klári KISS DÉNES ESŐ UTÁN Eső után szép ez a város, mint a modern képeken. Eső után fog el halálos város-szerelem. Micsoda pompa földön, égen, kinyiinak futóka-neonok, traverz-ágakra kúsznak kéken. Eső után, boldog vagyok. Eső után, mondja barátom, az aszfalt márványosan ragyog, zománctüzek lobognak úton, házon. Eső után, menjünk gyalog. Eső után a szó is fényes, akár a gyermekeké. Finom máglyáin elégve állhatunk egymás elé. Ma ünnep van. Eső utáni, tiszta emberek járnak az utcán. Ma csak muzsikálni, muzsikálni lehet. 243