Budapest, 1966. (4. évfolyam)

4. szám július - Dr. Hajnóczi Gy.—Dr. Póczy K. Aquincum felújítása

áramelosztó épületének toszkán és dór oszlopai, porticusai és timpanonjai voltak — és vannak — hivatva erősbíteni. Ez néha olyannyira sikerült, hogy külföldi professzorok is ámuldoztak, azt hivén, hogy ezek az eredeti maradványai a városnak. Nem ülő — és történetieden is — elítélni az elmúlt korok azon ténykedéseit, amelyeket a jószándék vezetett —, de itt valahogy a bábák között elveszett a gyerek, a késő eklektika épületei fölénőttek és elnyomták a fűbe és a gazba süllyedő romokat — azokat, amikért amazok emelkedtek. A távlati terv igyekezett ezeket a hiányosságokat megszüntetni, és a jelenleg már feltárt, meg a feltárandó nyugati városrészt és az amfiteátrumot egy nagy műemléki egységbe összefoglalni. Egy évtizede az Aquincumi Múzeum előtt a nagy közfürdő még ilyen omladozó állapotban volt ( Vadas Ernő felv. 1957), az alsó képen a fenti fürdőnek egyik részletét, a melegvizes termet látjuk mai, felújított állapotában Aquincum felújítása Óh, más táj van-e még, ahol így tud a rest Aranynap haldokolni, s hanyatlani dicsőség? Tóth Árpád: Aquincumi korcsmában. 1922 Aquincum szentendrei úti romkertje úgy él a pesti emberek tudatában, mint afféle városszéli temető, amelybe régóta nem temetkeztek, de valamüyen okból mégsem szüntették meg. Árnyas fák, bedőlt fedelű szarkofágok, hallgatag sírtáblák, gyepverte kőhalmok képe kísért sokakban — talán kisdiákkori kirándulás emlékeként —, a régmúlt idők iránti kíváncsiság és nosztalgia keveréke, romantikája. Ez a hangulat egy egész korszak itt rekedt késői visszhangja, azé a koré, amely felébresztette Csipkerózsika-álmából a múltat, de sorsára bízta, meghagyta múlandó múltnak. A második világháború után a pusztuló romoknak ez a romantikája lassan időszerűtlenné vált. Máshol, más országokban talán már korábban belátták, hogy a „leletek", a közvetlenül és könnyebben feldolgozható, helyreállítható és bemutatható feliratos emlékek, iparművészeti és képzőművészeti tárgyak mellett az építészet emlékeivel is törődni kell a tudományos vizsgálódáson túlmenően is. Olyan állapotban kell megőrizni azokat, hogy mindenki előtt — a széles közönség előtt — érthetőkké, élvezhetőkké váljanak. A műemlékvédelemben bekövetkezett szemléleti változás állította meg Aquincum romjainak a további pusztulását, és az — a még idejében született felismerés —, hogy nem vagyunk olyan gazdagok, hogy veszni hagyjunk olyan értéket, amellyel kevés európai metropolis dicsekedhet: Aquincumban a római kori település egyik összefüggő része szinte teljesen bemutatható. Mindenféle romantikát pedig véglegesen félretol a szükség: Aquincum környékének rendezése az egész Óbuda egyik legfontosabb — és legnehezebben megoldható — városrendezési kérdése lesz a közeljövőben. Aquincum sorsa tehát két, egymástól elválaszthatatlan tényező alakulásán dől el: müyen lesz magának az antik városnak az arculata a korszerűnek vallott műemléki elvek érvényesítése következtében, és müyen lesz az ókori és a — fokozatosan kiépülő — mai város viszonya. A Műemlékvédelem 1962. évi 4. számában megjelent „Aquincum polgárváros műemléki helyreállításának a távlati terve" című cikk ezt a két szempontot választva vezetőül vette számba a teendőket és a lehetőségeket. Áttekintette a romterület múltját, környékének szerencsétlen városképi alakulását, a különböző utakkal való széttagoltságát. Leírta a környék „antik" hangulatát, amelyet az ókori város közepén pöffeszkedő múzeum, az Aquincum HÉV állomás és az A terv elkészülte Óta eltelt négy év nagy változásokat hozott Aquincum életébe, roszszakat is, jókat is, a jelek szerint azonban a jók vannak túlsúlyban. Az elképzelés eddig az volt, hogy Aquincum annyi, amennyit a múlt század nyolcvanas éveitől kezdve kiástak s ami a kerítésen belül ma a nagyközönség számára is hozzáférhető. Ennek következtében a közelmúltban a romterület szegélyén a régi útkaparó ház mellé újabb épületeket emeltek, s az egyik sportegyesületünk bejelentette igényét a város nyugati, feltáratlan részére, amelynek antik köveit a jelenlegi bérlő, az állami gazdaság kitermelte, kocsiszámra hordatta el ismeretlen helyre és ismeretlen rendeltetéssel — ugyanakkor, amikor a másik — a már ismert — rész helyreállítására a főváros milliókat helyezett kilátásba. Ezeket a kisebb és nem orvosolhatatlan disszonáns hangokat a továbbiak elfeledik