Budapest, 1966. (4. évfolyam)
3. szám június - Gerő László: A budavári palotaegyüttes helyreállítása
lakhelynek végül is a kegyelemdöfést az egyesült keresztény seregek ostroma adta meg, mely Budát 1686-ban a török uralom alól felszabadította, az eleven várost és az ez ideig még álló palotát azonban romba döntötte. A bajor választófejedelem Budát a Rácfürdő tájékáról támadta csapataival, és tüzérsége a makacsul ellenálló törököktől megszállott palotafalakat a hosszú és heves ostromban teljesen rommá lőtte. A romokon berendezkedő osztrák katonai igazgatás csak lassan tudta a várost újra telepíteni, és Buda, a középkorban Európa egyik nagyvárosa nehezen talált ismét magára, formálta ki új arculatát az ekkor dívó barokk köntösben, mely azt a keveset is elborította, ami itt-ott a gótikus városból még megmaradt. Ilii/ tiirtPílt a Pa 'ota ese t ében is, amelynek lyy lUllblll romjait elhordták, de helyére a XVIII. század elején — szerény igényű nyakkal — egyikben a Fadrusz-féle oroszlános kapu — új szárnyat csatolt. Ez az új épület már nem fért el a Várhegy déli csúcsának egyre szűkülő platóján. Ezért Ybl kénytelen volt a krisztinavárosi völgy felé az egyébként töretlenül körülfutó középkori várfalakat e helyen megszakítani, hogy hatalmas, számos pinceemeletet tartalmazó tömbbel alapozza meg az új szárnyépületet. Már Ybl foglalkozott a Szent György térre néző barokk Fegyvertár, az ún. Zeughaus lebontásának gondolatával, helyébe új épülettel akarta kiszolgálni a palota bővült igényeit. Tervében ezt az épületet üvegezett folyosó kötötte volna össze a főépülettel. Yblnek ez a terve azonban nem valósulhatott meg. Krisztinavárosi palotaszárnyának építése is csak a palotaudvar mai szintjéig jutott el, amikor tervezője meghalt (1891). Utódja, Hauszmann Alajos tovább bővítette a palotát, megkettőzve annak dunai homlokzatát. Hauszmann terve is azzal járt, hogy barokk épületet emeltek, mely inkább hasonlított kaszárnyához, mint királyi lakhoz. Ezt a jelentéktelen épületet tulajdonképpen csak Mária Terézia idejében, a század második felében bővítették palotává, Franz Anton Hillebrand tervei szerint, oszlopokkal díszes középrizalittal a dunai fronton. De még erre sem volt szüksége a Bécsben tartózkodó császárnak; budai palotáját a Nagyszombatból ide költöző egyetemnek adta ideiglenes szállásul, majd a nádor lakott benne, és e közben többször is átalakították. Az 1848 -49 évi szabadságharcokban honvédeink megostromolták a várat, és az ostromban a palota leégett. Nemsokára helyreállították ugyan, de az 1867 után sorra kerülő koronázás alkalmával kicsinek bizonyult, és ezért Ferenc József kibővíttette. A megbízást Operaházunk építője, Ybl Miklós kapta 188i-ben; ő a Mária Terézia-féle épülethez a Krisztinaváros felé, rövid kis épületszára Zeughaus-t lebontották, de most már zárt épülettömb kötötte össze az új részt a Mária Terézia-féle barokk palotával. Az újnak is, mint a réginek, azonos kiülésű párkányai, lábazata, nyüásritmusa és nyílásméretei voltak. Csak a részletek mások: szecessziós, késő eklektikus képzésük kissé idegen az egyszerűbb felfogású barokk homlokzattól. A századfordulói bővítés azonban tömegében alkalmazkodott a XVIII. századi palotához, és ezért csak megismételte annak oszlopdíszes, középrizalitos tömegét. A Duna felé előugró két rizalit viszont azt okozta, hogy a palotatömeg új középtengelye hátrányosan visszaesett. Ezt a hátrányt óhajtotta Hauszmann ellensúlyozni a középső nyílt lépcsővel, az oszlopos kolonnáddal, a timpanonos középrésszel, főként pedig a kupolával; az immár túlságosan hosszúra nyúlt épület egyhangú vízszintességét ezzel akarta föloldani. Ugyanezért alkalmazhatta a tetők játékos ritmusait, a sok sarok manzárdkupolával, tetőablakarchitektúrával, füzérekkel. ÍQIC L__ a budai palotaegyüttes a háború l34u~UCll legsúlyosabban sérült épületei között, tető nélkül, kiégett belsővel, füstös romhalmazként maradt ránk. A hatalmas méretű, sok tízezer köbméter térfogatú épületegyüttes helyreállítása rendkívüli erőfeszítést igényelt. Ezért már az első években fölmerült az a gondolat is: nem volna-e helyesebb az egész kiégett együttest, az egykori királyi palotát, a fölszabadult országmúltjának, és a rossz emlékű múltat lezáró világháborúnak emlékeztető tanújaként — romjaiban meghagyni, és így bemutatni. Fővárosunk szeretett arculatában azonban a budai Várhegy mindig jelentős szerepet játszott, s külön is kiemelkedett a hegynek a Dunához legközelebb eső, déli csúcsán álló palota épülettömege. A tetők játékos körvonalával, középen a kiemelt kupolával, a főváros egyik legszebb városképi látványát alkotta. A megszokott kép miatt ragaszkodhatott a magyar közönség a középső tengely kupolás tömegéhez. Az első terv szerint ugyanis nem lett volna kupola, hanem a középrészt kisebb, kiemelkedő négyzetes tömb hangsúlyozta volna. Erre utalt a régi barokk épület, és a szintén Mária Terézia-kori legnagyobb barokk kastélyunk is: az Esterházyak fertődi rezidenciája, ahol szintén csak toronyszerűén kiemelt, sík tetejű középrészt találunk. Az így előterjesztett terv általános ellenállásba ütközött. A szélesen megnyüvánuló kívánságnak engedve az Építésügyi Minisztérium a palota terveinek kupolás megoldására írt ki tervpályázatot. A beérkezett pályaművek és a megbízott tervező variánsaiból került ki az immár elkészült dob és kupola, amelyben végül is a szakértő bizottság egyetértett. A helyreállítást megelőzően az elpusztult palotakertekben végzett régészeti kutatások nyomán a palota történeti fontossága is kidomborodott. Ezért az együttes eredeti tömegében való helyreállításának tábora megerősödött. Kezdetben ugyan még szó volt bizonyos leegyszerűsítésekről, sőt, az épület nagyságának bizonyos csökkentéséről is. Csakhamar kiderült azonban, hogy a palotaegyüttes — átgondolt egész, melynek megbontása számos részletre is károsan hatna. Ezért végül az eredeti alakzat megtartását tűzték ki célul, sőt, mivel a tetőkön kezdeményezett egyszerűsítések nem adtak megnyugtató városképi hatást, azokat is úgy kellett módosítani, hogy a helyreállított palota képe közelebb kerüljön a megszokott régihez. Hosszú ideig bizonytalanná tette a helyreállítást az a meggondolás, hogy mire használják a hatalmas épületkomplexumot, és csak azóta haladnak a munkák tervszerűbb ütemben, amióta végső döntés született a palota felhasználásáról. Mint köztudomású, déli szárnyába a Főváros Történeti Múzeuma, Dunára néző részébe a Nemzeti Galéria, a Szent György tér felé a Legújabbkori Történeti Múzeum, végül a Krisztinára néző szárnyba a Széchenyi Könyvtár költözik majd. A palota déli részei az 1686-os ostromban. (Hallart rajza után Wening metszete) 18
