Budapest, 1947. (3. évfolyam)

12. szám - LESTYÁN SÁNDOR: Tóth Gáspár magyar szabó

Tóth Gáspár tehát nemcsak első verseskötetének kiadásában segítette a költőt, ő öltöztette fel az első rendes ruhába is. Aki eddig rongyokban járt, most díszes viseletben feszengett, szinte gyermekes örömmel, bár örömét zavarta, hogy mindezt hitelbe szerezte. Nagyon nyomhatta lelkét a Tóth Gáspár féle adósság. A költő egy esős napon (szürke volt a menny, mint a bakancsos köpönyeg) szobájában várta, hogy kiderüljön, mert sétára készült. Egyetlen barátjára, a költészetre gondol: Leend-e haszna verseimnek ? Túlélik-e majd apjokat ? Ragyognak-e holdként fölöttem, Ha sírom éje befogad ? . . . De már derül ! Szivárvány támad Amott a rákosi mezőn, Sétára hát ! . . . csak el ne csípjen Valamelyik hitelezőm. Tóth Gáspár nyilván nem sürgette Petőfit az adósság kifizetésére. Nem is kellett őt sürgetni. Mihelyst pénzre tett szert : nyomban fizetett. »Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy segédszerkesztő, ki díszes hivatalába beleunván, utazni ment.« így kezdi az Üti jegyzeteket, melynek elején szó esik a kancamente és a hozzátartozó díszviselet mesteréről is : »Eljöttömkor adósságot is fizettem . . . Tóth Gáspárnak tartoztam egy atilla s nadrágárával . . .« A szabómester neve három esztendővel később ismét Petőfi tollára kerül, ekkor azonban már kard veri a költő oldalát, s nem darutollas túri süveget, hanem lengő, pirostollas Kossuth-kalpagot visel. Negyvennyolcas naplójában emlékezik Petőfi Tóth Gáspárról, mikor március 15. eseményeiről ír : ». . . Választmány neveztetett ki, Budára menendő s a helytartó tanácsot felszólítandó, hogy a cenzúrát rögtön eltörölje, Stancsicsot szabadon bocsássu, s a katonaságnak rendeletet adjon, miszerint ügyeinkbe semmi szín alatt be ne avatkozzék. A választmány tagjai : Egresi Sámuel, Gyurkovics Máté, Irányi Dániel, Iritiyi József, Kacskovics Lajos, Klauzál Gábor, Molnár György, Nyári Pál, Petőfi Sándor, Rottenbiller Leopold, Staffenberger István, Tót Gáspár, Vasvári Pál.« Együtt vannak már : költő és mecaenása, segédszerkesztő és szabója, adós és hitelező, együtt vannak a Pilvaxban, az ifjúsággal, a József-napi vásárosokkal, együtt szívben és lélekben, együtt a szabadság utáni hevülésben, a lázadásban, ami a forradalmat szülte. És Tóth Gáspár magyar szabó portréja itt tökéletesedik. Az események ellenállhatatlanul sodorják magukkal a csendes Magyar-utcai műhelyből a forradalom viharába. Orcája pirt kap a márciusi fuvallatban. Törzshelye van a közvélemény asztala mellett. Együtt tervezi az ifjakkal a március 19-i lakomát, melyre Petőfi a Nemzeti dalt írta. Azon a borongós, szürke reggelen, mikor a magyar szabadság megszületett, a rend fenntartására és a határozatok végrehajtására választott »bizottmány« tagja lett. Neve ott szerepel — éppen Petőfi Sándor neve alatt — a »Hazafiak!« kezdőszóval nyomtatott plakáton. Rottenbiller Lipóttal, Klauzál Gáborral, Irányi Dániellel, Irinyi Józseffel, Vasvári Pállal. Jókaival és Petőfi Sándorral tart egész nap, szakadó esőben, tízezrek élén. Vájjon mit érezhetett, mikor este, a színházi ünnepség után, hazatért a Magyar-utcába? Érezte-e úgy a nap jelentőségét, mint a költő, kinek négy esztendővel azelőtt kiadáshoz segítette első verseskötetét? Érezte-e, hogy az ő helye már akkor ki volt jelölve a márciusi napok halhatatlanjai között, mikor Vörösmarty kezet szorított vele a Nemzeti Körben, mondván : »Nem veszhet a magyar soha, ebből látom!« Érezte-e, hogy a márciusi forradalomhoz az is hozzátartozott, hogy akik az élére állottak, a maguk sorába vették őt, a szabóiparost? Érezte-e, hogy a szabadság az ő személyében lett az egyenlőség jelképe? A negyvennyolcas forradalom nem adott díszes hivatalt, magas méltóságot sem költőjének, sem szabóiparosának. Nem is vágyott egyikük sem hivatalra, méltóságra. A költő tovább dalolt, a szabó pedig tovább szorgoskodott műhelyében. De Tóth Gáspár egyénisége kikívánkozott a szabóműhely falai közül. A Pesti Hirlap március 18-án megjelent számában találkozunk a nevével, abban a helytartótanácsi leiratban, amit előző napon kapott a városi tanács. A helytartótanács »a sajtó útján elkövethető visszaélések és kihágások megbírálása végett rendelt ideiglenes bizottság« egyik tagjává nevezte ki. A csoportképen új szereplők jelennek meg körülötte : Fáy András, Eötvös József, Trefort Ágoston, Bajza József, Kemény Zsigmond, Fényes Elek, Deák Ferenc, Szalay László. Igaz, itt már nem ő az egyetlen iparos a névsorban, mert Szilágyi István gombkötő is a bizottság tagja lett ; ketten képviselik a kézműves társadalmat az országoshírű férfiak között. A. Magyar-utcai szabómester talán észre sem vette, hogy személyében a városi polgárságnak az a rétege áll a zászlóvivők sorában, amely eddig hátul kullogott. Ki volt, mi volt a márciusi forradalom előtt az iparos? Urak cselédje, akit szolgálatáért —jól vagy rosszul — megfizettek. A nemzeti öntudatraébredés idején a »magyar szabót« ugyan már valami halvány tiszteletadás koszorúzta, s ez egyben annyit jelentett, hogy megszaporodott a bajuk a hivatalos hatóságokkal. Az osztrák önkény tűzzel-vassal irtotta a magyarosodást, nemcsak nyelvben, hanem viseletben is. A forradalom kitörésének esztendejében több mint 350 »német szabó« volt Pesten és csak 24 »magyar szabó«. A márciusi napok után a »német szabók« ijedten szedték le sárga-fekete színben mázolt cégéreiket a boltajtók mellől, a kirakatokból estétől reggelig eltűntek a szárnyas bársonykabátok, bécsi pantallók és széleskarimájú köcsögkalapok, a majszterok azonban szívükben a régiek maradtak, legfeljebb már nem merték gúnyolni Tóth Gáspár vagy Klaszy Vendel mestert, akik évekkel azelőtt piros-fehér-zöld mellényt szabtak a »Védegylet« tagjainak, s nem vállaltak más munkát, mint Atillát, meg Zrinyit. Nemcsak bátor kiállás volt a forradalom előtt a »magyar szabóság«, hanem tüntetés is. És az egyik ilyen tüntetőt a forradalom viszi magával, iparos létére súlya van, a hatóságoknak számolni kell vele, s személyében az a társadalmi réteg jut vezetőszerephez, melyet eddig távoltartottak a közélettől. Május 10-én este a »Nemzeti Kör« és a »Forradalmi Csarnok« ifjúsága macskazenét ad báró Lederer Ignác lovassági tábornok, budai fő-hadi-kormányzó lakása előtt, mert az nem akarta kiadni a nemzeti kormánynak a várbeli lőfegyvereket. A tábornok katonaságot vezényelt a fegyvertelen nép ellen. A Szent György -téren vér folyt, a tüntetők vére. A minisztertanács vizsgálatot rendelt el. A vizsgálóbizottság elnöke Zoltán János »álladalmi titkár«, tagjai pedig polgári és katonai személyek, vegyesen. Az öt polgári személy között szerepel Tóth Gáspár is. A pesti nép százával olvassa a kiragasztott plakátokat, Deák, Széchenyi. Szemere, Klauzál és Eötvös aláírásával; látja rajta Tóth Gáspár nevét ; már ismerik, tudják, hogy közülök 448