Budapest, 1947. (3. évfolyam)

12. szám - TERSÁNSZKY J. JENŐ: Buta zúgolódás (Elbeszélés)

TERSANSZKY J. JENŰ Kontraszty László rajzaival A. méltóságos úr, névszerint Zsenditze Elek doktor, megtörüli homloka izzadtságát és (bocsánat!) csöpögő orrát a kabátujjába, majd nagyot köp a markába és nekifohászkodik, hogy megragadja a nehéz fejsze nyelét. Foglalkozásbeli favágók szakasztott így cselekszenek. Kivéve, hogy a kabátujjuk nem valódi angol szövet és a markuk nem puha, elkényeztetett marok. Dehát az idő Budapest ostromának kellős közepe. A helyszín egy úri, kétlakásos budai villának óvóhelye. Helyesebben mosókonyhája. Mivel ez a legbiztosabb hely az épület alatt. Félig sziklába robbantva, a domb hajlásának természetes védelme alatt. A villát hatalmas légiakna telitalálata érte. Rémségesen föst. Szörnyű kár a drága bútorokért. Többek közt a második emelet egyik falán egy valódi, Paál Lászlótól való őszi hangulatban lehet gyönyörködni az utcáról. Meg egy ófrancia, kézikovácsolású csillár is ott lóg a fél mennyezetről. Az óvóhely azonban semmi kárt nem szenvedett. Mégcsak ablaka is épen maradt a rettenetes rázkódás után és tejüvegén elég világossággal látja el a helyiséget. Viszont a legnagyobb csapás mégis csak az óvóhelyen érte a villa lakóit. A villany, a gáz már rég tönkrement. A vízvezeték tartotta ki legtovább az óvóhelyen. Azonban amikor a csap elállt, egyszerre kívánatlan csatornavíz tört föl helyette. Olyan gyorsan bugyogott föl a szennyvíz, hogy a villa lakóinak az óvóhelyre, a pincébe lementett összes holmiját tönkreáztatta. Ruhaneműt, cipőt, fehérneműt még csak valahogy használhatóvá lehetett tenniök a villa lakóinak. De az éléstár!? A zsírt, a lisztet, a cukrot, a babot, borsót, még a gyümölcsíz nagyobb részét is élvezhetetlenné áztatta a büdös csatornavíz. Ez a villának és lakóinak jelenlegi helyzete. Ínség a rémségek tetejébe. Zsenditze őméltósága nekifohászkodik az égettvégű gerendának fejszéjével, hogy felaprózza a tűzhely számára a reggeli főzéshez. De félbehagyja, hogy felnézzen a kertbe. Mert ahol működik, a téli nap éppen most fröccsent halvány fényt a villa hátsó lépcsőgádorára és további küzdelmet folytat az érvényesülésért a piszkos, makacs égalji felhőzettel és párázattak hogy áttörjön rajtuk. Az első repülőcsapat már burrog az égen. Mint holmi óriás rémmadarak, átkozott, pusztító tojásaikat kezdik már potyogtatni a Délivasút tájékára. Zsenditze úr remekül figyelheti a villa kertjéből az egyelőre még távoli bombázást. Nem tehet róla! Az ilyen látvány a borzadozáson kívül, valami önkéntelen, lelke mélyéről kavargó gyönyörűséget is kelt benne. Iszonyatosan szép! Egyáltalán. Zsenditze őméltóságát a hadászatnak egészen közel került szörnyűségei furcsa, érthetetlen, ismeretlen izgulatokba hozzák. Az ostrom óta valóban ki van vetkőzve önmagából, régi megszokott valójából. Űj ember. És, és, és maga se tudja, mit tartson erről az i'ij emberről, aki omaga és mégsem az. Meg van döbbenve! Ez biztos. Zsenditze urat rettenetesen elkényeztették szülei gyermekkorában. Cseléd kísérte iskolába. Nevelőkisasszony, orvos, szülők figyelték, ellenőrizték minden moccanását, szavát, gyomorkorgását. A tornából föl volt mentve, végig iskoláin. Kirándulásokon sem vett részt. Állítólagos gyönge szíve miatt Zsenditze úrból egy puhány lett. Ringy-rongy izmai úgy petyhüdték meg testét, mintha egy nagy szotyós körte lett volna az egész ember. Fulladás és szívdobogás érte utói, ha 439