Budapest, 1947. (3. évfolyam)

12. szám - KAMPIS ANTAL: Középkori oltárszobrok Budapesten

Altar of the Angelic Salutation, Kisszeben, 1520 Museum of Fine Arts L'Annonciation. Autel. Kisszeben, 1520. Au Musée des Beaux-Arts. Angyali üdvözlet, oltár. Kisszebenből, 1520 Szépművészeti Múzeum AHreibecKoe 5aaroBemaHne. A^Tapb H3 KitmcefíeH, 1520 XyaoaiecTBenHbiri Myieri kodik, hogy faragómesteréhez az egyház áhítattal figyelt tanításain kívül a lovagi kornak világi eszményei is elkerültek. Annak a lovagi kornak, mely éppen ebben az időben Nagy Lajos uralkodása alatt hazánkban fénykorát élte. Már a második Toporcról került Madonna-szobor, mely ötven-hatvan évvel későbben, 1420 körül keletkezett, más szellemet tükröz. Az uralkodó ekkor Zsigmond, aki ugyan személyében méltó képviselője a húnyó lovagkornak, de a feltörő polgárságnak messze teret enged s bár a zsinat megégette Husz Jánost, az egyházi hatalom terén is nagyot fordult a világ. A polgár a maga testesebb ízlését juttatja uralomra s a maga gazdagságát akarja még templomi alapításaiban is szemlélni. A második toporci Madonna éppen ezért az úgynevezett »szép Madonnák« sorába illeszkedik. Tetsző. Telt arca, melyet életszerű festés élénkít, dúsráncú, nehézkelméjű, fehérszínű köntöse, hivalkodó mód súlyos, méretre is nagy, liliomos koronája a bontakozó polgári öntudat megnyilatkozása. A szohor stílusa még lágy. Redőfelületei simák. Munkálása még gondos. Ám a lágy kezelés megzsúfolódik, a simaság élekké lapul itt-ott s a gondos munkának már kiáltóbb, közvetlenebb hatása mutatkozik. Mutatványosabb. A stílus további változásainak ez az iránya. A redők mind élesebbekké válnak, ívelt hajlásaik mind merevebb szögekbe törnek s összhatásuk mindinkább a mester kézügyességére alapszik. A munka üteme meggyorsul. A polgári megbízások mind nagyobb és nagyobb méreteket kívánnak s mind rövidebb és rövidebb határidőket szabnak. A szépségeszmény mind közelebb és közelebb kerül a mesterdalnokok hús-vér ideáljához és a külsőséges díszítmények, különleges jelvények alkalmazása egyre tágabb teret nyer. 1500 körül érdekes kettősség jellemzi a fafaragók művészetét. Egyik jellemzője a redőknek, a ruharáncoknak és lebenyeknek hihetetlenül szeszélyes, szinte öncélú és szinte kizárólag a mély árnyékú redővölgyekre számító kezelése, másik az arcok aprólékos természetessége. Ennek a stílusnak legnagyobb mestere Veit Stoss volt, a nürnbergi oltármíves, aki azonban élete főművét Krakkóban készíti el. 434