Budapest, 1947. (3. évfolyam)

12. szám - KAMPIS ANTAL: Középkori oltárszobrok Budapesten

Madonna. Toporc, 1360. Szépművészeti Múzeum MaflOHHa. Tonopu, 1360 XyÄOJKecTBeHHbiH My3efi Madonna. Toporc, 1360. Museum of Fine Arts Madone. Toporc, 1360. Au Musée des Beaux-Arts KAMPIS ANTAL KÖZÉPKORI OLTÁRSZOBROK BUDAPESTEN Harmonikusabb, áhítatra hajlítóbb templombelső alig képzelhető, mint egy gótikus templom belseje. Gazdagritmusú, töretlen lendülettel magasbaigyekvő s rózsás sugarakban boltozatokká szökkenő pillérkötegek foglalták össze és hasították egyben sejtelmes szelvényekké a templom terét, amelynek tompa homályába a hatalmas csúcsíves ablakok színes üvegképei csak mértékkel, remegővé szűrve bocsátottak némi fényt. Ezek a színes, halkéletű fénypászmák, a nap járásának megfelelően, hol keletről, hol délről, hol nyugatról keltek életre s kúszták be a pillérek kiülő éleit, fejezeteik ág-bogas díszítményeit, bújtak meg a kápolnák belső zugaiban, vagy a boltsüvegek magasságaiban a zárókövek démonokat riasztó szörnyarcain. Gyöngéd erejük azonban egyesült a gyertyák hirtelen, rőtes lobogásával az oltárasztalokon s egyesülvén sokszoros igyekvéssel szikráztatták a kitárt szárnyú oltárok szekrényében álló szobrok hullámzó köntöseinek megragyogó azúr, vagy tompacsillogású arany redőit. Michelangelo mondotta, hogy minden nyers márványtömbben szobor rejtőzik s csak mesterkéz kell, amely lehántja a fölösleget. A középkor szárnyasoltárai arra bizonyságok, hogy minden farönkben is börtönződik egy-egy remekmű, csak mesterkéz kell, hogy vésőjével kifejtse. A középkori templom fődísze volt a szárnyasoltár. Főképen a színes és aranyozott szobrokkal ékített, magaspártáj ú faragott szárnyasoltár. Még a legszegényebb falu is arra iparkodott, hogy templomában necsak egy, hanem több szárnyasoltár ragyogjon, pedig készíttetésük költséges volt és romlandó anyaguk állandó gondoskodást, áldozatokat követelt. Alapítást és fenntartást tehát közületek vállalták magukra. Céhek és különösen oltárok gondozására alakított testvérületek. Ezeknek versengéséből évszázadokon át, az új, meg új oltárok sora került a templomokba, úgy, hogy egy-egy nagyobb székesegyház vagy jelentékenyebb helység plébániatemploma díszesnél díszesebb oltárok sorozatait gyűjtötte boltozatai alá. Régi számadások, pörös iratok, búcsúengedélyek és kegyes adománylevelek beszédei szerint Budának és Pestnek több mint harminc kisebb-nagyobb középkori templomában is fölös számmal ragyogtak a szárnyasoltárok s tekintettel arra, hogy éppen akkor, mikor ezeknek fődivatja a 14. és 15—16. század elérkezett, Buda nagyobbrészt székesfőváros, de mindenesetre az ország legjelentékenyebb gazdasági és ennek megfelelően műveltségi központja volt, ahova királyaink, Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás, de még a szegény kicsúfolt és lenézett Ulászló is külföldi művészeket hívott példának, elképzelhető, hogy azok az oltárok, melyek Buda és Pest egyházait ékesítették, az egész ország legjava művészi termése közül valók voltak. Ebből a gazdagságból sajnos nem maradt fenn semmi 432