Budapest, 1947. (3. évfolyam)

11. szám - BAUER JENŐ: Örök források

BAUER JENŐ ÖRÖK I 0IEHÁSOK A nyár, ez a tékozló kamasz, megtért a nagy kalandból . . . Forró heve megcsappant : kissé riadtan és szárnyszegetten ül szemközt velem az örökké csevegő források partján és sebeit gyógyítgatja. Tudj' Isten, merre j árt, tán a Balaton, vagy a kékszínű Adria partján, vagy Monte Carlóban és Nizzában, hol eltékozolta aranyát s vért és velőt vesztett a mámoros ütközetekben ? Mindegy, a pillangós vitorlák, a selyemfodrú tenger nyugtalan dagálya után ide vágyott vissza, az örök és tiszta forrásokhoz. Itt ül, szemközt velem, az öreg Rudas leroskadt falainak árnyékában és hallgatja az éledő vizek szíve-csobogását. Tán rájött ő is, mi jóleső és vigasztaló hallgatni őket, a sokezeréves földalatti remetéket, akik már soha sem örülnek ós semmin sem csodálkoznak? Igen, ők mindent megértek, ami dicsőség, vér, könny és gyalázat ezen a tájon elviharzott . . . Hallották a tatárlovak dübörgését, a kalocsai érsek csendes miséit, a török rabnők sikolyát s a szabadságharc dobpergését. Nincs min esodálkozniok és nincs miért kétségbeesniük. Az ő életük örök s mintha mindent halhatatlansággal ajándékoznának meg, mi velük kapcsolatos. Persze, az elmúlt háborús időket »föld alatt«, »bujkálva« vészelték át, de pár héttel a fegyvercsörgés elülte után már újra éltek, újra gyógyítottak, mint önfeláldozó, derék orvosok. Már 1945 szeptemberében ünnepre hívtak : a szinte csoda folytán megmenekült török fürdő megnyitotta szerény kis kapuját s én boldogan siettem oda, hogy üdvözöljemSzindbád és Bródv Sándor hazajáró szellemét. Es nem sokkal később a legifjabb és legifjítóbb, a Juventug-f orrás művelte a nagy csodát : serény kezek munkája nyomán fal nőtt a magasba s a márványkádak csillogó öble újból mohón fogadja magába a rádium varázsát. De így volt ez régen is. Nem volt a történelemnek olyan pusztító vihara, hogv e vajákos források ne bűvöltek volna bizakodást s eleven életet maguk köré. Hiába volt az ozmánság minden magyar értéket eltipró rohama, e vizek erején nem tudott kifogni : ők ejtették rabul a rabtartókat és Szokoli Musztafa, a kemény hadvezér a keleti művészet ihletett remekét emeli gyöngyöző öblük fölé. Aztán a török vihar is elvonul és a város Bécsben székelő ura, I. Lipót hajlik a Budáról elhangzó kérő szóra. 1696-ban a városnak ajándékozza a törökök kezén megszépült fürdőt. Ez most leveti orientális hangzású nevét, nem »Zöldoszlopos fürdő« többé, hanem felveszi a puritánabb hangzású »Polgári fürdő« nevet s csak 1797 körül kapja a közeli pontonhíd Hídjáról a »Rudasfürdő« elnevezést. Ma szabadon álló remek török kupoláját ekkor még sátorforma cseréptető fedi, olyanféle, mint amilyet ma már csak a Királyfürdő felett látunk. Régebbi ábrázolások mind így is mutatják, egészen 1881-ig, amikor a könnyelmű restaurátorok pőrére vetkőztetik és kárpótlásul egy »törők« félholdas kopját döfnek tar fejébe . . . A fürdő tehát 1696-tól a város tulajdona, de ez még nem igen tud mit kezdeni vele s több-kevesebb szerencsével egyre váltakozó bérlők kezére adja. A bérlők bizony főként az üzleti érdeket nézik s így a Rudas hosszú ideig nem nagyon válik díszére a városnak s fejlődése is nehézkesen halad. Az 1790-es években mégis elkészül az emeletráépítés s a felső traktus a bérlő lakásán kívül már szállodai szobákat is magában foglal. Ebből az időből maradt ránk egy érdekes tervrajz, amely azt mutatja, mikép akarták furfangos mérnökök a források vízfeleslegét még egy vízimalom hajtására is felhasználni. A lassan meginduló fejlődés útját jelzi a fürdő 1829 és 31 között végrehajtott újjáépítése ; e fejlődést azonban elemi csapások is hátráltatják. Az 1810. évi hatalmas tűzvész, amely után komolyabb újjáépítésre csak 1829 és 31 között kerül sor, a fürdőt magát szerencsésen megkímélte, de már az 1838. évi téli árvíz jeges áradata komoly károkat okoz. Az István főherceg-nádor dunai átkelését ábrázoló egykorú metszet egészen közelről mutatja a fürdő derékig elöntött épületét. Hál'Istennek, ez a vész is elmúlik s mire három újabb évtized pereg le az idő homokóráján, már újjászületett a fürdő az örök források felett. 1946-ban ünnepeltük 80 éves évfordulóját az újbóli megnyitásnak, melyet egy 1866 május 17-én kelt nevezetes kétnyelvű nyomtatvány adott tudtára a testvérvárosok polgárságának. A fővárosi levéltár őrzi ezt az érdekes, félig hivatalos hirdetményre, félig ódon prospektusra emlékeztető falragaszt, melyből kiderül, hogy a város szakított a fürdő bérbeadásának rendszerével és már bizonyos fokig modernnek mondható fürdőpolitikának tette le alapkövét. E modernség abban a felismerésben nyilvánul meg, hogy a legjobb üzleti befektetés a budai polgároknak minél előzékenyebb s korszerű igényeknek minél megfelelőbb kielégítése, másrészről a városnak kötelessége fürdőjében az emelkedett egészségügyi és morális színvonal fenntartása. A vizek természetének és gyógyindikációjának felsorolásánál meglephet, hogy a vizet a mai 43—46 C° helyett 37° melegnek jelzi ; persze itt nem annyira a víz időközi hőfokváltozására kell gyanakodnunk, mint inkább arra, hogy a víz melegét a medencében és nem közvetlenül a felfakadás helyén mérték. De lássuk magát a hirdetményt, amely azzal kezdi, hogy a kitűnő gyógvhatásáról ismert s újonnan átalakított »rudas fürdő f. évi május 16-án megnyittatott«. Ezután rátér az újítások, bővítések és kényelmi berendezések részletes leírására. Ezek közül nevezetes az akkori közönség által annyira kedvelt kőfürdők szaporítása és modernizálása. A modernizálás abban is megnyilvánul, hogy bennük »maláta-, vas- és sótartalmú fürdők is készíttetnek«. Figyelmet érdemel a vendéglői helyiség kibővítése, valamint külön olvasóterem berendezése. A mái' megvalósított reformok felsorolásán kívül a prospektus egy igen kecsegtető ígéretet is tartalmaz, mondván, hogy »a közönség kényelmére egy díszes kioszk fog felállíttatni, melyben magyar zene mellett meleg italok ós hűsítők kaphatók lesznek«. Igaz, a szöveg még nem túlságosan magyaros, de a »magyar zene« bevezetése már nem csekély hazafiúi felbuzdulást tanúsít. Emellett előrelátó gondosságot tapasztalunk a fürdőhöz vezető közle-412