Budapest, 1947. (3. évfolyam)
10. szám - KÁRPÁTI AURÉL: Somlay Artúr
KÁRPÁTI AURÉL SOMLAY ARTÚR G. Hauptmann : Naplemente előtt c. darabjában G. Hauptmann. In his play »Before Sunset« T. TaynTMaHH : H3 nbecbi „Ilepea 3axoaoM cojimia" G. Hauptmann : De la piece »Avant le coucher du soleil« Azt hiszem, minden becsvágyó drámai színész legsóvárgottabb álma : eljátszani Lear királyt. Ennek megvalósítására készül most Somlay Artúr, a Nemzeti Színház örökös tagja. Közönség és kritika egyaránt illő várakozással tekint a vállalt feladat megoldása elé, amely mintegy betetőzését jelenti a nagy művész értékes, eredményekben gazdag pályájának. Hiszen Lear nemcsak királyi szerep, hanem szinte a szerepek királya, Shakespeare izzó szenvedélyektől fűtött és izzó szenvedésekben elégő tragikus hőseinek színpadi galériájában. A gyermeki hálátlanságon és szülői fájdalmon keresztül az emberi lélek legmélyebb szakadékait tárja föl, summázva mindazt, amit a nagy drámaköltő az élet titkaiból oly bőkezűn szórt szét csodálatos alakjai között. Színész mindig a szerepében él. Egy vele, attól el nem választható. Enélkül alig lehet érdemlegesen beszélni róla, hacsak nem éri be az ember elmosódó általánosságokkal. Somlay ugyan még előtte van élete legnagyobb szerepének, de akik ismerik sokrétű színpadi életművét, eleve sejtik : mit kapnak tőle. Annál is inkább, mert a művész igazában már évekkel ezelőtt életrekeltette a szerencsétlen királyi apa megrendítő figuráját, egy olyan modern darab groteszk hősváltozatában, amely szinte a Lear király különös főpróbájaként hatott. Ennek a Hattyiidal című, nem túlságosan jelentős angol színműnek lényege egyetlen hatalmas szerep volt. A lazakötésű, érzelmes történet mellékesen, kényszerű járulékként keretezte a darab főalakját. Valahogy úgy, mint a Grampton mester esetében. Egyébként a Hattyúdal hőse is, akárcsak Hauptmann öreg festője, végzetes lejtőre került zseniális művész. Egy elzüllött, alkoholista színész, valamikor ünnepelt nagyság, aki mégegyszer megkísérli a művészet tiszta régióiba való felemelkedést. Egyik régi rajongója lehetővé teszi számára, hogy eljátssza a Lear király címszerepét és Thomas Maddoc — Gyulai Pál »vén színészének« színpadi rokona — valóban el is jut a sikert ígérő főpróbáig. Bemutatóra azonban már nem kerül sor, mert Maddoc arra a lesújtó hírre, hogy önfeláldozó, gyengéd kisleánya, aki eddig valóságos védőangyala volt, váratlanul férjhezmegy : egyszerre összeroppan. Az önző apa kétségbeesik ezen az érthetetlen »gyermeki hálátlanságon«, elfelejti megtanult szerepét, őrjöngeni kezd és az utolsó pillanatban a sárga földig leissza magát, mire az előadás természetesen elmarad. Itt mutatkozott meg a darab egyetlen mélyebb és finomabb pszichológiai igazsága. Nevezetesen az, hogy a színész, aki Lear tragédiájának eljátszására készült, mihelyt mint ember, magától az élettől kapja meg a »boldogtalan apa« tragikus szerepét : lehetetlenné válik. Mert más a művészet és más az élet valósága. A kettőnek közvetlen egybekapcsolódásából menthetetlen lelki rövidzárlat támad. Ezt a züllött ripacsba ojtott, kései Micawber-utódot Somlay Artúr jelenítette elénk a Vígszínház színpadán. És pedig úgy, hogy teljes illúziót ébresztő alakításával — amelynek művészi jelentősége messze túlnőtt a múló értékű darabon — valóban hitelesítette benne a nagy színészt. Azt a zseniális művészt, akinek látatlanban is elhittük, hogy csakugyan Lear király tökéletes megjelenítésére termett. Emlékszem : a szereppel való hiánytalan azonosulásnak olyan kivételes-ritka, döbbenetes esetével találkoztam akkor, amilyent Pethes Imre híres Genesius-alakítása óta nem láttam magyar színpadon. S aligha véletlenül említem itt most Pethes nevét. S imlav egy-egy szerepbe teljesen beilleszkedő, proteusi színjátszó tehetségében, bensőségesen átélt, éppoly gazdag árnyalású, mint nagyvonalú emberábrázolásában, egész színészi lényének alap-adottságában van valami sajátos vonás, ami engem Pethes Imrére emlékeztet. Talán még sohasem éreztem annyira ezt a művészi alkatban gyökerező, titokzatos »lélek -rokonságot«, mint a szóbanforgó esetben. Somlay agyonivott, tönkreciga-378