Budapest, 1947. (3. évfolyam)
8. szám - A FŐVÁROSI ZENEKAR BÉCSI VENDÉGSZEREPLÉSE
J. rJ agyarországon és főleg hazánk szívén — fővárosunkon — kíméletlenül végigrohant a háború vad pusztítása. Felületi értékeinket talán elpusztította, de a föld mélyében levő kincseinkhez, hőforrásainkhoz éppen úgy nem férkőzhetett hozzá, mint ahogy nem tudta elpusztítani szívünkben az olthatatlan őserőt, amellyel hazánk újjáépítéséhez hozzáfogtunk. A Duna jobbpartján, a József-hegy keleti lábánál, ott, ahol a budapesti gyógyforrások északi gócpontja fekszik, Magyarország egyik legértékesebb és legkeresettebb természetes melegvizű fürdője őeidők óta a gyógyulást kereső beteg emberiség szolgálatában áll. A fürdő története igen régi időkbe nyúlik vissza. Ismeretes az, hogy a rómaiak a budai oldalon minden melegvizű forrást fejlett fürdőkultúrájuk szolgálatába állítottak. A török időben talán még jobban virágzott a fürdőélet, mert a 150 éves hódoltság ideje alatt a hódítók keleti kényelemmel rendezték itt be az életüket. Közvetlen a József-hegy tövében, dolomitsziklából fakad az /t>forrás vize, melyet a török uralom alatt falazott védőgáttal felfogtak és az így keletkezett tószerű kiképzés elfolyó vizét egyebeken kívül lőpormalmok hajtására is felhasználták. A Malomtó még ma is megvan, bár a városrendezés a régi török építkezés minden nyomát eltüntette. Ez a víz táplálja a Lukács-fürdő régi, patinás uszodamedencéjét. A tóban a Nymphea Thertnalis, a sokszínű, lótuszhoz hasonló virág, a Valisneria Spiralis és a Salvinia auriculata dús vegetációja teszi hangulatossá fővárosunk e természetrajzi különlegességét. A mai modern berendezésű gyógyfürdő helyén egykor török urak dobálták a langyos vízben fürdő meztelen nőknek aranyaikat a medence fenekére. Ezt a korszakot megelőzőleg a bécsi Albertina múzeumban található adatok szerint, II. Lajos király felesége, Mária királyné áztatta történeti forrásainknak tanusága szerint testét a kellemesen langyos thermális vízben. Ma már mindez a múlté, helyette a számos 23—64 C°-ig terjedő forrás korszerű foglalata felett európai hírnévre emelkedett modern gyógyfürdő áll. Nevezetessége a fürdőnek a természetes iszaptó, amelyben 16 hasonló összetételű, de különböző hőfokú forrás buggyan fel a tó iszapos talajából, nagy mélységből magával hozva az elektromos töltésű, finoman dispergált iszapot. Ebben a kénes-meszes vizű, átla-305 A CSÚZOS, KÖSZVÉNYES, ЦЖ ZSÁBÁS BETEGEK ÉVSZÁZADOS, GYÓGYFÜRDŐJE. TÉLI-NYÁRI GYÓGYHELY.