Budapest, 1947. (3. évfolyam)

7. szám - KARINTHY FERENC: Hexaméter a házasság dicséretéről (Vers)

HEXAMETER A HÁZASSÁG DICSÉRETÉRŐL IRTA: KARINTHY FERENC Én, aki egykor büszke kebellel jártam a várost. Nem hederítve reá, mit szólnak az ostoba vének. Nékem a mafla, erénycsősz, szószátyár fecsegése Nem volt annyi se még, mint szellő, könnyű fuvallat ! Én, aki ültem a kávéházban, a kis sörözőkben S lestem a lányok, a nők lábát s ami libben, a szoknyát ! — Könnyű siker koronázta szavam, nem volt soha nyugtom. Járt csak a szám : olcsó ömlengés, mennyi ígéret ! Mindnek akadt gazdája s mindnek volt, aki higyjen. Hányszor az éj tovatűnt s bár gyúlnak a hajnali fények. Mégse bocsájt el a cimboraszó, meg a cimbalom-ének. Szállnak a ködlovagok sör gőzén, szállnak a szoknyák, Szállnak az évek, az esztendők, szappanbuborékok. Szállnak a lányok, a számok, az átkok, a pillák : Öt . . . tizenegy . . . hatvanhét. — Csendül a dal. meg az ének, Szép szeretőm ül mellettem, míg szólnak a kürtök S összekarolva nevetjük, amint dúl Ford, meg a Falstaff, Én, aki egykor . . . kár a beszédért, mert soha ifjú Vígabban nem tölté napját, bíz' irigyeltek. Szerte a városban, csak a férjek szidtak, utáltak. MOSTAN azonban a könnyű legénykor, tünde szivárvány Elmúlt. Összenevetnek szerte, ha járok az utcán. — Ott megy a férj — így szólnak az ifjak —•, ott megy az állat, Gond és könny követik, feje szédül a sokszínű bajtól. Nincsen nyugta szegénynek, nincsen perc pihenése, Gyermeki sírás, asszonyi rívás, nagytakarítás . . . Futkos, fárad a pénzért, izzad hajnali hattól, Este, ha tikkadtan hazaér, új gond lesi, várja : Bölcsőt ringat a mafla, szöget ver, hordja a dézsát, Fát vág, vikszel, mossa a sok rút, ronda pelenkát. Összesöpör, horgol, takarít, vért izzad az arca . . . Meg sose sajnáljátok azért, úgy kell az ökörnek, Tudta mi vár rá jól, mért házasodott meg az állat l IGY kacarásznak az utcán és ujjal mutogatnak. Engem azonban e dőre beszéd nem bánt, nem is izgat S tüstént vissza-feléjiik fordulok, így magyarázván : — Perdül a nyelvetek ostoba kölykök, jár csak a szátok ! Nincsen gátja a szónak, mi ? Csak übtre pofáztok ? Mit magyarázzak e hitvány, ostoba zöldfülűeknek ? Halljátok meg azért, mint múlik mostan az éltem : SENKISE sürget hajnalidőben kelni az ágyból, Lágyan ölelnek a könnyű dunvhák, nagy puha párnák, Nyújtózkodva köszöntöm a friss napfényt, hunyorogván, így sietés nélkül felszenderedem, s a szememből Törlöm az álmot még, a család lesi máris a kedvem : — Nyugton telt-e az éj — kérdezgetik — nos, hogy aludtam ? Szép feleségem a párnát és takarót igazítja — Jaj, ne siessek — kérlel —, még egy csöppet aludjam. Addig a reggeli készül, addig tárul az ablak. Hozzák már be az ágyba, mi kedves az ínynek, a szívnek : Kávé vagy tea, zsömlye, szalonnák, körtebefőttek. Liptai túró, méz, lekvár, pirítós kenyerecskék. Vaj, sütemény, sajt, tészták és más könnyű eféle . . . Hol van az apró népség? Másznak a pockok az ágyba, Ott a kezem csókolják, így tisztelnek e kölykök, Játszunk, elcsevegünk, fecsegünk félórát távol a gondtól. Eljő hát az idő lassacskán kelni az ágyból, Vár a melegvíz, friss ruha széktámlára akasztva, Mert elegánsnak lennie kell, kit szerte becsülnek . . . Elkezdődik a nap most. Senkise sürget a pénzért, Mert a szerénység asszonyi érdem : majd valahogy lesz. Én keresek s hallgatnak a nők, mert fő a beosztás ! Nékem a munkám szórakozás, üdülés, ami tetszik, Séta a városban, csevegés, egyetem, mozi, színház, Közkönyvtárak, a múzeumok sürü látogatása, Sport, pihenés, szemlélődés, meg a többi. Verseket írok, prózát, értekezést, kritikákat, Csend és békesség osztályom, senkise zaklat. Vígan ebéd idején hazatérek, vár a rokonság. Házmester, vici, postás, hentes előre köszönnek. Úgy, ahogy én szeretem, készítik otthon a kosztot. Annyi a paprika benn, a fűszer, amennyi nekem kell. Versenyt főznek a hölgyek, a konyha fehérlik a gőztől. — ízlik-e, jó-e az étel — kérdezik — és a borocska ? Félre ha csúszik a korty, veregetnek gyönge ököllel, Ám, ha a tüsszentés fog el, így kiabál a gyereknép : — Kedves egészségére ! Az Isten nagyra növessze ! Kis heverés az ebéd után, mert fő az egészség, Olvasok, énekelek, dudorászom, már ami tetszik. Estefelé operába megyünk, feleségem is eljön. Vagy vacsorázni Budára, ha gyúlnak a fények. Ébred a város már, megnyílnak a kerthelyiségek, Nyitva az Angol Park és indul a sétahajózás, Gyorsan a megrongált Budapest csinosul, föl is éled, Minket vár csak az éjszaka, minket a fények, az árnyak. Hogyha az asszony fáradt, hát egyedül nekikezdek, Fürgén múl az idő, ha csevegnek drága barátok. És aki bírja az est iramát, nem fél a magánytól, Röppen a szó és nyúlnak a séták csillagos éjben. Nos, ha eluntam a járást, várnak az otthoni párnák. Ekkor sincs még vége a jónak, nincs az örömnek : Ámde az illendőség gátját szabja a szónak. IGY telik életem ostoba fickók, nos, mit akartok? Jobb is lenne, ha szépen okulva e nagyszerű példán Felhagynátok a szószátyár gúnyos fecsegéssel S tüstént asszony után néznétek jómagatoknak ! EZT felelem hát nékik, szerte ha szidnak az utcán, Ámde az ifjak csak kacarásznak s összevihognak. Jól van, jól, majd eljön a nap, mikor ők se nevetnek, Senki se látja előre a sorsát, senki se tudja. Hol s mikor éri utol HYMEN, nos, VÉGE a dalnak. 251